Ennyi pénzből a legtöbb vidéki városban önerő nélkül is megfelelő lakáshoz lehet jutni, de Budapesten is a vételár jelentős részét fedezi az összeg. Az új otthont építő vagy vásárló családok pedig akár 35 millió forintot kaphatnak úgy, hogy abból csak 15 milliót kell visszafizetni, de ez is csökkenthető a gyerekek születésekor az állam által előtörlesztett milliókkal.
Ha három éve ilyenkor, az otthonteremtési program bővítésekor azt írtuk, hogy „a csok lett a téma buszon, villamoson, az esti sorozat helyett, a családi asztalnál, iskolában és munkahelyen egyaránt”, akkor ez most fokozottan igaz. A beszédes nevű Kincs (Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért) felmérése szerint a kisgyereket nevelő édesanyák szinte száz százaléka egyetért a programmal, sőt minden második édesanya szeretne újabb gyereket. Éppen a néhai Kopp Mária és Skrabski Árpád kutatásaiból tudjuk, hogy a magyar fiatalok kettőnél több utódot szeretnének, de a körülmények sokszor odavezetnek, hogy csak egy, legfeljebb kettő születik meg közülük. Ha máskor nem, most valós esély van rá, hogy a vágyott gyerekek is megérkezzenek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!