Ma kiderülhet, ki lesz a legény a szocialistáknál
Kunhalmi szerint nincs szükség az ellenzéki pártok összeolvadására.
Kunhalmi szerint nincs szükség az ellenzéki pártok összeolvadására.
Márki-Zay Péter továbbra is úgy látja, hogy kell Magyarországon egy tisztességes, becsületes, jobboldali párt, azonban nem tudja, együtt indulnának-e a baloldali pártokkal.
A baloldal szervezeti, szellemi és személyi területen is stratégiai hátrányba került.

Gyurcsányék óriásplakátokon követeltek nyilvános miniszterelnök-jelölti vitát, de a Tranzitra évek óta hiába hívnak DK-s politikusokat, soha nem mennek el.
Az új egyenruhájukkal is jelzik a rendőrség határvadászaihoz való közeledést és az együttműködést.
Ősszel vádat emelnek a fél kormány megölésére buzdító Posta Imréék ellen.
Az év eddigi legnézettebb eseménye a „Tűz és fény játéka” élő közvetítése volt a közmédián és a teljes hazai televíziós piacot tekintve is.
Horváth Csongor ezredes a magyar misszió parancsnokságán veszítette életét, 26 év katonai szolgálat után.
A biztonságpolitikai szakértő szerint Európa idővel belerokkan a háborúba.
Kívül-belül megújulva nyitja meg kapuit a bükfürdői Hunguest Bük szálloda.
Az államtitkár elmondta, a magyar emberek érdeke, hogy kimaradjunk a szomszédban zajló fegyveres konfliktusból.
A Civil Összefogás Fórum közleményben figyelmeztette Hódmezővásárhely polgármesterét.
A Fővárosi Törvényszék szerint a Fidesz frakcióvezetője megsértette Jakab Péternek a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát.
Még a baloldaliak döntő többsége sem szeretné a DK elnökét fontos politikai pozícióban látni.
Közel tízezer menekült lépett be Magyarország területére tegnap.
Folyamatosan nő a migrációs nyomás a déli határon.
Összesen 443 határsértőt tartóztattak fel és 205 főt akadályoztak meg a hazánk területére történő illegális belépésben.
A szakértői vélemény szerint Németh primitív személyiség, rendkívül kegyetlen, ám büntethető – bűntársa szerint élvezte a gyilkosságokat.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között alakul.
Egykori szövetségesei arra gyanakszanak, hogy a fel nem használt pénzeket a bukott miniszterelnök-jelölt mozgalma egyszerűen megtartotta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyszerű a válasz.
Rengeteg videó a letarolt Magyarországról.
A Tisza Párt esetében joggal merül fel a gyanú, ismét mást kommunikálnak, mint amire valójában készülnek.
A munkaalapú társadalom a kulcs.
Izgalmak vasárnapra.
A miniszterelnök ezúttal elárulta azt is, nem pihenéssel fog telni a hét utolsó napja.
Négyötöd!
Sokan még mindig nem értik, félremagyarázzák vagy politikai okokból folyamatosan támadják az amerikai elnököt.
Alig két nap alatt negyvenezren lettek a DPK tagjai.
Erős Gábor: Nehéz higgadtan értékelni egy ilyen mérkőzés után, ennél rémálomszerűbb kezdést el sem lehetett volna képzelni.
Elindult a Harcosok órája podcast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.