Hogy az amerikai polgárok számtalan szempont alapján választják meg elnökeiket, régi igazság. Legutóbb valamiért Joe Bidenről gondolták úgy, hogy remek karmester lesz. Hogy Biden elnök mindezekről mit tud, egyáltalán képes-e felfogni a dolgok súlyát, s hogy bármiféle értelemben ura lenne-e a saját helyzetének, felettébb kétséges. Ámokfutását elnézve abban sem vagyok biztos, hogy a hátralévő időben felülemelkedik önmagán és a hozott, örökölt, kialakult erkölcsi csődtömegen.
Mondhatnánk erre, hogy tetszettek volna jobb elnököt választani. A megoldás akkor, az elnökválasztás idején Donald Trump lett volna, akit soha nem tapasztalt indulatokkal igyekezett simára gyalulni a baloldali hatalmi gépezet. Mielőtt azonban ítélkeznénk Trump felett, gondoljunk arra, mennyivel békésebb, észszerűbb és igazságosabb volt az ő idejében az amerikai jelenlét a világban. Hogy aztán átadja helyét a klasszikus birodalmi szervezkedésnek, a más államok, népek érdekeit a szőnyeg alá söprésnek, az esztelen háborús retorikának, majd valóságnak. Jelenleg sajnos arról kell szólnunk, hogy a Föld nevű bolygón újra nukleáris fenyegetettséget idéznek elő azok, akiknek esküjük szerint a saját hazájukat, nemzetüket kellene óvniuk. Igen, mondjuk ki: az orosz–ukrán háború kitörésében, elharapózásában döntő szerepe lehet annak, hogy a baloldali amerikai államvezetés egyáltalán nem úgy reagált a döntő pillanatokban, ahogyan reagálnia kellett volna.
Nemcsak mi látjuk így, de amerikai republikánus barátaink, szövetségeseink is. A Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC) éppen efféle kérdésekről esett szó. A rendezvényen Szánthó Miklós révén a magyar jobboldal is képviseltette magát. S hogy milyen nagy a baj a világban, pontosan jelzi, hogy a családpolitikáról, az egyneműek közötti szexualitásról, a múlt eltörléséről lassan több szó esik, mint „közönséges” politikai, közéleti ügyekről.
