Nincs még egy hely a világon, ahol ilyen hosszan tartó, fejhangon előadott sivalkodást kellett volna elviselnie a társadalomnak a diktatúra rémségéről, mint Magyarország. Kezdve onnan, hogy ahol valóban diktatúra van, ott arról egy hang sem hangozhat el a nyilvánosságban. Fiatalabbak kedvéért idézem fel a jeges rémületet osztályfőnököm arcán 1981-ből, amikor azzal örvendeztettük meg, hogy olyan merev, diktatórikus ez a KISZ, nem lehetne valami újat létrehozni!?
No, akkor voltak élet és halál urai azok, akiknek politikai örökösei most azzal riogatnak, hogy hajnalban megjelenik majd a nagy fekete autó minden kormánykritikus lakásánál. Nyilván magukból indulnak ki. De próbáljon valaki Észak-Koreában arról szónokolni, netán cikkezni, hogy a dicső vezető teljhatalomra tör. Megnézném, hogyan hőzöngene ott, aki most oly bátran forradalmárkodik idehaza. Mindezzel együtt az, amit a magyar balliberális ellenzék művelt az utóbbi időben, a szabad világ szerencsésebb csillagzat alatt élő országaiban is elképzelhetetlen.
Olyan sehol nincs, hogy egy fenyegető világjárvány kitörésekor a komplett balos brigád kivonul a többpárti egyeztetésekről, majd teleordítja a világsajtót, hogy a kormányfő a védekezés örve alatt akarja végképp eltörölni a jogállamot és a demokráciát. Arra sincs példa máshol, hogy a nyilvánvalóan megtervezett, a kormányt lejárató szervezett akciójához támogatókat találjon egy ellenzéki partizáncsapat olyan nemzetközi szervezeteknél, mint az Európai Unió Bizottsága és Parlamentje. Egészen dermesztő, hogy valamikor komolyan vehető pozíciókból szónokoltak a balos ideológiától elhülyült, tekintélyüket vesztett politikusok Brüsszelben arról, hogy bezárták a magyar parlamentet, miközben felbujtóik ugyanúgy az orbáni önkényről ordítoztak a budapesti üléseken. De a valóság egyáltalán nem érdekelte ebben az esetben sem a proletár internacionalizmust globalizmusra cserélő elvtársakat.
Mint ahogy nem érdekli most sem, amikor Orbán Viktor visszaadja a rendkívüli felhatalmazást, mivel a járvány első támadását sikeresen visszaverte az a széles körű összefogás, amelyből a baloldal gyalázatosan kivonta magát. Már beindult az ostoba sutyorgás arról, hogy majd ősszel, amikor újra támad a vírus, újra megszavaztatja magának a rendeleti kormányzás jogát, és akkor már nyilván királlyá is koronáztatja magát. De amúgy sincs jelentősége, hogy most látszólag lemond a teljhatalomról, hiszen amúgy is ő dönt mindenről, azt csinál, amit csak akar. És mondják, hogy ez még nem diktatúra, de nem is demokrácia, autokrácia, átmeneti, hibrid, látszat meg mifene. Szakmányban ontják magukból a magukat rettenetesen okosnak tartó politikai analfabéták a nyelvi hadviselés legújabb kreációit, amikkel hozzá akarják igazítani a valóságot az ideológiai téveszméikhez.
A helyzet viszont az, hogy a demokráciának nem feltétele, hogy a baloldal legyen hatalmon. A jogállam sem attól prosperál, ha intézményei élén balosok ülnek. A köztársaság attól még üzemel, hogy a hatalmukat vesztett, pénzéhségüket nehezebben leküzdő balliberálisok rosszul érzik magukat benne. Amikor például 2006-ban joggal féltettük a demokráciát tőlük, kigúnyoltak bennünket, amiért sötét emlékeket ébresztő diktátorhoz hasonlítottuk a szemkilövetőt. Azóta háromszor mondta ki a magyar nép, hogy nem kér abból, amit ők neveznek demokráciának. Ennek ellenére tíz éve folyamatosan diktatúráznak, náciznak, fasisztáznak, mint valami eszelős. Szerintem ezt saját választóik is unják már. A járvány elleni védekezés sikere azt is jelenti, hogy a magyar társadalom szép csendben, nem sivalkodva, de kimondta: Menjenek a csudába!
