Mintha a kormány sejtené, hogy ebből a szorongatott helyzetből az ellenzék számára csak egy út vezet kifelé: az, hogy igyekeznek kidomborítani a kormány politikájának abszurditásait. Például, hogy miközben hangos szájkaratecsatákat vívunk az unióval a menekültek beeresztéséről, titokban épp annyit fogadunk be, amennyit Brüsszel elvár tőlünk. Sőt többet, mivel mi magunk köveztünk ki egy utat számukra a letelepedési kötvényekkel. Igaz, utóbbi betelepülők nem háború elől menekülnek, nem is nélkülöznek, de legalább megtömik a bizniszben érdekelt cégek és a mögöttük állók zsebét.
A Fidesz nem is rejti túl vastag függöny mögé az efféle zavaros, önellentmondásokkal teli ügyeket. Orbán Viktor egy másodpercig sem hezitált, amikor Őcsényben a népharag útját állta a migránsok érkezésének. – Annyit hazudtak már nekik migránsügyben, hogy nem hiszik el, hogy csak gyerekek fognak jönni – állt ki a lázongók mellett a miniszterelnök. Kik hazudtak nekik? Kik fogadták be a menekülteket? Ki nem tudja garantálni, hogy tényleg gyerekek jönnek? Ezeknek nincs jelentőségük.
A kormányoldal mondhat, írhat, tehet bármit. A háborgók hangját elnyomja a migráns- és Soros-ellenes csatazaj. Ezzel a totális futball analógiájára felépített politikával a kormány nemcsak a Jobbik vitorlájából fogta ki a szelet, hanem már a Kétfarkú Kutyapártéból is. Minden légmozgást megállított. De nem olyan szélcsend ez, mint ami nyári naplementék előtt szokta megülni a tájat. Inkább olyan, mint amikor a lakótelep tízemeletesei között megszorul a júliusi kánikula fullasztó levegője.
