Holttestet találtak Szegeden
A rendőrök szerint bűncselekmény történt.
A rendőrök szerint bűncselekmény történt.
Közösségi oldalán tette közzé a hét legfontosabb történéseit a miniszterelnök.
Csapadékra is fel kell készülni.
Minél nehezebbek az idők, annál többet kell tenni az elesettekért – mondta a köztársasági elnök Sepsiszentgyörgyön.
A Gyermeknapi Kormányinfó Pluszban többek között Lázár János, Lantos Csaba és Nagy Márton miniszter is válaszolt.
A bűncselekménnyel gyanúsított férfi beismerő vallomást tett.
A sofőr ittasan vezetett.
Látványos videót tett közzé egy XV. kerületi akcióról a katasztrófavédelem.
Vona Gábor szerint a DK belülről tartja folyamatosan sakkban Karácsony Gergelyt.
Nagy történelmi korszakok alkonyán vagy nagy történelmi korszakok hajnalán mindig megszületnek a nagy művek.
A jellemzően enyhébb egészségügyi problémákra az esetek több mint kilencven százalékában az ügyeleti ellátás megfelelő megoldást jelentett.
A Himalájában eltűnt expedíciós hegymászó egykori iskolája gyertyagyújtást hirdetett vasárnap estére.
Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormány minden nyomás ellenére határozottan kiáll békepárti álláspontja mellett.
Az M1-esen buktak le, a fogás értéke meghaladja a másfél millió forintot.
Itt az árlista, mennyibe kerülnek a belépők a tóparti településeken.
Pályakarbantartást végeznek a tapolcai vonalon kedd és péntek között.
Szent II. János Pál pápa gondolatait is idézte Michael Wallace Banach apostoli nuncius a Vasárnapi újságban.
Zivatar miatt több vármegyére is adott ki elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.
Hollik István úgy fogalmazott: a baloldal bele akar sodorni minket a háborúba.
Vasárnap reggeli forgalmi és közlekedési információk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péterék MLM-rendszerben motiválnák szimpatizánsaikat.
Pikó András egy fórumon is kimondta, hogy az épületek ellenértéke fontosabb, mint az ott élők sorsa.
Elmagyarázta a szakértő, hogy mi a gond.
Nincs túl magasan a munkamorál, de legalább a fizetése hatalmas.
A baloldali városvezetés kezdhet aggódni.
Tseber Roland csak addig látott fantáziát a volt szocialista pártelnökben, amíg fel nem tűnt Magyar Péter, akinek a behálózásától nagyobb politikai befolyást remélhetett.
A gyenge hidegfront sem állja útját.
Tombol a kettős mérce.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.