A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) az új román oktatási törvény biztosította lehetőségek ellenére az intézmény román többségű szenátusa júniusban megakadályozta a magyar intézetek létrehozását. Júliusban az okozott felháborodást, hogy az általános orvosi karon a 80 költségtérítéses hely mindegyikét a román tagozatra felvételiző diákok kapták meg. Ezt később korrigálták, 40 helyet biztosítva a magyar tagozatnak.
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), valamint a kolozsvári állami magyar nyelvű egyetem újbóli létrehozásáért tevékenykedő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) még júliusban kérvényezte Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesternél az augusztus 11-i főtéri megmozdulás engedélyezését. Mivel a városi önkormányzat illetékes bizottsága most csütörtökön elutasította a kérelmet, pénteken újabbat nyújtanak be a városházára a szervezők.
A helyi rendőrség igazgatója, Valentin Bretfelean, aki egyben a demonstrációt elutasító önkormányzati bizottság elnöke, a Krónikának elmondta, hogy nem tartja helyesnek a kezdeményezést, szerinte az orvosi egyetem belügyeire az egyetemi autonómia keretein belül, nem az utcán, hanem az intézmény falain belül kell választ keresni.
Hasonló álláspontra helyezkedett Dorin Florea polgármester, a tanintézmény egykori diákja, aki a napilapnak elmondta, hogy amennyiben a szervezők mégsem mondanak le a tiltakozó akcióról, és a városháza beleegyezése nélkül megszervezik azt, komoly bírságokra számíthatnak.
Az RMOGYKE augusztus 11-ére nemcsak Marosvásárhelyen, hanem tizenkét európai fővárosban is megmozdulást készül szervezni. A néma tüntetők fáklyával vagy gyertyával a román nagykövetségek elé vonulnának, ahol a marosvásárhelyi orvosi egyetem diákjai és tanárai közötti egyenjogúságért imádkoznának.
(MTI)

Rejtélyes eltűnés: napok óta keresik a 17 éves Vaskó Krisztofert Taktabájon