Az ostor végén

Egy év alatt ezer embert öltek meg Nigériában azért, mert keresztények voltak, róluk szinte semmit sem tudunk, az igazat megvallva, a világsajtónak teljesen érdektelen, kiket végeztek ki.

A terror Afrikában sem ismeretlen. Nigériában a Boko Haram harcosaitól kell védeni a templomokat Fotó: Reuters

Ezer halott, ezer történet. Mert az ember nem olyan egyszerű lény, nem egy számítógépes játék kis figurája. Afrika szíve borzasztó messze van innen, elképzelhetetlenül más ott az élet, idáig csak az elnagyolt, mások által megforgatott és emészthetővé gyúrt sztori jut el. Egy év alatt ezer embert öltek meg Nigériában azért, mert keresztények voltak. Ezren vallották magukat Krisztus követőinek, s közben élték a maguk életét, becsületesen vagy kerülőutakon, vívódva a mindennapi gondokkal, átkozva a szárazságot és a háborút, próbálva eladni a régi Peugeot-t, felújítani a fészert. Aztán megjelentek a martalócok, és minden teljesen értelmetlenné vált. Felgyújtották a fészert, a kocsit, s lemészárolták a falut, ahol keresztények éltek.

Szinte mindennapos történet, és teljesen felfoghatatlan, hogy ezer ember halálát úgy kezeljük, mint érdekességet. Az új-zélandi tűzhányó hirtelen kitörésekor hat kiránduló vesztette életét. ­Mindannyian névvel, életkorral, fotóval vannak előttünk, tudjuk, kik voltak és milyen értelmetlen halált haltak. Az afrikai ezer emberről semmit se tudunk, és az igazat megvallva, az egész világsajtónak teljesen érdektelen, kiket végeztek ki, az egyik nyomorgó törzs a másik nyomorgó törzset hányta kardélre. Ez pedig pontosan megmutatja, hogy semmiféle közösséget nem tudunk vállalni azokkal, akik a távoli Afrikában ugyanúgy várják a karácsonyt, mint mi itt, a bazilikától karnyújtásnyira. Mert Európa megszűnt kereszténynek lenni.

Ez csak amolyan régi berögződés, a jászol és a Szent Szűz, az európaivá maszkírozott csoda. Mindenki tudja, hogy nem pontosan így történt a Megváltó születése, de teljesen mindegy, mi a valóság, ha mindenki hisz benne. Nálunk nagy bajuszú pásztorok báránybőrös ködmönkét visznek Jézuskának, Nigériában az ibók képein pedig ébenfekete Szűz Mária arca. Mi túléljük, ők pedig meghalnak.

Magyarország pedig azért küzd, hogy a Szent Szűz külseje ne legyen mérvadó, és figyeljen fel mindenki arra, mennyire fontos az a kapocs, amely két Krisztus-hívő között fennáll. Igenis ki kell mondani, tragédia annak az ezer embernek a halála, de még nagyobb tragédia az a közöny, amely körülveszi a híreket. Újra meg újra meg fog jelenni a martalócbanda, és újra meg újra le fog sújtani a teljesen védtelen keresztény közösségre, akik sose fogják megkapni a védelmet a művelt Nyugattól, legfeljebb egy olyan pénzalapból részesülnek, amely juttat aprócska segítséget mindenkinek, az áldozatnak is és a gyilkosnak is. Mert mindennek az alapja a pénz, az anyagi jólét. Ha valakinek van pénze, az feltételezhetően jól fog vele gazdálkodni, és nem öli meg a szomszédját. Ez a teória vezet oda, hogy a nyugati világ kizárólag hatalmas térségek gazdasági megsegítésében látja az előrelépést, persze azt is csak akkor, ha végső soron visszacsorognak azok a pénzek az ő zsebébe.

Pedig ez az elv teljesen téves. A keresztények teljesen védtelenek, mert maga a közösség nem meri elismerni önnön létét. Budapest kitűnik a gazdagságában is borzasztó szürke nyugati világból, amikor azt mondja, hiszek egy Istenben és Jézus Krisztusban, az ő egyszülött fiában, és azt is hiszem, hogy az az ezer ember Nigériában is hozzánk tartozott. A pénzalapú koordináta-rendszerbe ez a kijelentés nem illik bele, márpedig ez az egyedül erkölcsös kiállás. De való igaz, ha senki se kezdi el, akkor kardélre hányhatnak bárkit bárhol, nem fog tiltakozni senki, mert ez az ing senkié, ezt nem veszi magára senki.

Nekünk viszont fájjon, hogy Afrikában meghalt az az ezer ember.