Kaptam egy baráti levelet a napokban a „liberális” előítéletek apropóján. Így kezdődik:
„Ez a sok baloldali álszent, hazug, erkölcstelen, ámbár zsánerében tehetséges, nemzetközi hírű kultúrkompozítor, valóságépítő, – legyen az képzőművész, író, vagy posztdoktorandusz rasszizmus kutató – tobzódik az előítéletekben. Annyira, hogy korlátoltságukat a szélsőjobboldal legrosszabb elemei is megirigyelik. Nem véletlen, hogy az álemberségtől tudathasadott bal, és az ellenkező pólusú szélsőjobb reprezentánsai a hatalomért – pszichopatológiai tünetegyüttesként – a józan észt és minden elvet cáfoló módon együtt lépnek fel. Pusztán azért, hogy legyen erejük az általuk koholt módon felcímkézett, megbélyegzett diszkreditált Orbán felé hajló elemek eltüntetésére.”
A levélíró az ellen a poros pesti véleménydiktatúra ellen kel ki, amiben felnőtt és azóta is hasonlókat él meg fővárosiként, a Facebook posztok meg az ezredforduló közhangulatát idézik számára vissza. Nehogy már ott tartsunk még most is, hogy mindaz, aki az underground zenén nőtt fel, szereti a független színházat, esetleg romkocsmatöltelék, megnézi a szerzői filmeket, netán biciklizik a városban – merthogy a múlt héten a Városházára bebringázó Karácsony Gergő volt ettől nagyon trendi és még szimpibb egyesek szemében –, vagy éppen környezetvédő, zöldtudatú, annak Viktorfóbiásnak is kell lennie! Ne ragadjunk már le ott, hogy a vállaltan nemzeti érzelmű az ilyen ízlésű körökben ne mondhassa el véleményét anélkül, hogy hülyének néznék.
Az idézett levél apropója egyébként történetesen az, hogy egy finoman szólva nem Fidesz-szimpatizáns Facebook posztja alá bátorkodtam odaírni, hogy humortalan a „mém”, amit gyártottak a Hadházy-féle táblát felemelő miniszterelnökről, és nem volt vicces az unalomig ismételt „kipcsakozós” aktuálpoénjuk sem, amely bejárta a közösségi oldalakat. Így szólt: „ha két kipcsak hat csík kólát kap csak, hány csík kólát kaphat csak hét kipcsak.”
(Utóbbi Orbán Viktor Bakuban, a Türk tanács ülésén tett kijelentését nem bírta lenyelni, miszerint sok magyarban van kipcsak vér.)
Válaszul az illető blokkolt a Facebookról. Annyit még odaírt, hogy a „Fidesz horda hozadékaként, akár még szórakoztatónak is tarthatna”. Ennyit a liberális gondolkodásról – jegyeztem meg erre én, de teljesen mindegy, hiszen ezek szerint ő vállaltan annak a fajta, úgymond liberális pesti értelmiségnek lehet a része, amely nyíltan kirekesztő, ha nem építed az Orbán-diktátor képét, amit potom húsz éve, a miniszterelnök nulladik lépése óta fejlesztgetnek. Nem szeretem használni a liberálfasizmus szót, de ilyenkor eszembe jut, hogy az lehet az efféle attitűd pontos megjelölése.
Már csak mellékszál privát élményemhez, hogy éppen ennek az említett blokkoló embernek a filmjeiről többször írtam méltató cikket a lapunkba. De hagyjuk is őt, hiszen egyszerűen reprezentálja a jelenséget az Orbánfóbiából pesti divatot gyártó, és ezt a rég megunt trendet újra és újra felelevenítő véleményterroristákról.
A közösségi oldalak használói nap mint nap találkoznak úgynevezett mémekkel, vagyis olyan digitális képekkel, amelyek az eredeti fotót manipulálják. Hadházy Ákos esetében is megszületett az átalakított kép, amin nevezetesen a miniszterelnök lenyúl a tábla után, mely manipulálva már egy húszezres. Pedig Hadházy akciója önmagában is mém lehetne, nincs mit rajta továbbkölteni. De a nyilvánvalóan visszatetsző, bunkó attitűdöt el kellett takarni, és a fejekben gyorsan ráerősíteni a rablókormány vízióra. Ez a kicsavart, fals lejárató akció is igazolja, hogy a rossz színben feltüntetés bajnokai még mindig a baloldalon vannak. Tényleg kommunista örökség lehet az ilyen, és a világhálót kezdetektől kiválóan használják arra, hogy kollektíven terjesszék a túlzó vagy hamis állításaikat.
És ha egy ilyen alá odaírod, hogy nem vicces: törölhetnek. Most, 2019-ben a demokrácia megmutatkozásának pillanataiban!
Biztos újra kellene definiálni fogalmakat, például, hogy mit is jelent liberálisnak lenni, azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy a véleménydiktatúra valahogy nagyon ellentmondani látszik a szabadgondolkodású ideának. A budapesti értelmiség már jó régen felépítette a gonosz diktátor képét, trendet gyártott belőle, egyesek meg igazodásból úgy öltik magukra, mint bármelyik béna divatos cuccot.
A baloldal ezekben a napokban ünnepli, hogy több szín került a politikába, helyzetükben logikus gesztus lenne végre elfogadni, hogy sokfélék vagyunk itt Budapesten: nemzeti érzelműek, konzervatívok, nemzeti liberálisok, liberálisok, népnemzetiek, ilyenek-olyanok.
Bár tegnap egy percre beugrott a 2006-os közhangulat, amikor egy ismert művész – akiről azt gondolom a politikai oldalak felett áll – visszavette a kész interjút, amelyben kifejti véleményét a Kádár mellől kinőtt álliberális értelmiségről, de mégis legyünk bizakodóak és ne igazolódjon be a vízió, amiről a nekem küldött levél második része szól.
„ …A finomkodás és jótékonyság nevében a morális zaklatás, bullying bevált módszereivel élnek. Maguk mellé állítják a magát értelmiséginek képzelő polkorrekt pozícióért küzdő színtelen szagtalan, lagymatag, de okoskodó karrieristákat. Közben a legbrutálisabb fegyvereket vetik be a legalattomosabb módon. Ha ellenállsz, akkor viszont vámpírfogaikkal a lelked is kiharapjak meghallgatás helyett. Mielőtt kinyitnád a szád, szádba adják a szavakat, amiket ellened fordítanak, maguk alá gyűrnek, mint a dömper. Ezek a jó, és kifinomult emberek. A világ hamarosan meglátja őket valódi színeikben és gúnyt űz belőlük. A hazugságra előbb vagy utóbb fény derül. De mi fogjuk meginni a levét. Hogy lehetne ezt elkerülni?”
