A gyerekek milliói számára álomszerűnek tűnő elképzelés most valósággá válik, mégpedig Lengyelországban. Az indoklás szerint így a gyerekeknek sokkal több idejük marad a pihenésre, a játékra és arra, hogy gyerekek legyenek. Persze ezzel a szülök is mentesülnek attól, hogy segítsenek a házi megírásában, illetve a tananyag megértésében. Ez így elsőre jól hangzik, de hosszú távon tényleg jó ez a gyermekeinknek, illetve a szülőknek?
A Metropol a házi feladatok eltörlésével kapcsolatban megkeresett egy gyermekpszichológust és egy pedagógust is, akik az intézkedés előnyeit és hátrányait taglalták.
Ez is kétoldalú dolog, hiszen remek, amikor a szülőnek és a gyereknek is több idejük lesz magukra, illetve ezzel vélhetően nő a szülők és gyermekeik együtt töltött ideje is. Több közös programra jut idő, ami boldogabb, kiegyensúlyozottabb családokat eredményez. Azonban számos gyermeknek nem elég az iskolai oktatás egy-egy tananyag, témakör megértéséhez, elsajátításához, és valljuk be nagyon kevés olyan srác van, aki magától leül tanulni, gyakorolni ilyenkor
– fejtette ki Szmolka Orsolya gyermekpszichológus, akihez hasonlóan vélekedett a lapunk által megkérdezett tanító is.
A házi feladat eltörlése nem helyes, de tény, hogy egyes kollégák ezt túlzásba vitték és elárasztották a gyerekeket. Ebben is az arany középútra kell, kéne törekedni. A gyakorlás szükséges, különösen azért, mert a tanórákon erre nincs elég idő, és fontos, hogy az alapok az alsósoknál minél jobban rögzüljenek. Én a szülőkkel is meg szoktam beszélni, hogy gyakoroljanak a gyerekeikkel, persze mértékkel. Az ilyen együtt töltött idő is értékes a szülő-gyermek kapcsolatban
– vélekedett Gy. Zoltán.