Nissan és Lee De-Calo lakóautójával járta Európát, és az osztrák Tirolban, Ehrwaldban álltak meg egy kempingnél, írta az Exxpress.
Egy izraeli házaspárt durván elutasítottak egy tiroli kempingben
Egy izraeli házaspár úgy tervezte, hogy 25. házassági évfordulóját Ausztriában, a festői Tirolban ünnepli. Az utazás azonban váratlan fordulatot vett, amikor egy kemping tulajdonosa közölte velük: „izraelieket nem fogadunk”.

Elmondásuk szerint eleinte barátságosan fogadta őket a tulajdonos, Mehmet, majd amikor a nő izraeli útlevelét meglátta, azonnal megváltozott.
Megnézte az útlevelem, és azt mondta: Ó, ön izraeli? – Igen, Izraelből jöttünk – válaszoltam. Erre ő: Sajnálom, de menniük kell. Nem fogadok izraeli vendégeket
– mesélte a nő. A házaspár döbbenten távozott, és később a sajtónak elmondta:
Ez a történet a Hamász október 7-i támadásának miniatűr mása. Először támadnak, aztán hazudnak, végül ők állítják be magukat áldozatnak.
Tagadás és ellentmondások
A kempingtulajdonos, Mehmet az osztrák ORF csatornának már teljesen másként nyilatkozott: állítja, hogy nem a vendégek származása miatt küldte el őket, hanem mert azok állítólag szabálytalanul közlekedtek a kemping területén. A házaspár szerint ez hazugság, és minden elemében visszautasítják ezt az állítást.
További Külföld híreink
A történet pikantériája, hogy a kemping honlapja izraeli IP-címekről nem elérhető – erre Daniel Kapp PR-szakértő hívta fel a figyelmet. Ez arra utalhat, hogy a kizárás nem egyedi eset, hanem tudatosan alkalmazott gyakorlat.
A Hamász sebei mindmáig fájnak
A történet még súlyosabb színezetet kap, ha tudjuk, ki is Nissan De-Calo. Ő azok közé az izraeliek közé tartozik, akik 2023. október 7-én, a Hamasz támadása alatt hősiesen védték meg kibucukat.
„Hajnali 6:35-kor kezdődött a rakétatámadás, 7:15-re pedig a legjobb barátom, Ilan, már halott volt” – mondta.
13 órán át harcolt, miközben gyerekei a pánikszobában bujkáltak. A legfájdalmasabb emléke mégsem a harc, hanem az, amikor gyerekeket látott fosztogatni:
Úgy néztek ki, mint az én gyerekeim – és mégis örültek annak, amit tettek.
De-Calo elmondta: kibucuk évekig palesztin vendégmunkásokat foglalkoztatott, remélve, hogy ez elősegíti a békés együttélést. Utólag azonban kiderült, hogy néhányan közülük a Hamásznak kémkedtek.
Békét akartunk. Azt akartuk, hogy pénzt keressenek, ne gyűlöljenek minket. De listákkal jöttek, tudták, hol vannak a fegyvereink, hol lakunk.
A bizalom teljesen megszűnt – és amíg a Hamász létezik, addig szerinte a normális élet lehetetlen:
„Ha a Hamász marad, én sosem térhetek vissza az otthonomba.”
Ennek ellenére a De-Calo házaspár nem fordult el Ausztriától. Továbbra is szeretik az országot, és azt tervezik, hogy visszatérnek: „Egyetlen rothadt alma ne rontsa el az egész kosarat.”
Hasonló eset Bécsben is
Az eset nem egyedi. Nemrégiben Bécsben három izraeli zenészt dobtak ki egy pizzériából – állítólag azért, mert héberül beszéltek. A vendéglátó itt is tagadta a vádakat, noha az érintettek részletesen elmesélték az esetet. Mindkét esetben az áldozatok azt érzik: előbb kirekesztették őket, majd a tettesek magukat próbálják áldozatként beállítani. Ez – sajnos – sok izraeli számára ismerős minta.
További Külföld híreink
Borítókép: Illusztráció osztrák kemping (Fotó: APA/AFP/Ingrid Kornberger)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Robert C. Castel a Frontban: „A háború és a diplomácia ugyanannak az éremnek a két oldala” + videó
Mutatjuk a Magyar Nemzet podcastjának legújabb adását.

Az Európai Bizottság újabb milliárdokat adott
Ukrajna minden pénzt megér.

Szijjártó Péter az uniós ígéretek betartását sürgeti
A miniszter külügyi forródróton egyeztetett a helyzetről.

Kínába utazik Vlagyimir Putyin
Az azerbajdzsáni elnök is vele tart.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Robert C. Castel a Frontban: „A háború és a diplomácia ugyanannak az éremnek a két oldala” + videó
Mutatjuk a Magyar Nemzet podcastjának legújabb adását.

Az Európai Bizottság újabb milliárdokat adott
Ukrajna minden pénzt megér.

Szijjártó Péter az uniós ígéretek betartását sürgeti
A miniszter külügyi forródróton egyeztetett a helyzetről.

Kínába utazik Vlagyimir Putyin
Az azerbajdzsáni elnök is vele tart.