Piszkos játszma

Elkeserítő az a piszkos játszma, amelybe a liberális nyugati elit kezdett politikai ellenfelei lejáratására: mi más lehet az osztrák FPÖ, Matteo Salvini vagy a német AfD, mint Putyin ügynökei.

Az oroszok már a spájzban vannak, már a titkosszolgálatokba is beférkőztek – ez foglalkoztatja manapság Európa nyugati–északi felét, miközben a keleti–déli fele a bevándorlás fenyegető jelenségére hívja fel a figyelmet a másfél hónap múlva tartandó európai parlamenti választások előtt. A kampány hevében persze szeretnek a politikusok túlozni, de afelől nem lehet kétségünk, hogy az Európai Unióban meglévő nyugat–keleti szakadék egyre mélyebb.

A transzatlanti szövetséget bomlasztó állítólagos orosz befolyás régóta napirenden van, a Krím félsziget elfoglalásakor még népszerűbb téma lett, Donald Trump elnökségének kezdetétől egészen mostanáig – a Mueller-vizsgálat lezárásáig – pedig ez a kérdés uralta az amerikai politikai közbeszédet. Bár a vizsgálat megállapította, hogy Trump nem játszott össze az oroszokkal a választások megnyerése érdekében, ez mit sem változtat azon a tényen, hogy ma a Moszkvától való rettegés lett a legfőbb hívószó a nyugati demokráciákban.

A hollandok a legutóbbi parlamenti választásuk alkalmával kézzel számolták össze az urnákból kiszedett szavazólapokat, hogy a kibertámadásra szakosodott orosz labor munkatársai még véletlenül se törjék fel a választási bizottság számítógépeit. A napokban pedig nem először érte az a vád a bécsi kormányban a titkosszolgálatokat felügyelő Szabadságpárt politikusait, hogy összejátszanak Putyinnal, vagyis a nyugat-európai országok biztonsági szervei közötti adatcsere nincs többé biztonságban.

A külföldi államok beavatkozása persze elfogadhatatlan egy magát szuverénnek tartó ország esetében, de puszta spekulációra alapozni a titkosszolgálatok összejátszását egy nagyhatalommal: súlyos vád, amit bizonyítani kell.

Most már tudjuk, hogy a rendszerváltás utáni Magyarországon kik engedték be a hátsó ajtón a spájzba az orosz hírszerzőket, a hazai ellenzék mégis a mostani kormányt vádolja azzal, hogy kiárusítja az országot. A kormányokra gyakorolt közvetlen befolyást és az üzletkötést világosan meg kell különböztetni egymástól.

Mindegyik nagyhatalom más és más eszközökkel igyekszik befolyást szerezni: az amerikaiak mostanában Twitter-diplomáciával, hangzatos kijelentésekkel és fegyverekkel, a kínaiak technológiával, az oroszok továbbra is a gázzal igyekeznek szövetségeseket keresni Európában, miközben a másik nagyhatalmat veszélyesnek titulálják. Megszokhattuk már ezt a geopolitikai játszmát, nincs ebben semmi új.

Elkeserítő viszont az a piszkos játszma, amelybe a liberális nyugati elit kezdett politikai ellenfelei lejáratására: mi más lehet az osztrák FPÖ, Matteo Salvini vagy a német AfD, mint Putyin ügynökei, hiszen nem az orosz elnököt teszik felelőssé a világ minden bajáért.

Felmerül ilyenkor a kérdés, hogy az Északi Áramlat 2 megépíttetésével az orosz gázt közvetlenül a forrásból megszerző, az EU-ba vágyó Ukrajnát eláruló Angela Merkel német kancellár miért nem tekinthető Putyin ügynökének? Vagy az a Sebastian Kurz osztrák kancellár, aki károsnak nevezi az Oroszország ellen kirótt uniós szankciókat, s vörös szőnyeget terít a Kreml urának lába elé?

A válasz egyszerű: amit egyeseknek lehet, másoknak nem. Ezt a gyarmattartó mentalitást nem tudja és nem is akarja levetkőzni magáról a Nyugat. Jogállamisági eljárásokat indítani, fenyegetni jól tudnak, az övékétől eltérő álláspontot viszont nem akarják hallani. Az észérvekre nem hallgatnak, a vitát kerülik.

Ez a mentalitás vezetett a brexithez és a kontinensünket elárasztó tömeges, illegális bevándorláshoz. A nyugat–keleti ellentétből még súlyos problémái lesznek Európának.