A héten vegyes érzelmek kavaroghattak a jobboldali-konzervatív emberekben. Érzékelhető volt egy nagyon is szemmel látható változás Trinanon megítélésével kapcsolatban.
A televízióban, a közösségi felületeken, de még a balliberális hírportálok túlnyomó többségén is megjelent valamilyen utalás, és a legaljasabb, legelvakultabban liberális, magyargyűlölő szerkesztőségektől eltekintve, legnagyobb meglepetésünkre, nem az eddig megszokott módon gúnyolódva, hanem a tisztelet hangján emlékeztek meg a magyar történelem egyik legsötétebb napjáról. Egyes balliberális oldalak címlapjain olyan pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen, a tudományos fantasztikum határát súroló jelenségekkel is találkozni lehetett, mint például az 1920 előtti Nagy-Magyarország térképe.
Trianon, Nagy-Magyarország, 1920.
Ezek a szavak, jelképek öt-tíz évvel ezelőtt még karanténba voltak kényszerítve. Ezen sorok íróját is számtalan alkalommal nácizták, fasiztázták, szélsőjobboldalizták le egy Nagy-Magyarország-matrica vagy egy június 4-én reggel élesített Facebook-poszt miatt. Nincsenek illúzióink, minden bizonnyal majdnem minden olvasónk rendelkezik hasonló, szomorú élményekkel. A szocialista–szabad demokrata kormányok és a balliberális koalícióhoz lojális, a Kádár-rendszerben szocializálódott médiamunkások nagyon sokáig a diktatúrából magukkal hozott retorikát, nyelvezetet használták Trianonnal kapcsolatban.
A liberális értelmiség és a fősodratú média egészen a közelmúltig úgy gondolta, kizárólag szélsőjobboldali, horthyista, nyilasszimpatizáns, revizionista, félhülye falubolondjai szoktak Trianonról beszélni, akik ráadásul otthon, a négy fal között vagy a harmadik sör után minden bizonnyal Adolf Hitlert éltetik és a zsidókat szidják. A trianonozó, nagy-magyarországos jelképeket használók bizton számíthattak arra, hogy nyíltan vagy a hátuk mögött veszélyes antiszemitának, nácinak, jobb esetben ártalmatlan laposföldhívőnek, kioperált agyú retardáltnak fogják nevezni.
Ez azt jelentette, hogy a rendszerváltás után harminc évvel is szalonképtelen, kést-villát használni képtelen, habzó szájú náci lesz, aki gyengébb pillanataiban vagy június 4-én az ország feldarabolásán mer keseregni. Fővárosunkban a budapesti, szélsőliberális, kozmopolita művészvilág közegében pedig még tavaly ilyenkor is ez a vélekedés volt az uralkodó. Bizonyos helyeken a kommunista diktatúra Trianonhoz kapcsolódó emlékezet- és nyelvpolitikájának bűzölgő végtermékét a rendszerváltás után harminc évvel sem lehetett végérvényesen kitakarítani.
Ez tehát néhány szélsőségesen elfogult és teljesen reménytelen esettől eltekintve a normalitás felé tett első lépés volt. Ahogy említettem, vegyes érzelmek kavaroghattak bennünk, jobboldaliakban, hiszen rendkívül elszomorító jelenségekkel is kénytelenek voltunk találkozni.
Mint az ismert, egy bizonyos többszörösen büntetett előéletű, kábítószer hatása alatt álló, közel két méter magas, kigyúrt volt biztonsági őr két héttel ezelőtt Minneapolisban hamis pénzzel fizetett, amit a boltos annak rendje és módja szerint jelentett is a rendőrségnek. A bejelentő állítása szerint George Floyd olyan részeg volt, hogy alig bírt állni a lábán. A kiérkező rendőrök megpróbálták előállítani, de George egy ponton megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó beszállni a rendőrautóba. Itt vett tragikus fordulatot az ügy, miután ugyanis a korábban erőszakos bűncselekmények miatt elítélt, az intézkedésnek ellenálló óriást csak négyen tudták a földre teperni, majd az egyik fehér bőrű rendőr lefogta és a nyakára térdelt, George Floyd elvesztette eszméletét, és valószínűleg már az intézkedés közben megfulladt.
Egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot arról, a fekete bőrű áldozat szívbeteg volt-e vagy sem, az viszont bizonyítást nyert, hogy korábban elkapta a koronavírust. A tragédiáról készült képek bejárták a világot, a folytatás pedig mindenki előtt ismert: George Floyd tragikus halála miatt óriási tüntetések kezdődtek. A tiltakozók szerint a rendőr rasszista volt, és szándékosan ölte meg Floydot, így a feketékből és a Soros György által támogatott Antifa mozgalom tagjaiból verbuválódott tüntetők kis túlzással porig rombolták fél Amerikát. Kifosztott boltok, felgyújtott templomok, meggyalázott emlékművek kísérték a csürhe útját.
Aztán kedd reggel a közösségi oldalakat ellepték a Floyd halálára emlékeztető fekete négyzetek. Magyarországon is. A hazai celebvilág apraja-nagyja harcos feketepolgárjogi aktivistává avanzsált, és ki dühösen, ki pedig kétségbeesetten zokogva tiltakozott a feketéket sújtó rendszerszintű rasszizmus ellen. Ezen a ponton többünkben megfogalmazódott a gyanú, hogy a melegek, a transzneműek, a bébifókák és a jegesmedvék, no meg persze a migránsok életéért, jogaiért reggeltől estig harcoló, aggódó liberális celebritások közül nagyon kevesen fognak Magyarország egyik legszomorúbb napjára hasonló módon emlékezni.
Sajnos a gyanúnk beigazolódott. Sőt. Míg kedden gyakorlatilag egy lépést sem lehetett megtenni anélkül, hogy bele ne vesszünk a celebek erőszakos érzékenyítő kampányába, addig csütörtökön csak egy elenyésző, szabad szemmel szinte láthatatlan részük tett utalást a nemzeti összetartozás napjára. Kiválóan működtek a nemzeti érzéseket megbénító régi reflexek. Elszomorító, hogy hazánk ismert sztárjai és sztárocskái számára egy gyilkos amerikai rendőr ügye még mindig sokkal fontosabb, mint Magyarország megcsonkítása.
Sebaj, talán majd száz év múlva még bennük is ki fog fejlődni egy kis hazafiasság, egy csipetnyi nemzeti érzés.
