A szalag színe

A javaslatot egy új, mosolygós ember nyújtja át egy szép díszdobozban, csinos selyempapírral borítva.

epa08672157 European Commission President Ursula Von Der Leyen delivers her first state of the union speech at a plenary session of European Parliament in Brussels, Belgium, 16 September 2020. EPA/OLIVIER HOSLET Fotó: OLIVIER HOSLET Forrás: MTI/EPA

Egy csomagot át lehet kötni cukorspárgával és bársonyszalaggal is. Lehet szép, díszes csomagolása, lehet egy egyszerű papírdoboz. Lehet mosolyogva átadni, s lehet mogorván odalökni. De a lényeg mégiscsak az, hogy mi van abban a csomagban. A belső tartalmon semmit se változtat, hogy milyen körítéssel kerül a címzett kezébe. Az Európai Unió pedig ebben igazán ügyes, felhabosítani-feldíszíteni valamit, aminek igazából nincs semmiféle értelme.

Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság egyértelműen kedvesebb, mosolygósabb, megértőbb, mint a Jean-Claude Juncker irányította testület, feltehetően azért, mert a német politikus szimpatikusabb a túl sokat próbált luxemburginál. A jelenlegi vezető az EU új arca, aki józan és nyitott szívű, felismeri a tagállamok érdekeit és értékeit, s ez alapján szervezi a bizottsága munkáját, ezzel pedig élesen ellentétben áll Juncker gyalázatos imázsa, részeges imbolygása és látványos részrehajlása.

Pedig Von der Leyen migrációs csomagja valójában pontosan ugyanaz a csomag, amelyet egykor meglebegtetett Juncker testülete, azzal a határozott céllal, hogy ezt el kell fogadtatni mindenkivel. Ott az ajándék spárgával volt átkötve és gyűrött volt az oldala, s Brüsszel – valamint néhány nyugati főváros – teljes meghökkenésére a visegrádi országok nem hajbókoltak ájult tisztelettel a gazdag és roppant okos tagállamok előtt, amelyek megszervezték volna az évszázad bizniszét a mi kontónkra. Öt éve történt mindez, azóta felfordult és visszabillent a világ, hullottak kormányok és felemelkedtek mások, lángba borította a terror Európát, és megtanultunk együtt élni a határokkal a határok nélküli Európában. Csak Magyarország mondja ma is pontosan ugyanazt, amit akkor: nem jöhetnek be hozzánk azok, akik a trükkös utat választják, nem fogjuk a bűnt erénynek hazudni, nem fogjuk kockáztatni senkinek az életét. Próbálták erővel és próbálták szép szóval elfogadtatni a kvótarendszert a visegrádi országokkal, mondván, van elég hely ezer embernek Magyarországon is, csakhogy az elv az elv, így egyetlen ember befogadása is elfogadhatatlan.

Ezért aztán a javaslatot egy új, mosolygós ember nyújtja át egy szép díszdobozban, csinos selyempapírral borítva. Nincs kvótarendszer, nyilván, de azt véletlenül se ejti ki senki a száján, hogy Magyarországnak és a V4-eknek igazuk volt. Ugyanis túlságosan is sok pénz, energia és elvetélt próbálkozás volt már ezen a téren ahhoz, hogy az évszázad bizniszét veszni hagyják. A jogszabályok kötik Brüsszel potentátjainak a kezét, van egy bizonyos pont, amin túl nem tudnak menni, nem mondhatják azt, hogy Magyarországnak is kötelező úgy viselkednie, ahogy én, a bölcs és távolba látó ember akarom. Mert egy független országról van szó, amely éppenséggel komolyan veszi a függetlenségét és sérthetetlenségét, és akarata ellenére semmit se fog végrehajtani. Hiába áll be az ügy mögé még az ENSZ főtitkára is, zúg a propaganda a világhálón, tágra nyílt szemű, gyönyörű fekete kislányok állnak reményvesztetten Moria tábora mellett, akiknek nemet kell mondani. Pedig ez itt a szirénhadművelet, azokat a kislányokat ez a hatalmas gépezet semmibe veszi és címkét varr a ruhájukra, hogy megfelelő helyen egy megfelelő ember fel tudja venni a fejpénzt értük és milliónyi társukért.

A lényeg változatlan, a migráció továbbra is egy elfogadott folyamat a friss csomag olvastán. Olyan, mint a koronavírus-járvány, együtt kell élni vele. Pedig ugye a vakcinát is gőzerővel keressük, mert látjuk, hogy a maszkos világ cseppet se mosolygós. A migráció ellen mégis csak Közép-Európa emeli fel a szavát, következetesen, minden szirénhang dacára.