Elítélték a rendőrökre tüzet nyitó embercsempészbanda tagjait
A bíróság úgy határozott, hogy három vádlott esetében rövidebb szabadságvesztés kiszabása is elegendő.
A bíróság úgy határozott, hogy három vádlott esetében rövidebb szabadságvesztés kiszabása is elegendő.
A tervben több mint ötven intézkedést fogalmaztak meg.
50 milliárd forint keretösszegű pályázatnak köszönhetően.
A bíróság úgy határozott, hogy három vádlott esetében rövidebb szabadságvesztés kiszabása is elegendő.
A tervben több mint ötven intézkedést fogalmaztak meg.
50 milliárd forint keretösszegű pályázatnak köszönhetően.
Kőszeg Ferenc a Partizánnak adott tavalyi interjúban úgy vélte, akkor sem kell feltétlenül értesíteni a hatóságokat, ha egy tanár szexuális kapcsolatot létesít a rábízott gyermekkel.
Három drogdílert vettek őrizetbe.
Sokan vagyunk sokfélék.
Szombaton elszórtan, vasárnap a Miskolc-Szeged vonal mentén helyenként lehet kisebb eső.
Az ellenzék és a kormányellenes influenszerek mélyen hallgattak a gyermekpornográfiával is kapcsolatba hozott pedagógiai asszisztens botrányáról.
A baloldali politikacsinálást a pártoktól ismét a médiájuk és az influenszereik veszik át.
Nem szavaztak a püspökök arról, hogy Balog Zoltán mit tegyen, ez leginkább rajta múlik.
Álláspontjukat kérésüknek megfelelően változtatás nélkül közöljük.
Egy idős férfi felborult a biciklijével, és az egyenruhás megelőzte a mentőket.
Hosszú hónapokig tart a lezárás.
Az egykori fideszes országgyűlési képviselőnek a fia vinné tovább apja szellemiségét.
A jelöléshez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének az ajánlására van szükség.
A kegyelmi ügyben a konzekvenciát levonták, az érintettek pedig méltóságteljes döntést hoztak – hangsúlyozta Kovács Zoltán államtitkár.
A téma még mindig a holnapi influenszertüntetés, ami állítólag politikamentes.
Beért a baloldali uszítás, egyre több atrocitás éri a kormánypárt helyi szervezetét Józsefvárosban.
Mutatjuk, mekkora volt a legnagyobb bírság.
Kocsijának hátsó ülésén letépte a nő alsóneműjét, majd megerőszakolta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Altiszteket avattak a Hősök terén, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hangsúlyozta: feddhetetlen katonákra van szükség.
A főpolgármester nem törődik Budapesttel.
A Tisza Párt vezér számára az árulás a teljesítmény.
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több száz milliós vagyonnal bír.
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.
Az Otthon start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.
A Tisza Párt elnökének most már a háta mögé is figyelni kell, Karácsony Gergelyt Brüsszelben leültették a kispadra.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A miniszterelnök is reagált a tiszások sunyiságára.
A Kormorán kiáll a kormány mellett.
A politikában a tettek beszélnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.