Üres ügyek üres fejeket vonzanak

Ez a halmaz, ez a gyülekezet azonban nem a teljes és élhető világ. Csak ő képzeli annak saját magát, tetézve ezzel amúgy is halmozottan hátrányos helyzetét. Ez csak korunk beteg lelke.

Forrás: MTI

Ha nincs Dózsa György, és nem fordítja az urak ellen a parasztok kezébe adott fegyvert, azok nem rettegnek attól, hogy mindez megismétlődhet, és 1526-ban százezres magyar sereg várja Mohácsnál a törököt? Ha pedig nincs Hunyadi János, hetven évvel korábban zúdul ránk az iszlám hódítás? Ha nem születik meg Dzsingisz kán, nincs Mongol Birodalom és egy emberöltővel később nincs tatárjárás sem? Ellenben, ha nem hal meg 1241-ben váratlanul Ögödej nagykán, és nem indul sebtében haza a legyőzhetetlen horda, akkor eredeti tervei szerint végigdúlja a Nyugatot, és nem is létezik a mai formájában Európa?

Izgalmas, de megválaszolhatatlan felvetések. Azt sugallják, szinte minden és mindennek az ellenkezője megtörténhetett volna. Súlyos és sarkos, életekbe vágó, népeket, nemzeteket felemelő vagy elemésztő döntéshelyzetek, végletesen eltérő, tűz és víz, mindent felépítő vagy mindent leromboló karakterek.

Ez a múltunk. De mi a jövőnk, és kik alakítják azt? Ki, mi között választhatunk? Talán a kor lelkéből adódóan, ha végigtekintünk kontinensünk vezető elitjén, nekünk Juncker, Verhofstadt, Timmermans, Mogherini, Sargentini jutott.

Ugyanazt mondják, ugyanazt gondolják, ugyanazt álmodják, ugyanazt eszik, ugyanazt isszák, ugyanúgy néznek ki, mintha egyazon anya, pardon, szülő hozta volna világra őket. Szocialisták vagy néppártiak, balra vagy jobbra sorolják-e magukat, egyre megy.

Hozzájuk képest már a tegnap és a tegnapelőtt, Konrad Adenau­er, Robert Schuman, Helmut Kohl, Francois Mitterrand, Margaret Thatcher is mondabeli figurának tűnik. Manapság minden korábbinál demokratikusabbak a választások, de választási lehetőség nincs. Mert az egyébként is egyformák a végén úgyis nagykoalícióra lépnek, egybemosva, egybeolvasztva minden színt a teljes színtelenségig. Ez a választó, az egyszerű földi halandó tökéletes semmibevétele, eljelentéktelenítése. Mi történne, ha a fent felsoroltak bármelyike nem lenne? Roppant egyszerű a válasz: semmi. Ugyanez. Észre sem vennénk.

Ezért ne legyünk igazságtalanok, és magyar megfelelőiktől se várjunk szemernyivel se többet. Hiszen ők, már csak a kisebb merítés miatt is, még „ugyanolyanabbak”. Már tegnapi arcaik és szavaik sem derengenek. Sőt a maiak sem. Kérdezem a kedves olvasót, aki – mivel politikai napilapot tart a kezében – az átlagnál bizonyára jobban érdeklődik a közélet szereplői iránt: tudja, ki az LMP elnöke? Nem? Pedig jelenleg kettő is akad, társelnöki titulussal D. M. és K. L. L.

Jöjjön ezért a mentőkérdés: ki az MSZP elnöke? Ez talán még megy, de ha mégsem, T. B. No, de ki volt az előző? Semmi baj, M. Gy. Hát az azt megelőző? Ezért már elnézést kell kérnem: T. J. Kiben rögzült Tarlós István 2014-es kihívója, az ellenzék budapesti főpolgármester-jelöltje, F. F.? Bár ő talán igen, de kizárólag minden idők egyik legszánalmasabb ice bucket challenge (jegesvödör-kihívás) videó­ja miatt. Hát a baloldal ügyeletes civil megváltói? Rémlik még a nevük, az alakjuk, egyetlen mondatuk? A kockás inges tanár, P. I.? A fekete ruhás nővér, S. M.? A NAV egyszemélyes ötödik hadoszlopa, H. A.?

Holnapra ugyanígy kirostálja az emlékezet a szerencsétlen gimnazista leányt, N. B.-t is. Akivel nem is a trágársága a fő gond, hanem az, hogy közszereplései során egyetlen eredeti gondolatot, hibátlanul és zökkenőmentesen előadott összetett mondatot sem sikerült kiszorítania magából. Az örökké morcos, agresszív kismalacot idéző hölgynek, a pojáca úrnak, aki minden Piedone-filmben megkapná az első pofont, a monogramját sem írom le, mert egyetlen, nyilvánvaló céljuk a magamutogatás.

Bármelyiküket látva-hallva szekunder szégyenérzet munkál az emberben. Mint amikor otthon a tévét nézi, és még az átlagnál is ostobább fazon parádézik az agylágyító vetélkedőben vagy fahangú, botlábú, csüngő hasú sztárönjelölt a tehetségkutatón. Fejünkre húzzuk a takarót, csatornát váltunk, levesszük a hangot és felsóhajtunk: jaj, ne már! Hogy kerülhetnek „ezek” ide?

Ez is alapkérdés. Miért hiányzik évek óta ebből a „csapatból”, csakúgy, mint a magyar futballból, még a véletlen elem is? Miért nem nő ki időnként csak úgy magától, még a térdig érő gazból is egy szál virág? Valószínűleg azért, mert nincs táptalaja.

Mert a bevezetőben említettek értelmében nem létező, semmi, kicsinyes, nemtelen, szánalmas ügyek mellé csak egy szint alól lehet odaállni. Mert az egyetlen valaki a semmi mellett S. A., még idejében észlelte, hogy ha marad, ő is senkivé válik. Mert üres célok kizárólag üres fejeket és üres lelkeket vonzanak.

Ez a halmaz, ez a gyülekezet azonban nem a teljes és élhető világ. Csak ő képzeli annak saját magát, tetézve ezzel amúgy is halmozottan hátrányos helyzetét. Ez csak korunk beteg lelke.

De szerencsénkre van egy egészséges is. Ezért mégis adott a választás lehetősége – és könnyebb dönteni, mint valaha.