Borzalmas állapotban vannak Karácsony bicikliútjai
A főpolgármester a bicikliutak felfestéséről ugyan gondoskodott, azonban fenntartásuk láthatóan már nem sikerült.
A főpolgármester a bicikliutak felfestéséről ugyan gondoskodott, azonban fenntartásuk láthatóan már nem sikerült.
A helyszínre nagy erővel vonultak ki a hatóságok.
A köztársasági elnök főbb célkitűzéseiről is beszélt.

Toroczkai László a Mi Hazánk évértékelő eseményén kifejtette álláspontját.
Volt egy hely Debrecenben, ahová az amerikai nagykövet nem ment el.
Fröcsögésről, személyeskedésről beszélt a József Attila Színház igazgatója, aki szerint veszélybe kerülhet a színművészet Magyarországon.
A brüsszeli kotta kettős mércét alkalmaz.
A klímaváltozás nyomán alakul a budapesti erdők összetétele is.
A baloldal elképesztő összegekkel képtelen elszámolni.
Világosan fogalmazott a baloldal korábbi bukott miniszterelnök-jelöltje.
Egy régiós országban hamarosan valósággá válhat a gyerekek álma.
Elhunyt Tóth Gyula, a dombóvári térség egykori országgyűlési képviselője, a város képviselő-testületének korábbi tagja.
Országszerte több helyen is toborzó nyílt napot tart a honvédség.
Nemrég lakossági bejelentés érkezett a rendőrséghez, miszerint emberi csontmaradványokra bukkantak a városban.
A kormányhivatal hivatalos tájékoztatója szerint ha egy nő úgy dönt, hogy a gyermekét krízisinkubátorra bízza, nem követ el bűncselekményt.
Teljesen megújul és a fiatalok számára kedvezőbbé válik a családtámogatási rendszer.
Lehull a lepel a magukat „függetlenobjektívnek” tartó médiumokról.
A rendőr tippadóként vett részt egy bűncselekmény elkövetésében, a rablásban kínai állampolgárokat kényszerítettek több mint ötszázmillió forint átadására.
Lassan már megszámolni sem lehet, hány ügyben merül fel az Amnesty-vezér testvérének neve.
Már Sorosék is elismerik, hogy jobboldali fordulat várható az Európai Parlamentben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Másik három gyermeket életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
Az eddiginél is többen tudnak kikapcsolódni jelképes összegért a Balatonnál vagy éppen Erdélyben.
Az áldozatoknak nem tetszik, hogy a Tisza Párt önös célokra használja az ügyüket.
A BRFK nyomoz.
Öt embert feszítővágóval mentettek ki a roncsokból.
Már nem kell sokat várni.
Kórházba szállították.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
Továbbra is nagy károkat okoz a szélsőséges időjárás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.