Ezzel szemben az egyik oldalon erősödtek a liberálisok és a zöldek, a másik oldalon viszont az eurokritikus, nemzeti pártok összességében növelni tudták a mandátumaik számát. (A Matteo Salvini-féle új, Európai Népek és Nemzetek Szövetsége nevű, most alakuló frakció például csaknem hatvan mandátumra számíthat az Európai Parlamentben.)
Ezek a nagy erejű változások világosan megmutatják, hogy új törésvonalak mentén új politikai megosztottságok jönnek létre, amelyek ugyan nem szüntetik meg, de maguk alá rendelik, felülírják a évtizedekig megszokott szembenállásokat.
Mint arról már többször is írtam e lap hasábjain, meggyőződésem szerint az új politikai koordinátarendszer fő törésvonala vagy fő tengelye egyre inkább a globalisták – akik helyeslik az Európai Egyesült Államokat, a migrációt és a multikulturalizmust, a világtársadalmat –, illetve a szuverenisták között húzódik; utóbbiak erős nemzetekre épülő uniót, a bevándorlás megszüntetését és a keresztény kultúra megvédését tartják elsődlegesnek.
De ami talán a legfontosabb: a néppárt és a szocialisták nagykoalíciója immáron negyven éve – 1979, az első, európai polgárok által megválasztott EP létrejötte óta – nagykoalícióban irányítják az EP-t; ez a helyzet most megváltozott, ketten már nem alkotnak abszolút többséget.
Vasárnap éjjel azonban a néppárti csúcsjelölt Manfred Weber, illetve más néppárti vezetők is nyilvánvalóvá tették, hogy a többség megszerzése érdekében a baloldali, liberális és zöld frakciók felé orientálódnak, s szó sem lehet a jobboldal, vagyis az ő fogalmaik szerint a nacionalisták, populisták és „szélsőjobboldaliak” felé való nyitásról. Mi ez, ha nem totális elfordulás a hagyományos kötődésektől?
Az ok pedig nyilvánvaló: a valaha jobboldali néppárti fősodornak is elsődlegessé vált az „egyre több Európa” (lásd: birodalmi unió), a bevándorlás menedzselése és a kevert fajú Európa mint a „szép jövő” iránti elköteleződés.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!