Édesszájú, szelíd fenegyerek

Még alszunk néhányat, és így fogalmazhatunk: a múlt század egyik legnagyszerűbb magyar birkózója volt. Hát mi tagadás, így visszaolvasva kicsit azért anakronisztikus ez a hangvétel egy olyan emberről, aki közelebb van a negyvenhez, mint a harminchoz. Ettől persze még tény: Komáromi Tibor a maga műfajában az egyik legkiválóbb volt a búcsúzó század nyolcvanas éveinek végén. Meg az egyik legérdekesebb. Csinált balhékat is, de sporttörténelmet írt; nyert világbajnokságot sérült bokával, és vesztett olimpiát mint tuti esélyes, fiatalemberként félvállról, birkózóként szerzetesi megszállottsággal vette az életet. Egy biztos: kézlegyintéssel elintézni sosem lehetett.Kitelt pofácskák, mellkas előtt járó pocak, a hajókötélnyi izomrostokat szemérmesen takaró zsírszövetek. Valahogy így kéne kinéznie egy kilencven kiló körüli birkózónak, aki leállt az aktív versenyzéssel, és már nagyobb figyelmet szentel egy jól elkészített csülöknek pékné módra, mint egy magas pontértékű szuplénak. Na, Komáromi Tibornál már itt nem stimmel valami! Úgy huppan le a székre a Spartacus birkózótermében, mintha csak az imént mérlegelt volna. Az embernek az az érzése, hogy tényleg mindjárt szőnyegre szólítják. Merthogy mostanság mintha divatja lenne a nagy visszatéréseknek.Csak nem Komáromi is?Nos, a válasz a felvetésre: se egyértelmű igen, se egyértelmű nem. Tudniillik az egykori ferencvárosi birkózó életében ezek most mindenképpen sorsdöntő napok. Könnyen megeshet, hogy mire az átlag kiheveri a Jézuskával járó enzimcsaták és a kétezer beköszöntével járó macskajaj megpróbáltatásait, már el is dőlt, hogy igen vagy nem. Visszatér-e a szőnyegre vagy mégsem?A szakmában az előzőt sokan szinte követelik. A lelkében Komáromi az utóbbit tartja valószínűbbnek. Ám egyelőre úgy van ezzel az egésszel, mint dr. Jekyll. „Normál” állapotban inti magát, hogy az évek azért múlnak, csak finoman, óvatosan, szépecskén elbirkózgatva még egy darabig, aztán kibújik belőle Mr. Hyde, és űzi-hajtja fel a szőnyegre.De ne menjünk ennyire elébe a dolgoknak, elvégre még csak az ezerkilencszázas éveket tapossuk. Ez pedig pillanatnyilag annyit jelent, hogy napközben vendéglátás mint polgári foglalkozás, esténként birkózás és konditerem mint... Mint kellemes kényszer. Egyszerűen idegileg, fizikailag beállt erre, és nem is nagyon akar belőle kiszállni. Talán csak a monotónia zavarja. Mert az mégiscsak fura, hogy a mostani életvitelhez a régi edzés-edzőtábor- verseny ciklusú falanszter olyan mozgalmasnak tűnik, mint egy csatakép a Nemzeti Galériában. Tehát kellemes, nyugis hétköznapok. A délutáni brazil tévésorozatokat azért még nem nézi. Amíg persze így folydogálnak a napok, van idő a morfondírozásra is. Nemcsak azon, hogy akkor most ebből az újrakezdésből (ami nem is pontos meghatározás, hiszen Komáromi Tibi hivatalosan abba sem hagyta) lesz-e valami, hanem azon is, hogy mi az, ami volt: három világbajnoki, egy Európa-bajnoki arany és egy tucatnyi érem a különböző világversenyekről, ami a maga nemében egyedülálló. Köztük egy olimpiai ezüst Szöulban, és itthon csak azért nem jegyezték őt toronymagas esélyesként a fogadóirodák, mert még nem voltak ilyenek. A sztori végét ismerjük: az arany Mamiasvilié lett.Dehogy ez a sztori vége! Hiszen alig egy évre rá a finomabb lelkűek a szovjet testi épségéért is aggódtak, úgy gázolta le őt Tibi a vb-döntőn. Holott éppenséggel Komáromi fizikai állapotáért kellett volna aggódni. Egy magára valamit is adó ortopédus vagy sebész sok fekvést, fölpolcolt lábat és ágytálazást ajánlott volna egy olyan boka láttán, amilyennel ő a szőnyegre lépett.Saját bevallása szerint is sokat gondolkodik rajta, hogy miért az olimpiai arany hiányát jegyezték be a neve mellé a nagykönyvbe. Ki vagy mi határozott arról, hogy például a barcelonai olimpiai elődöntőn, éppen az utolsó húsz másodpercben, kirobbanó formában, vezető pozícióban jöjjön be egy pillanatnyi áramszünet? De azért keserű szájíz nincs, az eredményeknek örülni kell. Lehiggadt volna a fenegyerek? A balhés paliból sztoikus filozófus lett? Csuda tudja – elemzi magát, egyfelől ma már valóban nem keres a dilire ott is lehetőséget, ahol nincs, viszont harmincöt múltán sem érzi magát felnőttebbnek, mint volt huszonötként. Régen kétszer sem kellett beszólnia annak, aki egy kiadós pofont akart kapni tőle, manapság viszont a gondolat is zavarja, hogy fájdalmat okozzon más embernek. Állatnak még annyira sem. A légpuskáját is elajándékozta, bár kertes házban kamaszként egy veréb lelövése kevésbé rázta meg, mintha a grundon kihagyott egy gólhelyzetet. Egyébként ez utóbbi ma is alaposan megviseli. Mert a birkózás mellett a foci a másik szent dolog, ma is rendületlenül kispályázik, méghozzá nem a legalacsonyabb osztályban. Sőt – gyengébb idegzetűek itt most hagyjanak ki néhány sort az olvasásban – még a magyar mecscseket is szívesen nézi. Legfeljebb utána szitkozódik. Hogy aztán kezdje elölről az egészet.Ami a szitkozódást illeti, hát arra olykor lenne ok a mai magyar kötöttfogás eredményei miatt is. De nem szapulja a mostaniakat. Ellenkezőleg, némileg saját korosztályát marasztalja el, amelyet olyen nevek fémjeleztek: Bódi, Gáspár, Sike, Repka, Farkas... Nem éppen szőnyegtörlőnek használt gyerekek.Igen ám, csakhogy Komáromi szerint azt a nagy hibát követték el – magát is ideértve -, hogy a kelleténél korábban abbahagyták. Míg ők a Hegedűs, Kocsis, Növényi világsztársorba nőttek bele, addig a jelenlegiek szeme előtt nem lebeg ott, hogy a legnagyobbat kell megverni ahhoz, ha itthon akar lenni valaki. Mindehhez jön a manapság oly népszerű, de igaz lemez, miszerint a legfőbb szakágban az élsportból megélni még rosszul sem lehet, így reálisan senki se várjon komoly eredményeket. Saját fiát sem hergeli, hogy neked törnöd-zúznod kell a szőnyegen, elvégre apád fia vagy vagy mi. Tudniillik a kis Komáromi birkózik, ezt választotta, mert ez egy klassz sportág, itt az is megerősödik, aki nem akar. Nem azért választotta, mert apa ezt parancsolta.Szóval, a Komáromi családban a görcsös sikerorientáltság nincs napirenden. Sokkal inkább a nyugodt, békés, ám vidám óévbúcsúztatás, ahogy máskor is. A bejglivel nincs probléma, Komáromi Tibor ezen a téren is formában van, lévén egész évben permanens édességrajongó, megbirkózik ő bármilyen hosszúságú mákos vagy diós tekerccsel. Probléma a súllyal sem lesz, mert januártól újra foci, gyúrás, no meg birkózás. Utóbbiról az is kiderül, milyen szinten.