A román nagykövet ugyanis biztosan nem állna a teljesen jelentéktelen képviselő mellé abban az esetben, ha nem egyeztette volna lépéseit a bukaresti külügyminisztériummal. Ne legyünk naivak, a román nagykövetnek feladatai vannak Budapesten, hagyományosan érzékeny pozíció ez, nem szoktak csak úgy első lelkesedésből beleavatkozni a magyar politikai adok-kapokba. Meg második meg huszadik lelkesedésből sem, hiszen épp annyira fontos a kiegyensúlyozott viszony Budapesttel, ahogy az említett egységes tömbbel való békés együttélés biztosítva legyen. A magyar kormány természetszerűleg nem mond le a határon túl élő magyarságról, de lám, az ellenzéki képviselők egyike-másika hajlandónak tűnik erre. Hosszú távon ez az információ még nagyon sokat érhet Bukarest szemében.
De ez amolyan diplomatagondolkodás, amelyhez valóban szükség van a felelősség vállalására meg a segítségnyújtás alapos megtervezésére. Átgondolni, kinek mire van szüksége, milyen úton tud Magyarország a lehető legtöbbet tenni másokért és önmagáért. Budapest átengedte a román vendégmunkásokat az országon, hogy haza tudjanak jutni családjukhoz. Budapest megállapodott a szomszédos országokkal, hogy megnyitnak több határátkelőt, hogy segítsék az ingázást, és lassan normalizálódjon a helyzet. Nem Romániával állunk háborúban, hanem a vírussal. Az ellenzéki ámokfutás bizonyos esetekben olyan, mintha az említett képviselők Magyarországgal állnának háborúban, s boldogok, hogy maguk mögött hiszik Romániát, no meg kicsit a vírust is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!