Most Olaszországon a sor, ott készül áttörni a migránsáradat. Az olaszok tavaly vették a bátorságot, és olyan kormányt választottak maguknak, amely elutasítja az európai népességcserét, a támadás tehát most oda irányul.
Hatalmas külföldi pénz- és médiatámogatással a hátuk mögött újabb és újabb migránsszállító hajók indulnak az olasz kikötők felé, hogy letörjék az olasz kormány ellenállását és újranyissák a betelepítés minden eddiginél szélesebb csatornáját.
Ezt azért tehetik, mert az olasz állam egyelőre még nem egységes a migránsbetelepítés elutasításában. Az olasz kormányt egy furcsa koalíció vezeti, amelynek nagyobbik pártja, az Öt Csillag mögött nincs valódi támogatottság, a szavazók – mondhatni – hirtelen felindulásból voksoltak rájuk a legutóbbi parlamenti választásokon. A tényleges támogatottság, amint ez az EP-választásokon kiderült, a Liga mögött áll, de egyedül ők sem alkotnak többséget, a baloldal erős.
A kormány cselekvőképességének korlátait világosan mutatja a Carola Rakete-ügy. Ő az a hajóskapitány, aki az olasz törvényeket tudatosan megsértve, az olasz hatóságok felszólítását semmibe véve, migránsszállítmányával kikötött Lampedusa szigetén. Ezért a tettéért börtön járna, ehelyett – a nemzetközi nyomásnak engedve – csupán kiutasítják az országból.
Holott amit Rakete tett, az több mind törvénysértés, az bűncselekmény. És nem csupán Olaszország, az olaszok ellen, hanem azok ellen a szerencsétlenek ellen is, akik a jobb élet reményében illegális utakon Európába indulnak.
Ez a nő már most, előre bűnös mindazoknak a halálában, akik a jövőben azért indulnak alkalmatlan eszközökön tengeri útra, azért kockáztatják az életüket, mert abban bíznak, hogy a hozzá hasonló ráérő gazdag nyugat-európaiak majd felveszik őket és áthozzák Európába. Ezeknek az embereknek egy részét valóban felveszi valami hajó, egy részük viszont vízbe fúl majd, mielőtt valamelyik ráérő gazdag nyugat-európai odaérne. Az ő haláluk Carola Rakete és a hozzá hasonló ráérő, gazdag nyugat-európaiak lelkén szárad majd.
Halálos játszma ez, amit magukat embermentőknek képzelő ráérő, jómódú nyugat-európai fiatalemberek játszanak, egy minden ízében hamis ideológia és súlyos tőkésérdekek eszközeiként, amikor tisztázatlan módon finanszírozott hajóikon Németországból, Hollandiából a líbiai partokhoz hajóznak, hogy ott gumicsónakokban hánykolódó migránsokat vegyenek fel és utaztassanak Olaszországba.
A tengeri jog és erkölcs világos: aki a tengeren bajban, pláne életveszélyben van, azt meg kell menteni. Csakhogy, és most jön a lényeg: aki nincs bajban, azt nem kell megmenteni. Ahhoz tehát, hogy egy tengeri migránst felvegyenek egy mentőhajóra, bajban kell lennie. Ha biztonságos hajón utazna, akkor nem venné át senki, nem érné el a célját.
Ezt értsük meg jól: a tengeri migrációnak lényegi eleme, hogy a benne részt vevők alkalmatlan vízi eszközökön hánykolódjanak a tengeren. A legbiztosabb, ha effektíve életveszélyben vannak. Ez az ő fegyverük. Ha nem élnek vele, nem jutnak el Európába.
Csakhogy egy részüket nem találják meg a „mentőhajók”. Ők pedig belefulladnak a tengerbe. Ha azt akarjuk, hogy több migráns ne fulladjon vízbe, akkor világossá kell tenni, hogy nem éri meg a kockázat. Ezt úgy lehet humánusan elérni, hogy ezentúl minden tengeri migránst vissza kell vinni oda, ahonnan elindult. Ezzel a halálos játszmának egy csapásra vége szakadna.
Amíg viszont a Carola Raketéhez hasonló széplelkek folytatják a tevékenységüket, amíg a tengeri migránsok számíthatnak rá, hogy majd jön értük a hajó, addig a tengerbe fulladások is folytatódnak.
Mi lehetne ebben a helyzetben a megoldás? Kétségtelen erkölcsi parancs, hogy aki a tengeren bajban van, azt meg kell menteni. Viszont ugyanilyen erkölcsi parancs annak megakadályozása is, hogy mások ilyenformán tegyék kockára az életüket.
Az első erkölcsi parancs alapján tehát a megmentetteket vissza kell vinni oda, ahonnan elindultak, ezzel egyúttal világossá tenni minden követőjüknek, hogy nem érdemes az életük kockáztatásával megpróbálkozni az áthajózással.
A humanitásnak van egy harmadik parancsa is: ott segíteni, ahol baj van, kitartó munkával megpróbálni javítani az úgynevezett kibocsátó társadalmak helyzetén. Igaz, hogy ezzel nem lehet látvány-jóemberkedni, nem lehet újságok címlapjára kerülni, viszont tényleg haszna van.
Ha ez ilyen világos, akkor miért nem történik így? Azért, mert valójában hatalmas érdekek állnak az Európába irányuló migráció fenntartása mellett. Európa népei, beleszédülve a modern kori liberalizmus ideológiájába, elveszítették saját biológiai reprodukciós képességüket.
Egyedül Németországnak évi öt-hatszázezer új betelepülőre van szüksége, hogy a gazdaságát fenn tudja tartani. Nyugat-Európa egészében ez évi másfél millió bevándorlót jelent. Lehetne persze próbálkozni a család, a gyermekvállalás támogatásával is, de ezt a liberális eszme nem tűri, ráadásul a megtérülés is lassú és bizonytalan. A migráns viszont felnőtt ember, máris munkába állítható, termel és fogyaszt.
A migráció melletti, humanizmusra hivatkozó összes érv szemfényvesztés és porhintés, még akkor is, ha vannak, akik őszintén hiszik, amit mondanak. A folyamatot a nyers profitérdek tartja fenn, az pénzeli és támogatja, e támogatás nélkül hetek alatt kifulladna.
Hogy az emberiességre való hivatkozás mennyire álságos, azt jól mutatja, hogy a migrációpárti retorika mennyire nem vesz tudomást a kibocsátó országok érdekeiről. Holott azoknak súlyos veszteség, hogy a legmozgékonyabb, legkezdeményezőbb fiatal férfiai mind elhagyják, és csak az élhetetlenek, a gyengék maradnak hátra.
Ha igaz az, hogy az európai munkakultúrába beilleszthető emberek jönnek, akkor a kibocsátók a legjobb erőiket veszítik el. Ki fog akkor otthon élhető körülményeket teremteni?
A migráció fenntartása hosszú távon a kibocsátó országokat is tönkreteszi. Ennek a ténynek az előtérbe kerülése azonban ellentétes a profitérdekekkel, nem is szerepel az újságokban, a „jogvédők”, NGO-k szóba sem hozzák.
Végül, ami a mi számunkra a legsúlyosabb: ha a migráció ilyen ütemben fennmarad, az Európában elkerülhetetlenül népességcseréhez vezet majd. Ez nem jóslás, ez matematika.
Két lehetőség van: az egyik, hogy a bevándorlók termékenységi mutatója tartósan, több generáción át magasabb lesz, mint az európaiaké – ebben az esetben idővel a már itt lévő bevándorlók leszármazottai is többségbe kerülnek.
A másik lehetőség, hogy a bevándorlók alkalmazkodnak a befogadókhoz, később az ő termékenységük és a reprodukcióhoz szükséges szint alá csökken – ebben az esetben folyamatosan fenn kell tartani a migrációt, aminek következtében a bevándorlók az idő múlásával ugyanúgy többségbe kerülnek.
Az önmagában is ellentétekkel küszködő olasz kormány ennek próbál ellenállni. Az Olaszország felé tartó migránshajók pedig ezt az ellenállást próbálják először szimbolikusan, aztán ténylegesen is letörni, az olasz és a nemzetközi baloldal, továbbá a hajókat finanszírozó tőkéscsoportok segítségével.
Július 6-án este az olasz tiltás ellenére újabb migránsszállító hajó kötött ki Lampedusán, a jelen sorok írásakor még nem tudni, mi történik a hajó kapitányával és az utasokkal. Egy további hajó Olaszország felé tart.
Ez már háború. A tét nem kevesebb, mint hogy Európa megmarad-e annak, aminek ma ismerjük, vagy pedig föláldozzák a rövid távú politikai és profitérdekek oltárán, és lesz a helyén valami egészen más, ami lehet jobb vagy rosszabb, de biztosan nem a mi Európánk.
A szerző újságíró
