A kádári rendszerben a hatalom bizonyos keretek közt megengedte március 15-e megünneplését. Forradalmunk és szabadságharcunk napját azonban nem magában, hanem az úgynevezett forradalmi ifjúsági napok, a három tavasz ünnepségsorozatának részeként kellett ünnepelni.
Március 21-e a Tanácsköztársaság 133 napos kommunista diktatúrájának kezdőnapja, április 4-e a felszabadulás napja. Az első magyar kommunista diktatúra 133 véres napja száz éve vette kezdetét.
A XX. század elején gróf Tisza István, a nemzet érdekeit képviselő államférfi vezette Magyarországot. Tisza Istvánt határozottsága
miatt sokan irracionálisan gyűlölték, alaptalan rágalmakkal illették, egyebek mellett azzal vádolták, hogy háborúba vezette Magyarországot, miközben az utolsó pillanatig ellenezte 1914-ben a Szerbiának küldendő hadüzenetet.
A Tisza elleni gyűlölet gyilkos indulattá vált. Több merényletet követtek el ellene. Végül az őszirózsás forradalom idején, 1918. október 31-én fegyveresek hatoltak be Hermina úti villájába, és meggyilkolták.
Az elkövetők kilétét sem az 1921-es per, sem a történelem nem tisztázta, a történészek többsége valószínűsíti, hogy a bírósági tárgyalás idején külföldre szökött későbbi kommunista népbiztos, Pogány József valamilyen módon közreműködött a Tisza-gyilkosságban.
1918 őszén Károlyi Mihály lett Magyarország miniszterelnöke, később köztársasági elnöke. A Károlyi-kormánynak egyaránt tagja volt a szociáldemokrata Garami Ernő, a polgári radikális, mai értelemben balliberális Jászi Oszkár, az 1848-as alapon álló nemzeti konzervatív gróf Batthyány Tivadar, aki még 1918 decemberében kilépett a Károlyi-kormányból, és később a Bethlen István gróf vezette bécsi ellenkormány tagja lett.
E helyzet emlékeztet napjaink ellenzéki szövetségeire, amelyekben szintén egymással összeegyeztethetetlen ideológiájú, gyökeresen eltérő politikai program mellett szerveződő ellenzéki pártok fognak össze egy határozott nemzeti programot képviselő miniszterelnökkel szemben.
Károlyi Mihály legfőbb történelmi mulasztása az, hogy feltétlenül bízott az antant, különösen a franciák ígéreteiben, és a kisantanttal szembeni katonai védekezést elmulasztotta.
A bolsevik hatalomátvételért Károlyit, továbbá a szociáldemokrata politikusokat terheli a történelmi felelősség. 1919. március 21-én Kun Béla és más kommunista politikusok kiszabadultak a börtönből, majd – egyesülve a szociáldemokrata párt balszárnyával – átvették a hatalmat.
A Tanácsköztársaság rövid idő alatt radikális kommunista programot hajtott végre; a tulajdonnal rendelkező társadalmi rétegek, az arisztokrácia, a kispolgári ház- és üzlettulajdonosokat is magába foglaló „burzsoázia” elérhető vagyonát lefoglalta, a tehetős osztályok lakásaiba proletárokat költöztetett. Az iskolákban az egyház és a szülők tisztelete ellen szónokoltak a népbiztosok, így Szamuely Tibor, a párt ökle. Azt, hogy ki számít proletárnak, az élcsapat döntötte el.
Szamuely Tibor népbiztos nevét az általa, és mások, így a Korvin Ottó által megvalósított vörösterror tette hírhedtté. Szamuely a terror szükségességét egy 1919. április 20-án tartott beszédében így indokolta: „Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába.
A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség van rá, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni, a vér acél: erősíti a szívet, erősíti a proletáröklöt. Hatalmassá fog bennünket tenni a vér. A vér lesz az, ami az igazi kommünvilághoz elvezet minket.
Ki fogjuk irtani az egész burzsoáziát.” A szadista Szamuely páncélvonattal járta a vidéket, és sokszor végignézte a kegyetlen kivégzéseket. A Cserny József vezette Vörös Őrség, a Lenin-fiúk és a vörösterror más csapatai vidéken és Budapesten is megfélemlítették a lakosságot. A vörösterror egységei részt vettek a budapesti Ludovika lázadásának, valamint a dunapataji és kalocsai antikommunista felkelések leverésében, kegyetlen megtorlásában is.
A Tanácsköztársaság 133 napja alatt bekövetkezett kevés pozitív eredmény közül az 1919. május–júniusi sikeres felvidéki hadjárat említhető, amelynek során sikerült a megszálló csehszlovák csapatoktól egyebek mellett Érsekújvár, Losonc, Rozsnyó, Kassa városait felszabadítani. Kun Béla külügyi népbiztosként üdvözölte a szlovák tanácsköztársaság kikiáltását, és azt remélte, északkelet felől a neki fontos szovjet segítség is megérkezhet.
Az ukrán hadjárat miatt szerencsére a szovjet támogatás elmaradt. Közben a francia miniszterelnök, Georges Clemenceau újabb jegyzéket küldött Magyarországnak, ezúttal a tanácskormánynak, felszólítva őket az elfoglalt felvidéki területek kiürítésére, cserébe garantálva, hogy az időközben a Tiszáig előrenyomuló románok a nagyjából a trianoni határnak megfelelő demarkációs vonalig visszavonulnak.
A tanácskormány elfogadta a jegyzéket, ám a katonaság vezetői elvesztették maradék hitelüket. A kormány, látva népszerűtlenségét, 1919. augusztus 1-jén lemondott, Kun Béla Bécsbe távozott. Szamuely Tibor az osztrák határon golyóval a fejében halt meg. Elérte a jogos büntetés Korvin Ottó népbiztost és Cserny József vörösterroristát is, mindkettőjüket még 1919-ben halálra ítélték és kivégezték.
A 133 napos vörös rémuralom következményei szörnyűek voltak. Magyarország első számú ellensége, a román hadsereg bevonult Budapestre, ahol a gyárak gépeit és a műkincseket fosztogatták. Harry Hill Bandholtz, a Budapesten méltán szobrot kapó amerikai szövetséges megbízott tábornok a Nemzeti Múzeum kincseit megvédte a román megszállóktól.
A vörösterror sokakban bosszúvágyat keltett, 1919-ben kommunistaellenes, szélsőjobboldali szabadcsapatok a fehérterror nevében hajtottak végre a Bács-Kiskun megyei Orgoványban és másutt gyilkosságokat, amelynek fő áldozatai a vélt kommunisták mellett zsidó származású lakosok voltak.
Az általánosítás, amely Kun Béla, Szamuely Tibor és a népbiztosok többségének származása miatt a zsidóságot tette felelőssé a Tanácsköztársaság bűneiért, felkorbácsolta az antiszemita indulatokat.
1945 és 1990 közt a vörösterror ünnepelt, követendő esemény volt. A rendszerváltozás után Kun Béla, Szamuely és az első kommunista diktatúra többi vezetőjének szobra a budatétényi szoborparkba került.
A kommunista utcanevek jelentős részét átnevezték, de akad az országban még Kun Béla, Szamuely és Vörös Hadsereg utca is. Amerikában és Nyugat-Európában az egyetemek bölcsészkarain és a sajtóban egyfajta marxista nosztalgia figyelhető meg.
Azok, akik nem élték át sem Szamuely, sem Rákosi, sem az 1956 utáni kádári megtorlás szörnyűségeit, hajlamosan a kommunizmusra mint szép eszmére emlékezni, amelynek voltak túlkapásai.
Mi azonban nem felejtünk, s azt se felejtsük el, hogy 1919 bűneinek fő forrása a gyűlölet politikai kampányeszközzé tétele, amelyet a Tisza-gyűlölő baloldali sajtó és képviselők indítottak útjára az 1910-es években. Csakúgy mint napjainkban, amikor a kormányellenes, erőszakos tüntetők, publicisták már akasztanának.
Magyarország érdeke, hogy sem politikai, sem szociális vagy más indulatok ne ébresszék fel a gyűlölet és a terror szunnyadó ördögét. Ez a 133 napos véres kommunista diktatúra tanulsága.
A szerző alkotmányjogász, történész
