A magyar bábkatedra lezüllesztése

Ami negyedszázada történik szakmai címszó alatt az egyetemen, egy haveri kör játéka.

Budapest, 2020. szeptember 6. Résztvevõk a Színház- és Filmmûvészeti Egyetem (SZFE) Vas utcai épülete közelében az SZFE és a Parlament között szervezett élõláncon 2020. szeptember 6-án. Élõlánccal tiltakoztak az SZFE modellváltása, autonómiájának elveszítése ellen az intézmény hallgatói és szimpatizánsok ezen a napon Budapest belvárosában. Az élõlánc tagjai kézrõl kézre adták azt a chartát, amelyet délelõtt az egyetem szenátusa írt. A Charta Universitasban rögzítették azokat az alapelveket, amelyek mentén el tudnák képzelni az együttmûködést az Innovációs és Technológiai Minisztériummal. MTI/Mónus Márton Fotó: Mónus Márton

A balliberális színházi elit folyamatosan a szakmaiságát hangsúlyozva próbálja meg nélkülözhetetlenségét, megkerülhetetlenségét igazolni az egyetemi oktatásban. A balliberális művész valóban mindenhez ért, míg a jobboldali a szakmájában is gyenge?

A bábművészképzésben tisztán kimutatható a SZFE-n folyó oktatás minden nyűge, baja, morális züllése. A jelentős bábos hagyományokkal rendelkező Csehországban majd hetven éve képeznek felső szinten bábszínészeket, 1952-ben indult a szak a Prágai Művészeti Akadémián. Nálunk mindössze huszonöt éve van bábszínész szak a színművészetin, korábban az Állami Bábszínház indította bábszínészképző stúdióban szerzett oklevéllel válhatott valaki hivatalosan bábszínésszé.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1995-ben indult bábszínészképzés nem volt szakmai­lag megalapozva. A szak indítóinak nem volt koncepciója. Felkértek néhány bábszínészt a különböző bábtechnikák tanítására, de nem vontak be végzett bábrendezőket a munkába. Pedig lett volna külföldi minta, s lett volna Euró­pa-hírű egyetemet megjárt, bábrendezést tanult, mesterségét régóta gyakorló szakember és frissen végzett bábrendező is, akinek a szakdolgozata éppen a bábszínészképzés problémakörével foglalkozott. Ők szívesen beszámoltak volna tapasztalataikról, segítettek volna az oktatási program kidolgozásában. Csakhogy már ekkor sem csupán a szakmai tudás alapján választódtak ki a tanárok. Már ekkor szembesülni kellett a rideg valósággal, hiá­ba a külföldön szerzett diploma, ha az illető nem az ő kutyájuk kölyke, azaz nem a balliberális körből való, akkor a közelébe sem kerülhet az intézménynek. A keresztény-nemzeti-konzervatív bűnös szakember hiába kopogtatott az ajtón, nem álltak vele szóba. Mert a liberálisok jó szokásuk szerint csak akkor akarnak tárgyalni, egyeztetni meg párbeszédet folytatni, amikor vesztésre állnak.

Miért is gondolták volna, pláne a Horn-kormány idején, hogy valaha is vesztésre fognak állni? Summa summarum, már huszonöt évvel ezelőtt is ilyen nyitottak voltak.

A szak létrehozásánál bábáskodó balliberális körben nem találtatott alkalmas bábos az osztály vezetésére, ezért visszahívták tanítani az akkor már nyugdíjba vonult Békés András operarendezőt. A szakra többségükben olyan fiatalok jelentkeztek, akik színészek akartak lenni, ugródeszkának szánták a bábos szakot. Békést egy másik, „komoly bábos szakember” váltotta, Meczner János személyében, aki 1994-ben került az Arany János Színház éléről a Budapest Bábszínház igazgatói székébe.

Előzmény: Székely Gábornak színházra volt szüksége. Megkapta hát az Arany János Színházat, amelynek épületében megalapította az Új Színházat. Mecznert pedig elvbarátai átmentették a Budapest Bábszínházba. Ottani kollégáktól tudom, hogy Meczner, amikor először végighordozta tekintetét az őt körülvevő bábokon, felsóhajtott: „Hogyan fogom én ezt megszokni?”

Meczner huszonhat év igazgatás után sem vált a bábművészet szakértőjévé. A Varázsfuvola kivételével nem próbálkozott rendezéssel, noha néhány esetben, a mások által korábban rendezett darabok felújításakor feltüntette saját nevét rendezőként a színlapon. Mindenképpen érdemének tekinthető – lehet, maga is érezte képességei korlátait –, hogy rendezései­vel nem terhelte meg a közönséget. Meczner hamar nyilvánvalóvá tette, hogy a bábszínház balliberális rendező barátainak lesz a játszótere.

Vendégrendezett itt többek között a bábművészethez nem értő Alföldi Róbert, Kovalik Balázs, Mácsai Pál, Sopsits Árpád, Csizmadia Tibor, Valló Péter, Balázs Zoltán, Ascher Tamás. Meczner lojalitásának jutalmaként bábszínészosztályt indíthatott az egyetemen. S amikor kinevezték Ascher Tamást, Meczner egykori színművészetis osztálytársát rektorrá, Meczner újabb bábszínészosztályok vezetője lett. Aztán elindult a bábrendezők képzése, s azon már ne akadjunk fenn, hogy egy bábszínházhoz nem értő rendező, Csizmadia Tibor, akkor éppen az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója kapta meg a bábrendezőnek tanulók osztályát. De nemcsak ő tanít ott jelenleg is, hanem Mácsai Pál is, aki a bábszínészeket tanítja, valamint Alföldi Róbert is szóba jött oktatóként, annak ellenére, hogy bábszínházi rendezéseiben csak ürügy volt a báb, kellékszintre süllyesztette azt.

Mindaz, ami negyedszázada történik szakmai címszó alatt az egyetemen, egy mind erősebben összezáró haveri kör játéka. A bábművészethez nem értő Meczner és Csizmadia, mint tudjuk, ideológiától és politikától mentes világlátásukkal nevelgetik a fiatalokat, a hűségesebbeket ott tartják oktatónak, DLA-val is megkínálják őket, hogy szükség esetén, az immáron szakirányú végzettséggel rendelkező tanítványokat védőpajzsként felmutathassák maguk igazolására a kívülről kopogtató szakemberekkel, vagyis a „betolakodókkal” szemben. Mert a hatalmi pozícióban maradás biztosítéka a belterjes, zárt közösség. A kiválasztott fiataloknak is érdekük ezen állapot fenntartása, hiszen ők a hatalom jövőbeli várományosai. A generációk ily módon kart karba öltve az öröklődő pozíciók és a mindenkori hatalom megtartásáért együtt fordulnak szembe a változást akarókkal.

Bodó Viktor cinikusan azt kéri számon az SZFE halálát vizionáló tüntetésen (augusztus 31.), hogy hol vannak a jobboldali szakemberek? „Ki és mit fog tanítani? Hogyan? Miért nem tudta azt eddig is tanítani?” Talán azért nem, kolléga úr, mert megoldottatok mindent házon belül. Néhány évvel ezelőtt egy bábos témájú doktori disszertációnak Marton ­László, a Vígszínház egykori igazgatója volt a témavezetője, egy másik, bábos témájúnak a balliberálisok által körülrajongott színikritikus az opponense. Ezek után ne csodálkozzunk azon, hogy az egyetemen fontos szakmai kérdésként tevődik fel: ha nincs nemi szervük a báboknak, akkor hogyan tudnak közösülni? S vajon a szabad gondolkodásnak, a művészi szabadságnak tudható be, hogy a bábszínészhallgatók egy magyart gúnyoló etűddel mutatkoztak be a bábfesztiválon? Abban, hogy a gyermekeknek játszó bábszínházakban jelen vannak a trendi témák (genderkérdés, diktatúra van stb.), szerepe van az egyetemen folyó oktatásnak is.

A fiatalokat nem hibáztathatjuk, tanulni szeretnének, diplomára van szükségük. Attól próbálnak meg valamit ellesni, akit tanárnak kapnak. Észre sem veszik, miként manipulálják őket. S mi lesz velük az egyetem után? Néhány számadattal szolgálnék. 1995 és 2017 között öt bábszínészosztályban összesen 53 fő végzett. Az ország tizenkét hivatásos kő bábszínháza közül nyolc bábszínházban nem, tehát mind­össze négyben (a bábszínházak egyharmadában) találunk színművészetit végzett bábszínészt. A Budapest Bábszínházban tizenhárom főt. Három vidéki bábszínházban (a kecskeméti Ciróka Bábszínházban két főt, a győri Vaskakas Bábszínházban egy főt, a szegedi Kövér Béla Bábszínházban egy főt, aki ez év elején művészeti vezetőként került a színházhoz). Tehát vidéken négy főt találunk az 53 végzett bábszínészből, állásban pedig összesen 17-en vannak. Ha még hozzáadjuk a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban lévő öt főt, akkor is csak 22 fő az egyetemről elhelyezkedettek száma. Hol vannak a többiek? Családi magánszínház, alternatív, független társulat, élőszínház, szabadúszás, pályaelhagyás.

Mi a helyzet a bábrendezőkkel? Két osztályban tizenkét fő végzett (2013-ban és 2017-ben). Mindössze ketten vannak bábszínháznál (Egerben és Győrött) szerződésben, egyikük művészeti vezetői státusban. A többiek vendégrendeznek. A két szakon végzett 65 főből ketten vannak vezető pozícióban. 2022-ben várhatóan 12 bábszínész és hat bábrendező végez.

Úgy vélem, elgondolkodtató statisztika. Feltehetjük a kérdést: kinek és milyen céllal képezi az egyetem a bábművészeket?

Talán most nem kellene feltenni ezt a kérdést, ha anno nem történik meg a tanult szakemberek kirekesztése. Mert így a lehetősége sem adatott meg annak, hogy elmélyült szakmai munkával felépüljön egy európai léptékű magyar bábkatedra. És a pökhendi liberálisok még mindig a szájukra merik venni, hogy a másik sértett meg?! Az események alakulását látva tán megéljük azt is, hogy az eddig osztogatott bélyegért ők maguk állnak majd sorba, mert sértődöttnek lenni trendi dolog lesz, a sértődöttség nyavalygó, nyűgösködő liberális pózzá fog válni.

A szerző színháztörténész, bábrendező, dramaturg