Nincsen párhuzamos tudomány

A tények szigorú határokat szabnak a különféle narratíváknak és interpretációknak.

Érdeklődéssel olvastam a Szakács Árpád által kreált összeesküvés-elméletet cáfoló írásomra adott reflexiókat. Az olvasók számára jó hírem van: a tudomány szabályai nem demokratikusak. Teljesen mindegy, hogy egy állítást hányan visszhangoznak, mennyi közpénzt költenek rá, ettől nem lesz valósabb. Egyetlen dolog számít: a tényekkel való bizonyíthatóság. Második örömhírem az, hogy a tudomány szabályai ebből következően liberálisnak sem nevezhetők. A történelmi tények és a logikus érvelés rendkívül szigorú határokat szabnak a különféle narratíváknak és interpretációknak.

Kritikusaim sok mindent szememre hánytak, és abban kivétel nélkül egyetértettek, hogy Trianont szabadkőműves összeesküvés idézte elő. Ezzel kapcsolatos bizonyítékot azonban egyikük sem szolgáltatott, leszámítva azt a próbálkozásukat, amely szerint a Martinovics-páholy, illetve a Galilei Kör kommunistabarát aktivistái jellemezték volna a magyar szabadkőműves mozgalmat. Most ne ragadjuk le annál, hogy még ha igaz is lenne az állítás, akkor sem bizonyítaná azt, hogy a kommunisták fel akarták darabolni az országot (nem akarták). Az állítás tudományos szempontból pontosan annyira igaz, mintha Borkai Zsolt volt győri polgármester libidóját és erkölcseit feleltetnénk meg az átlag fideszes politikus libidójának és erkölcsének. Vagyis semennyire. A szabadkőműves mozgalomnak körülbelül 7500 tagja volt, ezek túlnyomó része, beleértve a felső vezetést is, magyar nacionalistaként gondolkodott. Szabadkőművesekből állt a református egyház felső vezetésének jelentős része is, élén Ravasz László püspökkel, a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy főfelügyelője a keresztény kurzust megalapozó Friedrich István volt, a kolozsvári Unió Páholy vezetője, Apáthy István zoológus a magyar turanizmus és fajegészségtan lelkes hívének számított. Amennyiben a kedves olvasó azt hiszi, hogy ezek kiragadott példák, szívesen vállalkozom arra, hogy minden egyes baloldali kommunista szabadkőműves nevére három konzervatív szabadkőművessel feleljek. Vagy másképp közelítve a kérdést: arra is fogadni merek, hogy legalább annyi erkölcseiben bukott vagy III/III-as múlttal rendelkező fideszes politikust meg tudok nevezni, mint ahány baloldali nemzetvesztőnek bélyegezhető szabadkőművest az engem támadó pártmunkások ismernek. Induljon a verseny?

Köszönet jár Hatos Pálnak, mert felhívta a figyelmet arra, hogy könyvében hivatkozott Raffay munkájára – csak éppen nem azokra, amely a szabadkőműves összeesküvéseket tárgyalja. Ezeket Hatos udvariasan meg sem említi, ellenben leszögezi, hogy a szabadkőműves összeesküvésről hangoztatott vádak természetesen alaptalanok, mivel a magyar szabadkőművesek zöme éppenséggel a magyar szupremácia kiteljesedését remélte a háborútól.

Fel kell hívnom az olvasók figyelmét arra, hogy az engem kritizálók között eddig egyetlen történész sem akadt (Borvendég Zsuzsanna is csak a hálózatok kutatásának fontosságát említette, de a szabadkőműves összeesküvés kérdésében nem hozott fel semmilyen bizonyítékot). Egyúttal igazat kell azonban adnom kritikusaimnak egy kérdésben, még ha nem is teljesen úgy, ahogyan ők azt hallani szeretnék. Szakács Árpád és társai azon keseregnek, hogy nem történt meg az „őrségváltás”, és máig töretlen az SZDSZ-es kultúrterror (sic!). Ebből annyi igaz, hogy az a történész, aki a szakácsi nézeteket vállalja, ma is önmegsemmisítést követ el a tudományos életben, mert egy szintre kerül Staller Ilona, Gáspár Győző vagy Fekete Pákó személyével. Nem véletlen, hogy Szakács Árpád szabadkőműves összeesküvésről vallott felfogásának hirdetését még a majdnem tucatnyi kormányzati emlékezetpolitikai kifizetőhely történészei sem vállalták eddig. Ahhoz képest, hogy évente több milliárd forintot költ ezekre az intézményekre a NER, ez csakugyan elég soványka eredmény.

Önleleplező, amikor Szentesi Zöldi László azzal dicséri Raffayt, hogy ő és sok más ember is „párhuzamos valóságot építve” (sic!) érnek el a szélesebb közvéleményhez. Szerintem is pontosan erről van szó. Azonban a „párhuzamos valóság” annak beismerése, hogy annak, amit tesznek, semmi köze sincsen a tudományhoz. Nincs ugyanis fideszes vagy DK-s matematika, fizika és történelem. A tudomány egy és oszthatatlan. Ilyen szempontból pedig kifejezetten szórakoztató, hogy azok, akiktől még egy olyan sort sem lehetett olvasni, amely eltért volna a KESMA által sulykolt ideológiától, engem minősítenek politikailag. Holott velük ellentétben én senkit sem szolgáltam a tudományon kívül, és mindig csak saját magamat képviseltem. Balliberális vélemény az, hogy a kettős állampolgárság automatikusan járjon azoknak, akik ezt kérik? Balliberális vélemény az, hogy helyes volt lezárni a határokat a migránsok elől? Balliberális vélemény az, hogy szűnjön végre meg az MSZP? Tagadhatatlan, sokszor kritizáltam a Fideszt, de az előbbieket is én írtam.

Tanulságos egyébként összevetni kritikusaim és Krausz Tamásnak például az ATV-ben legutóbb engem gyalázó véleményeit. Az utóbbi – mint a hazai neosztálinizmus demokratikus álarcban harcba szálló bajnoka – se sokat teketóriázik, ha rólam nyilatkozik, csak éppen onnan kiindulva, hogy én a szélsőjobboldaliság szálláscsinálója vagyok. Esetleg össze is foghatnának…

Kritikusaim személyeskedésnek tartják, hogy Raffay és mások esetében az érintettek pártállami múltjára utaltam. Ezt azonban nem személyeskedésből tettem, hanem csak azért, hogy rámutassak: Szakács és társai nem egyenlő mércével mérnek, amikor másokat politikai nézeteikért elmarasztalnak, miközben saját szemükben nemhogy a szálkát, de a gerendát sem lelik. Raffay védelmében kell megemlítenem, hogy Szakács még az ő írását is meghamisította: Raffay ugyanis a szabadkőműveseket még problémás műveiben sem egységes szervezetként mutatja be, szót ejt belső vitáikról és hazafias munkájukról, amin a Szakács-hívők csak gúnyolódni tudnak. Említhetem azonban Szakály Sándort is, aki a szabadkőművesek kapcsán határozottan kijelentette, hogy eszük ágában sem volt feladni az integer Magyarországot: „Nem. Jászi Oszkár sem. Senki. (…) Károlyi egyetlen akácfát nem akar Szent István birodalmából elengedni. 1919. március 3-án írja a sajtó, hogy Szatmárnémetiben megszemléli a Székely Hadosztály alakulatait, és azt mondja: »nem, nem, soha« nem írok alá olyan békeszerződést, amely szétszakítja a Szent István-i birodalmat.” Ebből a kijelentésből pedig Szakács logikája szerint az következik, hogy a balliberális véleményterror már a Veritas intézetbe is befészkelte magát…

Amint említettem, nincsen párhuzamos tudomány, mert az egy és oszthatatlan. Elkölthet a NER tízmilliárdokat, kitüntetheti politikai heroldjait Kossuth-díjjal és Szent István Renddel, alapíthat nekik intézeteket és akadémiákat, megszüntetheti a nekik nem tetszőket, de ettől a tudomány szabályai semmit sem fognak módosulni. Ez éppenséggel a tudománymetriai adatokon is jól látszik. Raffay utolsó tudományosan értékelhető, komolyabb munkája 1989-ben jelent meg (erre hivatkozott Hatos is). Azóta Raffay a tudományos életben sajnos nincs érdemben jelen. Egyetlen nemzetközi hivatkozását sem mutatja a Magyar Tudományos Művek Tára (továbbiakban MTMT, összesen is csak két hivatkozással szerepel itt egyébként, és nem csak azért, mert Raffay az adatbázist minden jel szerint nem is vezeti). Csak összehasonlításul: Borvendég Zsuzsannának nulla, nekem 176 külföldön és idegen nyelven megjelent tudományos hivatkozásom van.

A Szakács–Raffay-féle szabadkőműves összeesküvéselmélet ugyanaz a színvonal, mint Jézus zsidó származásának, illetve a darwini evolúciónak tagadása vagy a sumer és magyar rokonság hirdetése. Félreértések elkerülése végett: ezeket a nézeteket képviseli a „Magyarságkutató Intézet” által nemrég ünnepelt Bakay Kornél is. Ezek bizonyára népszerűek bizonyos körökben, de a tudományos életben mindez nem létezik. Erről egyébként bárki meggyőződhet, aki rákeres Raffay, Takaró Mihály vagy az említett Bakay Kornél nevére az MTMT-ben. Ott pontosan láthatja, hogy melyik művükre kik és hol hivatkoztak. Azonban el kell keserítenem az olvasót: az MTMT az említett szerzők többségét nem is ismeri, mert tudományos értelemben nem léteznek. Szakács és társai lassan összehozhatnának egy „nemzeti MTMT”-t, ahol a Dörmögő Dömötör és a Nemzeti Sport mellett saját ezoterikus kiadványaikat is referált nemzetközi szakfolyóiratnak feltüntetve legalább a tudományosság látszatát kölcsönözhetnék sajátos nézeteiknek. Esetleg megállapodhatnának Iránnal, Kazahsztánnal, Oroszországgal és más „baráti demokráciákkal” abban, hogy saját „tudósaikat” a kölcsönösség elve alapján megfuttatják egymás „folyóirataiban”. Így legalább a látszat szintjén létrejöhetne a NER-értelmiség tudományos krémje is. Tudományos értelemben azonban ez sem segít. Egy dolog számít: a dokumentálható, minőségileg és mennyiségileg is értelmezhető tények, amivel vitapartnereim adósaim maradtak.

A szerző történész