Felelős döntés

Százezer középiskolás készül a szokásosnál jóval több izgalommal és félelemmel az érettségi vizsgákra.

Csókás Adrienn
2020. 04. 15. 6:00
null
Kitettek magukért a diákok, javítottak a múlt év átlagán Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Százezer középiskolás készül a szokásosnál jóval több izgalommal és félelemmel az érettségi vizsgákra, amelyeket az idén rendkívüli körülmények között szerveznek meg a koronavírus-járvány miatt. A tanárok és diákok korábban szinte elképzelhetetlennek tűnő akadályt küzdöttek le példásan azzal, hogy egyetlen hétvége alatt digitális munkarendbe állították át az egész köznevelést.

Most azonban vészesen közeleg az érettségi, amelynek a lebonyolítására aligha létezik mindenkinek tetsző megoldás. Ez nem csak egy vizsga, amit egyszerűen el lehet halasztani. Ez egy korszak lezárása, a diákok legnagyobb próbatétele, ettől függ a továbbtanulás, a jövő, a majdani munka, a fizetés. Erre készülnek négy éve. A kormány döntése pedig nem lehet elhamarkodott, mert most életek múlnak azon, hogy sikerül-e biztonságos körülményeket teremteni.

Ezért is érthetetlen az MSZP és a DK türelmetlen követelőzése. Az ellenzék hetek óta lázítja a közvéleményt: döntsön már végre a kormány az érettségiről! Tehetetlenséget, bizonytalanságot, káoszt kiáltva szítják a feszültséget, mert mégis milyen dolog, hogy még nincs meg a pontos terembeosztás, mikor mindjárt itt a vizsga. Miután Maruzsa államtitkár közölte az oktatási akciócsoport javaslatát – miszerint idén csak írásbelit tartanak, és az sem kötelező –, a kormányellenes hangok nem csitulnak, sőt egyre erőszakosabban szajkózzák, hogy a kormány még adós a részletekkel. Közben egyre többen betegszenek, halnak meg a gyilkos kór miatt. Senki nem tudja, néhány hét alatt mennyire fajul el a helyzet. Éppen az volna felelőtlenség, ha a járvány kezdeti szakaszában kijelentették volna, hogy május 4-én ha törik, ha szakad, vizsgázunk.

Az az igazság, hogy nincs jó megoldás. Zavarják le a vizsgát, amíg nem robban be a tömeges fertőzések időszaka? Nem tehetik, mert a diá­kok felkészülési idejéből nem lehet lecsípni. Ha eltolják nyárra, őszre, akkor ugrott az egyetemi felvételi és a következő tanév. A Jobbik digitális vizsgázást javasol, igaz, önmagával ellentmondásban, hisz két hete még úgy vélték, megbukott a KRÉTA rendszer. És nyilván az elsők közt szednék le a kormányról a keresztvizet, ha az online tételkidolgozáskor egy-egy diáknál lefagyna a központi program.

Sokan állnak a megajánlott jegyek pártján is, ami, valljuk be, igaz­ságtalan lenne azokkal szemben, akik komolyan készülnek az érettségire. Nem beszélve arról, hogy a felvételi pontok egy részét így is a tanulmányi jegyek adják. A liberális szülői szervezet és tiltakozókedvű diákok is kardoskodnak amellett, hogy érettségi nélkül, a meglévő jegyek alapján zárják le a tanulókat. Ők a régi trükkhöz folyamodva petíciót is indítottak, bár ez már tavaly sem jött be, amikor a túl nehéz matekérettségi ellen emeltek szót.

Az oktatásirányítás javaslata – melyet mellesleg a rektorok is támogatnak – úgy tűnik, a jelenlegi helyzetben a legelfogadhatóbb verzió. A szóbelik eltörlése töredékére csökkenti a vizsgaalkalmakat, és az írásbelitől is bárki következmények nélkül visszaléphet. Az időpontokat pedig az aktuális járványhelyzethez igazodva ütemeznék.

A kormány mai ülésén dönt, elfogadja-e a fenti tervet. Bárhogyan is lesz, a lehető legkevesebb személyes kontaktussal kell megszervezni a vizsgákat. Fontos, hogy használják ki az üresen álló iskolaépületeket, termeket, ültessék szét a gyerekeket annyira, amennyire csak lehet, csökkentsék a felügyelő tanárok létszámát, legyen fertőtlenítő, védőfelszerelés. S ha a szükség úgy hozza, készen kell állni a forgatókönyv módosítására. Az érettségi fontos mérföldkő. De az emberéletek megóvásánál semmi sem fontosabb.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.