Alternatív javaslat a fenntartható nyugdíjrendszer érdekében

Az elmúlt években sokan felvetették a romló demográfiai helyzet miatt veszélybe került nyugdíjrendszer megreformálásának szükségszerűségét, több elképzelést is kidolgoztak.

Hans-Werner Sinn professzor még 2004-ben egy olyan összetett nyugdíjrendszert javasolt, amelyben egyszerre lenne jelen a hagyományos felosztó-kirovó nyugdíj, az általa bevezetni javasolt gyermekfedezeti nyugdíj, valamint a kötelező magánmegtakarítás öngondoskodó rendszere.

A javaslat központi elemét a gyermekfedezeti nyugdíj képezte, amelynek lényege az volt, hogy a gyermekvállalást (a gyermekek számát) figyelembe kell venni a nyugdíjban is. A demográfiai visszaesésnek alapvetően két oka volt Európában; egyrészt a hatékony születésszabályozás lehetősége a fogamzásgátló tabletták széles körű elterjedése révén, másrészt a nyugdíjrendszer általánossá válása, ugyanis ettől kezdve már nem volt szükség arra, hogy a gyerekekre az időskor egyetlen anyagi fedezeteként kelljen tekinteni, hiszen a kötelező nyugdíj ezt sokkal olcsóbban és személyes erőfeszítések nélkül biztosította. Azóta a javasolt gyermekfedezeti nyugdíjprogramnak egy részét beépítették a német nyugdíjrendszerbe, de a gyermekfedezeti elem nem kapott kellően nagy hangsúlyt abban, ezért nem is történt meg a termékenység remélt növekedése.

Az elképzelést az MNB javaslata oly módon foglalta össze, hogy szükség lesz „az induló nyugdíj összegének megállapításakor a felnevelt gyermekek számának figyelembevételére”.

Hazánkban elsőként Botos Katalin és Botos József, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzorai, korábbi államtitkárok, később Giday András és Szegő Szilvia közgazdászok vetették fel az ötletet. 2018 októberében Giday András és Szegő Szilvia a Magyar Idők hasáb­jain mutatták be gyermekfedezetinyugdíj-javaslatukat. Ez szemléletében különbözik Sinn professzor és Botos professzor javaslataitól annyiban, hogy náluk nem egyszerűen a gyermekek száma és még csak nem is az iskolai végzettségük az, ami a gyermekfedezeti nyugdíjhoz jogosultságot teremt. Az elképzelés szerint a gyermekek utáni állami befizetéseknek (az adóknak, a tb-járulékoknak) kell fedezetet nyújtania a javasolt gyermekfedezetinyugdíj-kiegészítéshez. A két közgazdász szerint ez nem csupán pénzügyi fedezetet jelent, hanem egy fontos értékorientációt is. Mégpedig a viszonosság elvének az érvényesülését is, azt, hogy a gyermekek teljesítményekkel tudják viszonozni szüleik ráfordításait.

A koncepció a gyermekek tényleges társadalombiztosítási befizetéseit figyelembe véve a szülők nyugdíjához képest kiegészítést jelentene, a gyermekek tényleges társadalombiztosítási befizetéseit figyelembe véve. Ennek az elképzelésnek a gyermekvállalás ösztönzésén túl jelentős szerepe lenne abban is, hogy a szülőket a gyermekek megfelelő képzésére, oktatásának biztosítására sarkallja.

Az elképzelés működőképes, amennyiben megfelelő súllyal elismernék a gyermeknevelés költségeit a nyugdíjban. És mivel nem valószínű, hogy a külföldön dolgozó gyermek munkája után az ott beszedett járulékokat a másik állam átutalná a javasolt magyar rendszerbe, ezért a dolgozók külföldre vándorlásának is komoly fékezőerejét is jelenthetné. A kialakítandó rendszer jelentős hatással lehetne a gyermekvállalási hajlandóság emelésére, és kiegészítve a korábban már a miniszterelnök által bejelentett hétpontos családvédelmi akcióterv egyéb elemeivel, lehetővé tehetné, hogy elkerüljük a demográfiai katasztrófát. Igen fontos azonban, hogy a nyugdíjrendszeren belül a gyermekfedezeti elem eléggé hangsúlyos legyen, mert ha nem válik azzá, éppúgy nem lesz kielégítő hatása, mint ahogy Németországban sem hozta meg a szükséges eredményeket.

A szerző közgazdász