Arról most ne polemizáljunk, hogy a koronavírus-járvány csapás-e vagy inkább áldás az emberiségre nézve, mert még a végén kihívják rám a mentőket, és nem azért, hogy teszteljenek, hanem sokkal prózaibb okból. Persze hogy csapás, méghozzá nem akármekkora, jómagam tegnap reggel egy barátommal folytatott telefonbeszélgetésemben már-már odáig merészkedtem, hogy az emberiség történetének egyik legsúlyosabb katasztrófájaként aposztrofáltam a vírus megjelenését.
Csapás magára az emberiségre, a halottak, megfertőzöttek tízezrei, milliói miatt, és csapás a világgazdaságra, amely momentán romokban hever. Ám az ember hajlamos minden katasztrófát az önnön prizmáján keresztül nézni, annak súlyosságát a saját mikrokörnyezetére gyakorolt hatásán keresztül lemérni.
Mert itt van az újságírás, azon belül is a sportújságírás, mint az élet egy piciny és elhanyagolható – bár nekünk, e műfaj művelőinek a legfontosabb, legcsodálatosabb – szegmense. Igen, a nyájas olvasó is látja, szenvednek a nyomtatott és online sportújságok előállítói. Mert mostanában a (sport)világ leállt. Nemigen történik semmi, a sportban még a semminél is kevesebb. Fehéroroszország és Tádzsikisztán kivételével mindenütt felfüggesztették vagy egyszerűen befejezettnek nyilvánították a futballbajnokságot, minden kontinentális és világeseményt töröltek vagy elhalasztottak (még az olimpiát és a futball Eb-t is), nincsenek átigazolási hírek, legfeljebb annyi a történés, hogy Kevin Durant koronavírusos lett, vagy Lorenzo Sanzot, a Real Madrid exelnökét elvitte a kór.
Az újságot valamivel mégis meg kell tölteni, mert ennek az alternatívája a jogosítvány visszaadása és a bolt bezárása. Azt meg egyikünk sem akarja. Mert élni kell, lehetőleg nem kenyéren és vízen.
Ez az a pillanat, amikor fel kell kötni az alsóneműt. Ilyenkor derül ki, hogy az ember fia újságíró vagy csak egy nyelvet – többnyire az angolt – középfokon bíró fordító. Mert amikor pörög a Premier League és a Bajnokok Ligája, akkor elegendő negyedórát szörfözgetni a Sky Sports, a Goal.com, a Soccerway, a Guardian, az ESPN vagy bármelyik jól értesült honlap friss hírein, elemzésein, és máris kész az aktuális összefoglaló. Különösebb képzelőerő, fantázia, íráskészség sem kell hozzá, csak annyi, hogy az ember be tudja kapcsolni a laptopot. Még az sem fontos, hogy alanya, állítmánya legyen a mondatnak, nincs is mindig, az olvasónak majdnem mindegy.
Amióta egyre nehezebben definiálható a fogalom, hogy újságíró, a fogyasztót sikerült leszoktatni az igényességről. Nem csoda, ha sokáig csak moslékot löknek az ember elé, gyorsan elfelejti, milyen volt a bélszín Sztroganoff módra. Vagy mégsem? Csak reménykedem, hogy azért akadnak még ínyencek ebben a gyorséttermi, mekis világban. Akiknek érdemes nagybetűs újságot írni. És ez az a pont, amikor a koronavírus-járvány segít abban, hogy a búza elváljon az ocsútól, a tüdő a májtól, vagy fogalmazhatnék alpáribb módon is, ha tetszik érteni.
Most kezdődik a verseny embert – újságírót – próbáló szakasza. Amikor kiderül, a firkász több-e szimpla fordítónál, vagy netán vannak saját élményei, gondolatai, ötletei, képes a történések mögé látni. Mert amikor nincs meccs, nincs gól, nincs világcsúcs, akkor kénytelenek vagyunk túllépni az eseményközlés meglehetősen mechanikus rutinján.
Ilyenkor el kell kezdeni valami olyasmit művelni, amit nyolcvan-száz évvel ezelőtt Kosztolányi Dezső vagy éppen Feleki László művelt.
Aminek egykor újságírás volt a neve.
