Nem te valál győző, hanem a kor lelke: szabadság – így rótta meg Berzsenyi Dániel Napóleont a XIX. század elején. Vajon miként vélekedne ma Tóth Bertalanról vagy Demeter Mártáról? Erről majd később, nem is ez az érdemi és aktuális kérdés, inkább az: van-e, lehet-e a különböző koroknak lelkük? Hősi, daliás idők szükségszerűen hősöket, daliákat teremnek, vagy mindez inkább fordítva érvényes? Ügyek találnak meg embereket vagy emberek ügyeket?
Akár így, akár úgy, mennyire természetes, hogy a magasztos cél az emelkedett jellemmel, a kicsinyes az esendővel, a nemes a patyolattisztával, a nemtelen az alávalóval találkozik? Megtörténhet ennek az ellenkezője is? Ha igen, és a valaki odaáll a semmi mellé, akkor a semmiből lesz valami vagy a valakiből senki?
Nem puszta elméletieskedés ez, hanem nagyon is napi gyakorlat, e kérdésekben és válaszokban ott lapul az életünk. Hiszen aligha vitatható, hogy a harmadik évezred elejére Európa, az európai kultúra sorsfordulóhoz érkezett. Néhány emberöltő alatt úgy kifordult magából a régi világ, mint még soha; életfeltételeiket, -körülményeiket tekintve mintha nagyapáink és unokáink nem is ugyanahhoz a fajhoz, nem is ugyanahhoz a bolygóhoz tartoznának. Történelmi időket élünk, de kik a történelmi alakok?
Kiket, honnan és miért hív elő korunk lelke, illetve kik, milyen célokért, milyen szellemeket idéznek meg, és mire mennek egymással? A mából visszatekintve, úgy tűnik, e kölcsönhatások országok és földrészek, évtizedek és évszázadok sorsát határozták meg.
Ha nincs Adolf Hitler, nincs második világháború, csak egy térben és időben korlátozottabb konfliktus? Ha viszont Winston Churchill nincs, vagy megmarad magánembernek, és nem váltja Neville Chamberlaint a miniszterelnöki poszton, Anglia eltűri, hogy Németország az atlanti partokig hatoljon?
Ha az első világégés végnapjaiban és azt követően Kemal pasa vagy Pilsudski vezeti Magyarországot, Károlyi Mihály pedig török vagy lengyel államférfi, akkor a mi hazánk ma a kétszerese, az övék pedig a fele lenne a jelenleginek? Ha nincs Kossuth Lajos és Petőfi Sándor, nincs szabadságharc sem? Esetleg Széchenyivel, Deákkal vér, vértanúk és Bach-korszak nélkül, jóval előbb jön létre a kiegyezés?