Cseh Katalin alaposan túllőtt a célon

Az elmúlt egy-két év fejleményei azt mutatják, hogy a Magyarország érdekeivel szemben megengedhetőnek vélt politikai eszközök is változnak.

Strasbourg, 2019. július 16. Cseh Katalin, a Momentum képviselõje az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

„Azok után, hogy még soha senki úgy meg nem sértette a magyar népet nemzeti önérzeté­ben és becsületében, mint a november 4-ét követő események során, lehet-e a mai vezetés méltó képviselője a nemzeti gondolatnak és méltóságnak? [...] A tények ereje bizonyítja, hogy nem, mert szolgalelkűségük nem ismer határt. Senki sem mossa le róluk a hazaárulás jogos vádját. [...] A magyar nemzeti tragédia Rákosival indult és Kádárral teljesedett be. Olyan bűnt követett el a nemzet ellen, amelyet ő már nem tehet jóvá soha: hazaáruló.”

Nagy Imre gondolatai mélyen karcolnak az agytekervényeinkben, és tükrözik ama néplelket, amely 1956-ban megmutatta, hogy a magyar embert milyen fából faragták. A magyar bizonyította, hogy kiérdemli a többségre nézvést az alábbi jelzők büszke viselését: hűség, lojalitás, bátorság. És amit még ’56 megtanított, hogy nem csak az internacionalisták képesek kíméletlenül leszámolni a hűtlenekkel és az árulókkal.

A hazaáruló, nemzetáruló kifejezést heves politikai vitákban is használják, általában a markánsan eltérő, esetlegesen radikálisabb politikai véleményeket képviselő politikusokra vagy éppen a hatalomban lévő tisztségviselőkkel, állami vezetőkkel szembeni becsmérlés eszközeként. Azon személyekre használják, akikről úgy gondolják, hogy nem a választópolgáraik, hazájuk érdekében járnak el. A hazaárulók vagyoni felelősségéről szóló 1915. évi XVIII. törvénycikk indokolása szerint „Kimeríthetetlen s tüzetesen fel nem sorolható azoknak a hazának ártó cselekményeknek sora, amelyek természetüknél fogva alája vonhatók.”

Amikor 2018. szeptember 12-én a hazai balliberális ellenzék EP-képviselői megszavazták az úgynevezett Sargentini-jelentést, az Európai Parlament által 2018-ban Magyarországnak címzett, indoklással ellátott politikai ultimátum elfogadását, az már kimerítette a hazával szembeni politikai árulás tágabban értelmezhető fogalmát. Az eset jogi oldalát nézve ez akkor mégis beleférhetett a szabad véleménynyilvánítás kategóriájába. A politikai véleménynyilvánítás határa ugyanis az okozott vagy okozható sérelemtől, valamint az adott tartalomtól és kontextustól egyaránt függ.

Ami a hazaárulás jogi tárgyát illeti, az Magyarország alkotmányos rendje, függetlensége, területi épsége. Alkotmányos rend alatt értjük az alkotmányt, az alkotmányban foglalt elveket és intézményeket, valamint az azok zavartalan működéséhez fűződő érdeket. Az új őszirózsások már 2018 őszétől bizonyítottak: egyrészt az említett Sargentini-jelentés támogatásával, majd decemberben, amikor felforgatták a magyar parlamentet, elfoglalva a házelnöki pulpitust, szirénázva, filmezve, fütyülve és lármázva az Országgyűlésben, hogy így akadályozzanak meg egy törvénymódosítást. A rendzavarást nem hagyták abba, és mindenképpen meg akarták akadályozni az Országgyűlés alkotmányos működését. Később egy közintézmény – a magyar televízió – székházának fizikai megszállására tettek kísérletet. A sajnos azóta ismétlődő törvényhozási rendbontások és az alkotmányos tekintély aláásására tett kísérletek miatt a Fidesz–KDNP-pártszövetség a napokban a fegyelmi szabályok szigorítására tett javaslatot.

Azonban azzal is tisztában kell lennünk, hogy a hazaárulás nem pusztán jogi-alkotmányjogi fogalom és kategória, hanem a mindennapi civil nyelv részét is képezi, így elsősorban morális tartalommal bír.

Az elmúlt egy-két év fejleményei azt mutatják, hogy a Magyarország érdekeivel szemben megengedhetőnek vélt politikai eszközök is változnak. Ennek egyik markáns esete, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) hálózatához kötődő Civil Liberties Union for Europe nevű szervezet vezetője, Dénes Balázs tavaly egy bizalmas beszélgetésben bevallotta: arra biztatta a német külügyet, hogy az itteni német cégeken keresztül magyarok munkahelyeivel zsarolja a demokratikusan megválasztott magyar kormányt. Amikor pedig arról kérdezték, hogyan tud nyomást gyakorolni a magyar kormányra, akkor a német tulajdonú magyarországi Mercedes-, Audi- és Bosch-gyárat említette. Dénes az akciót a külföldről finanszírozott szervezetekkel kapcsolatos törvényi szabályozás visszavonása érdekében látta szükségesnek.

Ez számos országban már túllépte volna a megengedhetőség határát, például az Egyesült Államok még 1799-ben kihirdetett Logan-törvénye értelmében amerikai állampolgár nem folytathat idegen állammal az idegen állam és az Egyesült Államok vitáját befolyásoló párbeszédet. Szigorúan tilos ugyanis arra jogosulatlan személyeknek, hogy magántalálkozót szervezzenek befolyásos személyekkel olyan célból, hogy politikai kérdéseket beszéljenek meg és tervezzenek el. Márpedig az ilyen esetek arról szólnak, hogy valaki felhatalmazás nélkül léphet fel idegen hatalmakkal az államok működését és kapcsolatait befolyásolva.

A 2019. májusi európai parlamenti választásokon új politikai garnitúra nyert teret a hazai balliberális térfélen, és az eszköztár mindinkább érzékelhető változása, az egyre radikálisabb nyomásgyakorlási kísérletek miatt már nem pusztán erkölcsi, hanem jogi vetületű kérdések tisztázása is fölmerül.

A Momentum Mozgalom párt színeiben uniós képviselő Cseh Katalin, az Európai Parlament amerikai delegációs csoportjának tagjaként, a közösségi médiában ismertté vált bejegyzése szerint hárompontos javaslatcsomagot tervez magával vinni az Egyesült Államokba, ahol a szövetségi kongresszus előtt kifejtené, hogy „A NATO szerveinek élénk figyelemmel kell kísérniük azon tagországokat, amelyek autoriter országokkal működnek együtt, és megfelelő lépéseket kell tenniük velük szemben”. Az elmúlt napokban e hír kapcsán sokan hazaárulást, nemzetárulást is emlegettek, az ellenzéki politikus elhatározását erkölcsileg mélyen elítélve. Büntetőjo­gász-körökben azonnal fölvetődött, hogy a saját nemzet érdekeivel és biztonságával szemben tervezett fellépésnek az esete már kimerítheti a büntetőjogi kategóriát is.

A büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény a hazaárulásról a 258. paragrafusban, a korábbi szabályozással lényegében azonos módon azt tartalmazza, hogy az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el. Ennek minősített eseteiben például súlyos hátrányt okozva, illetve állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával követi el a cselekményt. A 259. paragrafusban meghatározott úgynevezett hűtlenség tényállásánál: „Az a magyar állampolgár, aki állami szolgálatával vagy hivatalos megbízatásával visszaélve külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, és ezzel Magyarország függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét veszélyezteti”, ugyancsak bűntettel követ el.

Itt fontos aláhúzni, hogy az ártatlanság vélelme alkotmányos alapelv, amely szerint senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. Ez természetesen fennáll az említett, ámde erősen vitatott esetnél is.

A Logan-törvény példája kapcsán megemlíthető, hogy az Ausztriában vagy Csehországban is nehezen lenne elképzelhető következmények nélkül, hogy egy állampolgár a saját hazája szabadságának és biztonságának befolyásolása érdekében politikai eszközök igénybevételére kérjen fel egy nemzetközi katonai szervezetet. Ez már nyíltan szembemenne az adott ország gazdasági és más érdekeivel, a versenyképességét (gazdasági teljesítményét) is veszélyezteti a turizmustól a befektetésekig, de Magyarország függetlenségére és biztonságára, alkotmányos önazonosságára, az ehhez fűződő nemzeti érdekekre nézve is súlyos veszélyeket hordozhat magában.

A magyar büntetőjogi kódex a hazaárulás azon súlyos eseteire mond ki szigorú felelősséget, amelyeket a büntetőkódexben világosan meghatároztak. Ami a kettős ügynököket illeti: egy ilyen személy már egészen fiatalon szembekerülhet saját országa társadalmi rendszerével, és már ekkor tudatosan készülhet a hazája ellen folytatandó tevékenységre. A nyílt színen a saját hazájuk nemzeti érdekével szembeforduló politikusok, az új 1919-esek miatt föltehetjük a kérdést: lehetnek-e esetleg a háttérben, másod- vagy harmadvonalban olyan személyek is, akik akár csak alkalmi megbízottként, más titkosszolgálatok részére folytatnak ügynöki tevékenységet?

A szerző alkotmányjogász