Sakk-matt a baloldali ellenzéknek

A népszavazásra feltett kérdésekre adandó nem válaszok döntő többségben vannak.

A múlt vasárnap berobbantott Pegasus-üggyel kapcsolatban az „elnyomott és börtönbe vetett” baloldali sajtómunkások nagyon csúnyán elszámolták magukat. Eleve visszás egy olyan országban azt látni, ahol állítólag minimum félévente megszűnik a sajtószabadság, ahol gyakorlatilag teljesen megszűnt a baloldali média, hogy „megszűnésük és betiltásuk” ellenére milyen elképesztő erőket képesek megmozgatni, hogy az úgynevezett függetlenobjektív sajtó hány cikkben támadhatta a kormányt.

Az a Telex, amely lényegében egy éve siratja magát meg a „tényalapú” újságírást, csak hétfő reggel huszonöt írást szentelt a témának, de nem maradt le a 444.hu sem, ők tizenkilenc anyaggal mutatták a helyes utat, de a HVG is huszonegy dolgozattal járult hozzá a szent ügy nyilvánosságban tartásához. Ami, mármint ezek a döbbenetes számok, már eleve abszurdnak hathatnak az egyszerű választók számára, hiszen ha nincs sem baloldali sajtó, sem sajtószabadság, akkor mégis mik ezek az írások és ezek a hírportálok, ahol az úgynevezett megfigyelési ügyről ilyen lelkesen beszámoltak?

De ami ennél is sokkal fontosabb, az az, hogy a kozmopolitaként, európai polgárként élő és viselkedő balliberális propagandisták nem vették számításba: a magyar ember olyan, hogy egyszerűen felfordul a gyomra az árulóktól, a hazaárulóktól. A magyarok nem bírják a Gerébeket, megvetik azokat, akik – legyen bármilyen fontos az ügy is – külső vagy külföldi segítséget vesznek igénybe céljaik eléréséhez. És nemcsak a magyar, de valószínűleg ilyen a kelet-közép-euró­pai néplélek is, tehát hasonló. Sőt ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy Vlagyimir Putyin sem azért Oroszország elnöke még, mert hibátlan lenne, hanem mert az orosz nép is látja, hogy a Nyugat és az Egyesült Államok micsoda energiákat mozgósít azért, hogy megbuktassa.

A haza iránti hűség és szeretet pedig olyan mélyen gyökerezik bennünk, történelmünk során annyiszor láttuk, hogy a megalkuvók milyen alattomos módon árulták el a hazájukat a hódítóknak, hogy azonnal elkezd viszketni a magyar ember tenyere, amikor azt olvassa, hogy német, francia és angol „újságírók” titkosszolgálati eszközöket használva fogtak össze azért, hogy megbuktassák a demokratikus úton megválasztott magyar kormányt. Ismert, hogy tizenhét szerkesztőség összehangolt munkájának eredménye állt a sajtótámadás hátterében. Amelyből mindössze egy, az amerikai demokratákkal gyanúsan jó viszonyt ápoló Direkt36 volt (elméletileg) magyar.

Az is kiderült, hogy Soros György pénze is felfedezhető az akció mögött. A baloldali sajtó által mindössze csupa szív, filantróp világjobbítónak leírt spekuláns az Amnesty Internationalt közvetve olyan fejlett technikai eszközökkel látta el, amelyeket bármelyik titkosszolgálat megirigyelhetne. Az akció valószínűleg a külföldi, titkosszolgálati szálat sejtető részletek miatt annyira besült, hogy péntek reggel, amikor ezt a publicisztikát írom, már csak három cikkel lehet találkozni a Telexen a témával összefüggésben. (Zárójelben jegyzem meg: a Momentum is a saját politikai sírját ássa meg azzal, hogy a magyarok térdre kényszerítéséről fantáziáló holland Mark Rutte pártala­pítványától és a német liberálisoktól fogadott el pénzt. Jogszerűen tették? Persze hogy úgy, nem törvénytelen külföldi pénzeket költeni-használni… De hogy ez tetszik-e a magyaroknak? Semmiképpen sem. Ebben teljesen biztos vagyok.)

De vissza a Telex és a Direkt36 nászából született megfigyelési ügyhöz!

A srácoknak a fentebb részletezett okok miatt az elmúlt évek legnagyobb médiabuktáját sikerült összehozniuk, ilyen csúfos kudarcra már tényleg régen nem lehetett példát látni. Isten ments, hogy túlzásokba essek, de nem tartom kizártnak, hogy a külföldi szakszolgálatok segítségét feltételező besült támadást egyszer még tanítani fogják az újságíró-iskolákban. Mint elrettentő példát. Természetesen. Az ember már-már megsajnálja őket. Na jó, azért most se essünk túlzásokba.

Orbán Viktor kedden öt kérdésben hirdetett népszavazási kezdeményezést, amelyek mindegyike a gyerekek védelméről szólt. Hónapok, pontosabban a törvény megszavazása, június 23-a óta vívja ezt a harcot a jobboldal a balliberálisokkal. Gyakorlatilag minden a Meseország mindenkié című, hatalmas botrányt kiváltó könyvvel kezdődött. Ez az úgynevezett érzékenyítő kiadvány volt a mérhetetlenül erőszakos genderlobbi kezdőlövése, majd a mostani brüsszeli hisztéria és zsarolás következményeként jutottunk el a tervezett népszavazásig. Rém egyszerű pedig a vita tárgya: a konzervatívok szerint a szexuális felvilágosítás joga kizárólag a szülőké, a balliberálisok viszont egészen másképp vélekednek a dologról. Szerintük a szülők helyett a Soros úr bőkezű támogatását élvező NGO-knak kellene végezni az effajta tevékenységeket.

A ballibeknek azzal sincs bajuk, ha az LMBTQ-szervezetek transzvesztitái óvodásoknak meséket olvasnak fel vagy különböző érzékenyítő előadásokat tartanak. Sőt azt szorgalmazzák, hogy minél több oktatási intézményben kezdődjön el a gyerekek LMBTQ-propagandával való (át)nevelése. Teljes mellszélességgel beleálltak ebbe az eleve vesztesnek ígérkező harcba, a politikusaiktól és a mindig készséges cselédsajtójuktól azóta mást sem hallunk, mint hogy mégis mi baja is lehetne egy négyéves gyereknek attól, ha transzneműekről vagy a nemváltoztatás fontosságáról hall egy foglalkozáson. A legprimitívebb egybites érveléstől sem riadnak vissza: úgy beszélnek, hogy ettől senki nem fog a saját neméhez vonzódni vagy nemet változtatni, mindössze elfogadóbb és toleránsabb lesz.

Most tekintsünk talán el attól, hogy a dolog ennél sokkal bonyolultabb – az ilyen leegyszerűsítés gyakorlatilag lenullázza a témát –, és beszéljünk inkább arról, hogy Nyugat-Európában vagy Amerikában, ahol az ilyen előadások már a mindennapok részét képezik, bizonyítottan megtöbbszöröződött a magukat valamilyen szexuális kisebbséghez soroló kiskorúak száma, és – minő meglepetés! – a nemváltoztató műtéten gondolkozókkal is pontosan ugyanez lett a helyzet. Lehet persze fordulatokban bővelkedő izgalmas meséket szőni arról, hogy a két dolog között semmilyen összefüggés nincs, csak ugye nem érdemes.

Tudják ezt a választók is: elsöprő támogatást élveznek a népszavazásra feltett kérdésekre adandó nem válaszok. Politikai oldaltól és pártszimpátiától függetlenül. Az ellenzék nagy része fű alatt meg is próbálta elengedni a dolgot, pedig Gyuri bácsi sajtója naponta minimum öt cikkben harcol-harcolt az LMBTQ-lobbisták tér- és óvodafoglalásáért. Csütörtökön például Karácsony Gergely az ATV-ben járt, ahol a többi vendéghez képest rekordhosszan beszélhetett, azonban egy árva mondatot sem mert pazarolni az elmúlt hónapok legfontosabb témájára. A népszavazásra. Sőt ha valaki rápillant az oldalára, azt láthatja, hogy a baloldal legesélyesebb miniszterelnök-jelöltje hetek óta egy fia posztot sem szentel a pedofilellenes törvénynek!

Ami érthető, hiszen bár a haladó sajtó úgy tesz, mintha a törvény bevezetésével a világ legnagyobb jogtiprása valósult volna meg, a társadalom körében nagyjából kilencvenszázalékos támogatottságú a gyerekek védelméről szóló új jogszabály. A nagyvároson kívülre csak a legritkább esetben kimerészkedő, sokszor gyermektelen liberálisok egyszerűen nem értik, hogy Magyarországon a gyerek szent, az LMBTQ-lobbi beengedése az óvodákba és az iskolákba pedig olyan vörös vonal, aminek az átlépését még a saját szavazóik többsége sem nézi el.

(A borítóképen: Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Forrás: YouTube/ATV Magyarország)