Eleonóra 2024. február 21.
logo

Burgenland 226 Felsőőri járás

Bayer Zsolt
1999.11.12. 23:00

Meleg és meleget, párálló húst tapogató legyek. Ez van az erdő közepén. Meg egy domb. Az ilyen helyre szokták mondani, hogy isten háta mögötti. Eljöttek ide, felmásztak ide, az isten háta mögé marcona katonák meg akkurátus, ápolt kezű mérnökök. A mérnökök mértek, a katonák vigyáztak – így lett készen három ország. Ausztria, Magyarország és Szlovénia.A mérnökök mértek, a katonák vigyáztak, és csönd volt, éppen mint most, és döngtek a dögre leső legyek. Megjelöltük obeliszkkel a semmit. Azóta ez a darab semmi itt, az erdő közepén jelent valamit. Mindannyiunknak mást. Nekünk is, bizony... 1920. június 4-én a magyar békedelegáció aláírta Versailles-ban a trianoni békeszerződést. Nekünk ezt jelenti ez a semmi Vasdobrán, az erdő közepén. Aki pedig fájdalmunkért is megró bennünket, az csak megvetést érdemel. Vagy még azt sem. Ügyelj a legyekre! Erősen döngenek mindig nagy meleg, nagy baj idején. Volt egy magyar gróf. Almásy Lászlónak hívták. Borostyánkőn született, s nem messze, Salzburgban halt meg. A két időpont között eltelt életbe viszont belefért egy kisebb, ezernyi csodát tartogató mindenség. Almásy Lászlót londoni műszaki tanulmányai után a Steyr autógyár alkalmazta, ebben a minőségében járt először Afrikában, hogy a Núbiai-sivatagban egy új típusú autót kipróbáljon. A sivatagkutató Kipróbálta az autót, hazajött, megírta jelentését, majd visszament, és felfedezte a fekete kontinenst. Először bejárta Tanganyikát, Kenyát, Ugandát és Szudánt. Majd Kairóba ment, és ott repülőiskolát alapított. Mikor ezzel végzett, elsőként tárta fel a Líbiai-sivatag ismeretlen fennsíkját, Gilf Kebirt. Felfedezte a Zarzura-oázist, és megtalálta az Uvainat-hegység sziklabarlangjainak történelem előtti sziklafestményeit. Hírt hozott a Nílus egyik szigetén élő magyar nyelvű berber törzsről, a magyarábokról, akik II. Szulejmán által elhurcolt magyar foglyok leszármazottai. 1941-ben behívót kapott, és a német Afrikakorpsnál szolgált. Ezért perbe fogták, de a népbíróság szerencsére felmentette. 1951-ben, halálos betegen szállították Salzburgba, halálos ágyán kapta a hírt, hogy kinevezték az egyiptomi sivatagkutató intézet igazgatójává. De soha többé nem tért vissza Afrikába. Születése helyétől, Borostyánkőtől néhány kilométerre halt meg. Látta őt, az „angol beteget” az ősi borostyánkői vár, látták gyereknek az öreg falak, a vén, vaksi ablakok, látta az udvar, amelynek köveit annyi történelmi láb csiszolta fényesre, és látták őt a kert vénséges fái. Látták, ahogy komoly arccal hajol elromlott biciklije fölé, ahogy fakardjával hadat üzen a minden résből előbújó gizgazoknak, látták, ahogy téli estéken az öreg, rongyos térképek fölé hajol. Látta Borostyánkő férfivá cseperedni Almásy Lászlót – nagy ajándéka ez a sorsnak. S gondoljunk csak bele: Borostyánkő azt is tudja, hogyan került ide az Almásy család. Ezt a várat is a Kanizsaiak kapták zálogba Zsigmond királyunktól. Borostyánkő 1491-től Ausztriához, majd kétszáz esztendő múltán ismét Ma-gyarországhoz került, de ekkor már a Batthyányiak birtokolták. Az egyik Batthyány, nevezetesen Gusztáv a kiegyezés évében eladta a birtokot az angol Edward Egannak, s tőle vásárolta meg végül az Almásy család, amely mind a mai napig a vár tulajdonosa. Hát, ennyi mindent látott Borostyánkő. Nem is nagyon lehet hangoskodni a falai között. Túl súlyos ahhoz itt a történelem. Különösen pedig Almásy László emlékezete. Két német Nekünk, magyaroknak nincsenek túl jó emlékeink a német zsoldosvezérekről. Én ismerek egyet, aki megérdemli a tiszteletünket. Baumkirchner András az a német zsoldosvezér, neki adományozta III. Frigyes császár a szalónaki várat. Az utókor, amely azt hiszi, tud már mindent, minden várról, kastélyról, nevezetes polgárházról és minden országról megállapítja, hogy mikor élte fénykorát szegény. Nos, Szalónak vára történetesen tényleg Baumkirchner András alatt élte fénykorát. Pompás várkastéllyá varázsolta a rozzant várat a derék német, iparosokat, kereskedőket telepített köré, a pálos szerzeteseknek templomot és kolostort építtetett. Talán ők, a jó pálosok tehetnek róla, hogy 1468-ban Mátyás királyunk oldalára állt a várúr, hiszen a pálos az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. Akár így volt, akár máshogy, Mátyásra esküdött föl Baumkirchner, s megtartotta esküjét. Számos sikeres hadjáratot vezetett a stájer városok ellen – mígnem egy napon III. Frigyes hazug ígéretekkel Grazba csalta. Elment Grazba a derék német, ott a császár elfogatta, és a nyílt utcán fejét vétette. Járta ez a módi császáréknál, hogy egye meg őket a rossz nyavalya. Benéz a hold a fekete udvarba. Beleborzong abba, amit lát. Az idő ül némán a sötét falak között, s Baumkirchner Andrással társalog. Vagy csak hallgatnak inkább. Nincs sok mondanivalójuk egymásnak most már. Később, amikor egészen fekete lesz az éjszaka, csatlakozik hozzájuk Batthyány Lajos is, egy magyar miniszterelnök, akit egy másik császár ugyanolyan hitszegő módon kivégeztetett. Eljár ide a vértanú, mert hát egyik utolsó tulajdonosa volt ő is a szalónaki várnak. Hármasban hallgatják a csöndet. Ne is zavarjuk őket! Csak hajtsunk mélyen fejet emlékük előtt, ha időutazásunk során elvetődünk ide. Az öregtorony látni fogja főhajtásunkat, s egy mosollyal köszöni majd meg a tiszteletadást. Hej, nagyon az emberhez szabta az őrségi tájat valaki, valaki, akinek hatalmában áll tájakat szabni, sorsokat irányítani, embert s az emberrel mindjárt legendát, hagyományt, történelmet, bűnt, erényt, bánatot, örömet, szenvedést és szerelmet teremteni. Mosolyt terem az Őrség, meg aprócska, gyereknyi dombokat. Bármilyen nehéz is az élet, nehéz elcsüggedni az ilyen vidéken. Félretolják mindjárt kalapjukat az erre vándorló garabonciások, és valami nótát fütyörésznek, az is előfordul, hogy észre sem veszik. Komor hegyek közé szorul a bánat, forró, kietlen pusztába az igazi gond, itt meg kedves legényke a nyomorúság is, kiül a dombtetőre, és megnézi magának jól a pacsirtát. Azt nézi a garabonciás is – meg Batthyány Franciska grófnő, a pinkafői temetőből. Szelíd, törékeny teremtés volt a grófnő, kolostort alapított itt, élt, simogatott kezével, mosolyával, csöndes, halk szavával, aztán meghalt. Éppoly észrevétlenül, ahogy élt. Meghagyta végrendeletében, ide temessék, kedves őrségi tájának közepébe, hát ide temették. Körülötte szigorú, jóságos apácái, néhány fa és a csönd. Meg a hold, amely sohasem nyugszik le errefelé, annyira szereti ő is ezt a vidéket. Árpád-kori magyar határőr-település Felsőlövő, erős karú, éles szemű íjászok lakták, és nem nagyon történt itt semmi, egészen a vallási ellentétek fellángolásáig. Akkor a lutheránusok központja volt, és Felsőlövő evangélikus lelkésze örökre beleírta nevét a magyar történelembe. Gottlieb August Wimmer volt az a lelkész, aki német származása ellenére 1848-ban a magyar forradalom és szabadságharc mellé állt. Már 1848 nyarán Londonba megy a magyar kormány megbízásából, hogy pénzügyi támogatást szerezzen. Hazatérve Kossuth kiáltványait fordítja németre, és terjeszti a német lakosság között, továbbá szabadcsapatokat szervez Jellasics feltartóztatására. Mindezek után nem csoda, hogy a szabadságharc leverése után menekülnie kell. Brémában telepedett le, és soha nem kapott amnesztiát a Habsburgoktól. Mindössze azt engedélyezték, hogy 1863-ban hazatérjen meghalni – de későn jött az engedély. A halálos beteg lelkész nem jutott el Felsőlövőig, meghalt Bécsben – s csak a lelke tért haza. Ha már valaki felkeresi Felsőlövőt, el ne mulasszon elzarándokolni a gimnáziumhoz! Merthogy Móra Ferenc tanított itt földrajzot és természetrajzot – és Móra Ferenc emlékéért a világ végéig is érdemes elmenni, nemhogy ide a szomszédba, ugye. Régi hegedűszó Azt tartják az öregek Tarcsafürdőn, hogy éjszakánként még mindig lidérces lángok táncolnak a Boszorkány-ház pincéjében. Tóth Ferenc generális végzi ottan bűnös kísérleteit – teszik még hozzá, de ezt már csak suttogva. Párizsban született Tóth Ferenc, akinek apja a Rákóczi-féle szabadságharc után került a francia fővárosba. A Bercsényi-huszárezred tisztje lett belőle, majd francia diplomáciai szolgálatba állt, ebben a rangban szervezte meg a török tüzérséget, és ő volt a Szuezi-csatorna tervének értelmi szerzője is. 1793-ban tért haza Magyarországra, és Tarcsafürdőn telepedett le, ahol barátja, Batthyány Tódor építtetett házat őneki. Ebben a házban rendezte be alkimista laboratóriumát, pár hónapig megpróbált aranyat csinálni, aztán meghalt. Kint nyugszik az aranycsináló báró a tarcsafürdői kis temetőben. Sírfelirata hirdeti, hogy ez a magyar ember a francia király generálisa volt, s a Szent Lajos-rend büszke lovagja is egyben. Ilyesmi emberek nyugszanak körülöttünk szerteszéjjel, és még csak nem is tudunk róluk. Nahát, nahát, nem jól van ez így. Mert nézzétek csak, kik álmodnak életet odakünt Vasvörösvár temetőjében! Mogyorókeréki Erdődyek és a Sárvár-Felsővidéki Széchenyiek közül sokan, s ez a két családnév még most is tiszteletet parancsol, bizony. És ki ne illetődne meg gróf Széchenyi Pál, Széchenyi György, Széchenyi Ilona és Széchenyi Emília grófnő sírja előtt állva? Mellettük pedig Erdődy Lajos és Erdődy Gyula gróf urak, valamint Erdődy Henrietta és Erdődy Johanna grófnők várják a végítéletet. Ennyi magyar úr egyetlen burgenlandi falucska temetőjében! A temető mellett pedig áll még az Erdődy-kastély. Furcsa, sárga meg zöld szagok között bolyonganak odabent a grófok – s hallatszik még az utolsó hegedűszó, amely elbújt a bálteremben. Magvaszakadt családok, lassan homályba vesző legendák és életek. A fák is belehalnak előbb-utóbb a semmittevésbe. S ha elhordja egyszer az idő az Erdődyek kastélyát, akkor végképp nem lesz hol bálokat, szerelmeket, múltakat álmodniuk, s visszatérnek akkor az ősi kriptába örökre. Nekünk lesz az szomorúbb, nekünk, akiknek úgyis kevés csoda jutott. Kevés, mert elhittük, hogy okosabbak vagyunk mindenkinél. Elhittük, hogy mindent tudunk. Pedig amit tudunk, az a semmi éppen. Azzal nem tudjuk megmagyarázni sem a szenvedésünket, sem a hiányérzetünket – sem a múltunkat. Nem érjük fel ésszel még Vasvörösvár romantikus, pusztuló kastélyának titkait sem. Jobb hát, ha leülünk a kertben egy pillanatra, és meghallgatjuk figyelmesen, miről mesélnek a kidőlt, halott fák. Ha meghalljuk a mesét, akkor még nem veszett el minden. (A televíziós sorozat nyolcadik részét ma 16.30-kor sugározza az MTV 1.)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.