A fesztiválszezon fel nem fedett árnyoldalai

Nem az amerikai fenegyerekek sztárparádéján alapuló filmek főszereplőiről van szó, akik feláldozhatók, hanem ennek a fura, XXI. századi bulizós világnak az áldozatairól.

Hat színpadon több mint kétszáz produkcióval várják a közönséget Fotó: Bach Máté

No nem az amerikai fenegyerekek sztárparádéján alapuló filmek főszereplőiről van szó, akik feláldozhatók, hanem ennek a fura, XXI. századi bulizós világnak az áldozatairól. Kikről is? Mindenkiről, aki szerencsétlenségére olyan helyen lakik, amelynek a környékén a turizmus, a vendéglátás vagy éppen a szavazatszerzés sérthetetlen érdekei miatt nyílt téren rendezvényeket tartanak.

A zajszennyezésről van szó.

Arról a zajszennyezésről, amellyel sajnos a hatalom nem tud, egyes helyeken nem is akar mit kezdeni. A kultúra diktatúrájával végre a helyén foglalkoznak a valós emberi értékekben gondolkodók, de az együttélés kultúrájával, a totális liberális szabadsággal, a gazdasági érdekekkel való visszaéléssel nem foglalkozik senki, kivéve Tarlós Istvánt és néhány jobb érzésű polgármestert. Merthogy a zajszennyezés problematikájának kezelése elsősorban az önkormányzatokra ruházott feladat. Nem jó, hogy a médiumok gőzerővel ontják a különböző fesztiválok, bulik reklámját, s közben egy másodpercig nem esik azokról szó, akik folyamatosan ki vannak téve olyan zajhatásoknak, amelyek egész egyszerűen egészségkárosítók.

Az, hogy az adott lakosságra rákényszerített decibelorgiák folyamatos birtokháborítást okoznak, a kutyát sem érdekli. Lehet mérni a decibeleket, de senki ne gondolja, hogy gazdasági érdekek miatt a hang majd elkezd másképp terjedni, mint eddig. Nem. A hang a Szigetről bizony áramlik, akárhogy is mérik a színpad mellett. Békásmegyeren sokan már rettegnek a következő év augusztusától, mint ahogy a Balatonon élők is menekülnek a Balaton Soundoktól, mert az a fránya víz még a túlparton sem engedi a lakosokat, nyaralókat a megszokott életüket élni.

Lassan befejeződik a fesztiválszezon. Százezrek ünnepeltek a nyári fesztiválok alatt. És ismerjük be, ugyanennyien, ha nem többen tántorognak a fáradtságtól, a kimerültségtől, mert nem tudtak pihenni. No nem a szórakozástól, hanem a rájuk kényszerített zajtól. Őket nevezem csendes sokaságnak, feláldozhatóknak. Ők azok, akiknek tűrni kell, vagy ha pihenni akarnak mégis, pert kell indítaniuk birtokháborításért. Addig legalább vége a buliszezonnak, és megvan a bevétel. Mert úgy tűnik, a hangos kisebbségnek, pontosabban az üzleti vagy más érdekből zajongóknak elévülhetetlen joguk van ahhoz, hogy tönkretegyék mások egészségét, mindennapjait.

Végre egyszer ne dugjuk a homokba a fejünket! Olyan probléma ez, amely hosszú évek óta feszíti a közhangulatot, szembeállít lakókat és szórakozókat, illetve azokat, akik azt hiszik, hogy nekik a közjogi, pénzvilági vagy üzleti hatalmuk miatt mindent szabad. Vagyis vannak az egyesek és a kettesek. Többmillióan nem tudunk azonosulni ezzel az elvvel. Mert elfogadhatatlan, hogy az a típusú üzleti vagy akármilyen cél, amely úgy vonz tömegeket, hogy közben még nagyobb tömegek alkotmányos alapjogait semmibe veszi, elfogadható. Lehet, hogy trendi a nyílt színi buli, de csak olyan helyen lenne szabad tartani, ahol a közelben nincs lakóközösség. Tudom, hogy fontos a fiatalok szórakozáshoz való joga, de az nem alkotmányos alapjog. A pihenéshez való jog viszont az. Vajon melyik az erősebb? S ez bizony egy olyan kérdés, amelyre nem jó válasz a hertzek, a decibelek mérése és a jogszabály szerinti értékek elvi betartása. Mert képtelenség azokat betartani. Hogy miért? Mert a hang fura módon terjed. Függ az időjárási viszonyoktól, az épületek irányától és milyenségétől, folyó- vagy állóvíz közelségétől. A dob borzalmas, monoton lüktetését pedig semmi nem tompítja le.

A WHO adatai szerint csak az EU-ban egymillió egészséges életévet veszítünk el évente a zajártalom miatt bekövetkező stressz, alvászavarok, valamint az ezek nyomán kialakuló szív- és érrendszeri betegségek miatt. A szervezet ajánlása szerint otthonaink zajszintjének nappal nem lenne szabad meghaladnia 40, éjjel a 30 decibelt ahhoz, hogy nyugodtan tudjunk élni, pihenni, koncentrálni. A zajszennyezés fennálló hossza sem lényegtelen. Manapság a magyar lakosság 25 százaléka (2,5) millió ember él az egészséget már károsító 55 decibeles határértéknél nagyobb zajszint mellett, amin már egy kevés emberi jóindulat is segíthetne. Miért kell például Pesterzsébeten, a XX. kerületben éjjel-nappal üzemeltetni nyolc hónapon keresztül egy nappal nyolcvan, éjszaka ötven decibellel csobogó szökőkutat egy lakóháztól úgy húsz méterre, ahol soha nem lehet emiatt kiülni az erkélyre vagy ablakot nyitni? Miért kell ugyanitt szinte minden nyári hétvégén koncertet szervezni minimum két órán keresztül tartó majdnem százdecibeles értékkel? Igaz, évekig tartó könyörgésre idén történtek finomítások, de mégis, miért fontosabb bulira, zajra költeni közös pénzünket ahelyett, hogy békére, csendre, egymás megértésére törekednénk?

Egyébként bravó, főpolgármester úr! Nagy köszönet azért, hogy nem adta meg az engedélyt az idei Red Bull-rendezvény budapesti fordulójára. És köszönet minden olyan polgármesternek az országban, aki felelősnek érzi magát mindazért, ami a településén történik, és felelősnek érzi magát a település összes lakójának komfortérzete biztosításában.

Kutatások erősítik meg a feltételezést, miszerint a tartós zajártalom felelős az időskori halláskárosodásért és a rövidülő élettartamért. Kiknek az érdekében hallgatunk minderről?

A szerző jogász