Egy gazos telek sose fog magától virágoskertté válni, és bizony, egy gazos telekkel kezdeni valamit mindig pénzbe kerül. Azt megakadályozni pedig mindig a rövidlátó politika jellemzője. Az atlétikai világbajnokságot ugyanis nem Budapest nyerte, hanem Magyarország, és csak az nem látja ennek diplomáciai és városfejlesztési előnyeit, aki szándékosan nem akarja. Egy atlétikai világbajnokságnál csak a futballvébét és az olimpiát nézik többen, és természetesen ezt is remekül el lehet rontani, nézzük csak meg Dohát. Nem stadionról van szó, az csak a szükséges alap hozzá. Közösség kell, amely be tudja fogadni az atlétákat és a nézőket, és később tudja, mit kezdjen a világverseny örökségével.
Persze lehet másként is vezetni egy várost. Mondjuk trendi módon szivárványos zászlót kitenni a Városházára, mert az jelzi, hogy annak vezetője gondol a melegközösségre. Meg lehet nyitni a parkolót is, hogy beengedjük a gyermekeket játszani, kérdés, hol fog akkor parkolni az a sok ember, akinek a munkája ezt megköveteli.
Fel lehet úgy fogni, hogy minden fejlesztés teljesen értelmetlen pénzpazarlás, és szinte ingyenes látványintézkedésekkel meg lehet oldani a szavazók szimpátiájának megtartását. Pedig Budapest kincs. Hatalmas munka és hatalmas felelősség ezt a várost igazgatni, ahol ma már nem szabad megelégedni a gazos telkekkel. Ehhez pedig nagyon határozott tervekre van szükség, nem a legrosszabb kommunista időkre emlékeztető, a fejlődést ellenző törekvésekre.
