Ilyesmire Gogol csinovnyikja csak a halála után volt képes. Ez a mi Bírónk viszont még él. És fenyegetőzik, megfélemlít, megaláz, zsidózik, aztán hazamegy, és valószínűleg sír. Magzatpózba kuporodva, amiért ő az, ami. Érthető mindez, jól ismert kórkép. Más időkben Akakij Akakijevics Bíró smasszer is lehetett volna, vagy lágeralparancsnok, esetleg keretlegény, mindjárt utána pedig ávós. Az arcberendezése és a lelke megvan hozzá. De neki most ez jutott. Ő egy varrodát tud csak csődbe vinni, gyanús ügyletek közepette cégtemetőbe menekülni, a vagyont kimenteni, az embereit pedig agyonlövéssel fenyegetni. S persze zsidózni, aztán otthon sírni. Lebukáskor vinnyogva bocsánatkérést hazudni, ájtatos arcot vágni, és belül még jobban gyűlölni.
Mondom, ismerjük őt. Hiszen ő örök. Viszont érdemes eltöprengeni a közegen, amely Akakij Akakijevics Bírót magához ölelte, amely felsorakozott mögé, amely közeg úgy gondolja, ennek az embernek a parlamentben a helye. Hogy ott képviselje az embereket. Azokat az embereket például, akiket agyonlövéssel fenyeget, amikor elkérik tőle a fizetésüket. „Tisztességes munkáért tisztességes bért, tisztességes munkakörülményeket követel mindenki a választókerületben” – jelenti ki Akakij Akakijevics Bíró, és abban a pillanatban teljesen komolyan is gondolja. Hiszen ő örök. És menekül önmaga elől. És még él. Képzeljék el, mi lesz, ha majd visszajár kísérteni…
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!