Tűz, jöjj velem!

A tűz az egyik alapelem, melynek felfedezése fordulópont volt az emberré válás rögös útján.

Hegyi Zoltán
2020. 09. 16. 9:20
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tűz az egyik alapelem. Hogy a felfedezése fordulópont volt az emberré válás rögös útján, nem kétséges. Bár nyilván akadnak tűzszkeptikusok is. Hogy miként zajlott mindez, azzal kapcsolatban természetesen nem állnak rendelkezésünkre hiteles források, szabadon szárnyalhat a fantázia. Az őrzése lehetett az igazi munka, a továbbgondolása az egyik legfontosabb szellemi termék, a tudás továbbadása és rögzítése pedig a legnagyobb feladat. A filmművészetben és -iparban is számtalanszor megjelenik a meghatározó „pillanat”, enyhén szólva a váltakozó színvonalú ősemberes filmek tobzódnak a variációkban.

Azt talán leszögezhetjük, hogy a zseniális Arthur C. Clarke–Stanley Kubrick szerzőpáros minden pillanatában lenyűgöző, kortalan és egyben korszakalkotó, a témát épphogy csak érintő, ám azonnal filozófiai szintre emelő filmje, a 2001: Űrodüsszeia viszi a prímet. Kubrickék szerint az eseményben, valamint az eszközhasználat kialakulásában komoly szerepet játszott egy titokzatos fekete monolit, és a találkozásnak köszönhető, hogy a „majomemberek” státusa alapjaiban megváltozott a Földön. Innen jutunk odáig, hogy évezredekkel később amerikai kutatók egy hasonló oszlopra bukkannak a Holdon, amely rejtélyes rádiójeleket sugároz a Jupiter felé. A filmtörténet egyik legcsodálatosabb jelenetében az ég felé repül egy használatba vett állati eredetű csont, hogy azután űrhajóként folytassa útját a végtelenbe Richard Strauss Imigyen szóla Zarathustra című zenéjére, természetesen a Berlini Filharmonikusok értő tolmácsolásában. A tűzről még annyit itt, hogy a született perfek­cionista Kubrick a felvételeket követően végül minden egyes dobozban maradt jelenetet nemes egyszerűséggel felgyújtott. Elégtek a díszletek, a jelmezek, a szövegkönyvek és a feljegyzések is. Kerek munkának tűnt, de néhány év múlva csak előkerült egy tizenhét perces nyersanyag egy kansasi sóbányából.

Aztán még olyan is előfordul a filmvilágban, hogy valakinél mániává válik a tűz, valamint utódja, az elektromosság. Ilyen például egy másik korszakos zseni, David Lynch, aki még arra is képes volt (más „gazságok” elkövetése mellett), hogy a kritikusok által méltánytalanul lehúzott egyik alapvetésében, a Twin Peaks: Tűz, jöjj velem! című filmben széttrollkodja egyik legfontosabb dialógusát egy hegesztőszett segítségével.

És akkor most egy váratlannak tűnő, ám mégis logikus ugrással következzék a nagyapám, akire mostanában, ahogy öregszem vagy mi, egyre többet hivatkozom. Néhai Széll Sándor, aki végigharcolt két világháborút, bár nem éppen önszántából, s kinek hosszú földi élete oly fordulatokban bővelkedett, amelyek töredékétől későbbi generációk sírva borulnának az okostelefonjukra, néha egy laza mozdulattal felgyújtotta a földjét. Már ameddig tehette, mert aztán a „komancsok” ellopták, őt magát meg addig verték a községházán, míg önként és dalolva be nem lépett a téeszcsébe. Nagyapám nem szenvedett háborús posztszindrómától, pszichológus sosem látta, nem volt piromániás, viszont a megöröklött tudás birtokában cselekedett.

Amikor a kilencvenes évek elején Budapestről falura költöztem, még láttam ilyen műveletsort a saját szememmel is, és felettébb lenyűgözött. A gazda egy szál gyufa és egy lapát segítségével olyan biztonsággal uralta a számomra katasztrofálisnak tűnő helyzetet a hatalmas területen, mint ­Schwarzenegger a gépjárművet, majd a végén még rá is gyújtott. Ennek az egyébként egyáltalán nem veszélytelen (ne próbálja ki otthon!) munkának határozott célja volt, mégpedig az új növények kihajtásának elősegítése. A tűz ugyanis hatékony eszköz a biodiverzitás (nagyapám nem ismerte a szót) növelésére, a táplálékforrások gazdagítására, és része az ökoszisztémának (ezt sem). Az észak-amerikai indiánok (bocs, natives, csak ezt még nem tudom olyan jól magyarul, mint azt, hogy afroosztrák), akik valószínűleg szintén más szavakat alkalmaztak az őseiktől tanult eljárásra évszázadokon át, tudták ezt, de aztán akaratukon kívül átálltak a kipusztulásra, valamint a kaszinókra és az alkoholizmusra.

Világszerte megtörni látszik tehát a lendület, ami elég nagy baj. Mindez onnan jutott eszembe, hogy a YouTube-on látható egy igen érdekes riportfilm az úgynevezett megatüzekről. (Szép szó, van olyan, mint a szupercella, amelyet szintén a globális éghajlatváltozás nyelvújító melléktermékének tekinthetünk.) Ebből többek között kiderül, hogy például a nagy erdőtüzek nem csupán a kisebb-nagyobb emberi felelőtlenségnek (a Föld tönkretétele, elpöckölt csikk, ilyenek) köszönhető, hanem annak is, hogy a fentebb vázolt tudást (is) elfelejtettük, az éghető anyag meg csak gyűlik, mint a korszak mocska, oszt egyszer csak belobban. Mondom megint, minden mindennel összefügg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.