A szociáldemokrata és zöld kampánystratégák a nyár elején már kezdték feladni a küzdelmet. Minden számottevő közvélemény-kutató intézet 40-42 százalékos támogatást jósolt a CDU/CSU-nak, 10-12 százalékot az FDP-nek, míg az SPD mindössze 32-33 százalékban bízhatott, s a zöldek a Bundestagba jutást jelentő ötszázalékos küszöbön vergődtek. Megkezdődött a zöldek ellenőrzése alatt álló külügyben a régi harcosok pánikszerű előléptetése, nagyköveti kinevezése. (Németországban nem divat a tisztogatás a külügyben, még akkor sem, ha nyilvánvalóan pártkatonákat ültettek a nagyköveti székekbe.) Éles összetűzések voltak a főhadiszálláson a pártfőtitkár Franz Müntefering és a kampányt irányító Matthias Machnig között. Amint azt a német elvtársak a brit Munkáspárttól tanulták, 1998-tól külön kampány főhadiszállást bérelnek.
Négy esztendő vörös-zöld kormányzatáról lesújtó bizonyítványt állítottak ki a statisztikák, négymillió munkanélküli, nulla százalék gazdasági növekedés stb. Ezzel szemben a Schröder-kormány csak olyan hagyományos balos „reformokat” tudott felmutatni, mint a homoszexuálisok házassága, az addig viszonylag szigorú állampolgársági törvény fellazítása, vagy a zöldek hatalmas sikere, az összes németországi atomerőmű kikapcsolása a következő harminc évben. Ez utóbbi lépés „racionalitását” jól jelzi, hogy a közös európai árampiac miatt a német atomerőművek kikapcsolásával keletkező hiányt a francia nukleáris erőművek exportjából pótolják. Az SPD vezetésében felmerült Matthias Machnig elbocsátása is, s a szocdemek már csak a csodában bízhattak.
A csoda – úgy tűnik – az augusztusi árvizek képében bekövetkezett, hiszen a borzalmas pusztítás szinte egy pillanat alatt huszadrangúvá tette a gyenge gazdasági eredményeket, a munkanélküliséget. Egyúttal lehetőséget teremtett, hogy a gátakon megjelenő kancellár államférfiúi pózba vágja magát, aki éjt nappallá téve dolgozik az ország helyreállításán. Ilyen helyzetben a felelős ellenzék amúgy sem tehet egyebet, mint támogatja a kormány törekvéseit. Ugyanazt a Schrödert, aki 1998-ban a kormányzás örömet okoz felkiáltással költözött be a kancellári hivatalba és 1999 elején divatlapokban pózolt, az mostani kampányfilmjében a tettek embereként mutatják be. Minden PR-interjújában elpanaszolja, naponta 15-16 órát dolgozik azért, hogy hazája fényre derüljön. Ebben talán az a leginkább visszataszító, hogy a pedagógiai műhelyeket megszálló ’68-as generáció – amely a mostani német kormány gerincét adja – évtizedekig megvetette a munkát, a szorgalom, a pontosság, megbízhatóság erényét. Jellemző a volt pártelnök Oskar Lafontaine hírhedt nyilatkozatában olyan másodlagos erénynek nevezte ezeket, amelyekkel akár egy koncentrációs tábort is el lehet igazgatni. A kampány közeledtének biztos jele volt 2002 elején, amikor a szociáldemokrata és zöld politikusok a szótárukban hirtelen ráakadtak a haza és nemzet kifejezésekre. Sőt olyan dokumentumfilmek is készültek, amelyek addig szinte tabuként kezelt témákat feszegettek, mint a II. világháborút követően csaknem 12 millió német elüldözése szülőföldjéről.
A német baloldalt a padlóról felemelő másik tényező a terror elleni háború további lépéseiről, az esetleges Irak elleni katonai akcióról kirobbant euro-atlanti vita. Hiszen a zöldek és az SPD gyenge közvélemény-kutatási eredményei részben arra voltak visszavezethetők, hogy e pártok elveszítettek hitelüket a baloldali pacifisták körében. Hiszen a zöldek 1998-as programja még célként tartalmazta a NATO megszüntetését, a német fegyverexport radikális csökkentését, valamint egyértelműen nemet mondott a Bundeswehr NATO területén kívüli alkalmazására. Nos mindennek az ellenkezője történt, a német fegyverexport 2000-ben és 2001-ben rekordot döntött, a Bundeswehr részt vett a Jugoszlávia elleni akcióban, s katonái ma is harcolnak Afganisztánban. Úgy tűnik, Schrödernek sikerült – a nem küldök katonát az Irak elleni háborúba kijelentéssel – visszanyerni az 1945 óta békeharcossá nevelt németek bizalmát. A schröderi álláspont azért szemfényvesztés, mert ilyen felkérésre Berlin eleve aligha számíthat, hiszen a vállalkozásban szóba jöhető egyetlen elitegység – a mintegy százfős Kommando-Spezial-Kräfte – jelenleg Afganisztánban harcol. A támogatás másik formáját – a német légtér rendelkezésre bocsátását – kétoldalú szerződések alapján Berlinnek nincs joga megtagadni. S amint azt szűk körben az SPD külügyi szakértője Gernot Erler szűk körben kénytelen volt elismerni, ha a NATO-nak masíroznia kell, akkor ők is ott lesznek.
A német baloldal a kampány célegyenesében mindenkit mozgósított a győzelem érdekében. Johannes Rau szövetségi elnök – aki 1999-ig 18 esztendőn keresztül az SPD színeiben tartományi miniszterelnök volt – német történész konferencia megnyitását használta fel, hogy pártjának Washington ellenes külpolitikai kurzusát népszerűsítse. Az SPD hírlevelében 23 honlap meglátogatására szólította fel a párt szimpatizánsait, ahol szavazhatnak a választások kimenetelét illetően. A honvédelmi minisztérium támogatásával megalakult a Katonák Schröderért szervezet, amelynek tagjai között szolgálat megtagadóktól a fehér évjáratokig mindenkit találhatunk, csak katonát nem. (Fehér évjárat nevezik az 1928–1936 között születetteket, akiket a Wehrmachtba még nem, az 1955-ben létrehozott Bundeswehrbe már nem hívtak be.) S a CSU elleni hősies küzdelemből természtesen a baloldali újságírók is minden eszközzel kiveszik részüket. Így sikerült amúgy ártatlan tényeket is „komoly fenyegetéssé” stilizálni. Így vált az elavult nőpolitikai kép bizonyítékává, hogy Stoiber 34 éve boldog házasságban él, míg a haladó Schröder négy, Fischer öt feleséget fogyasztott el eddig. S természetesen a kampányban nem maradhat el az antifasizmus sem. A Spiegel magazin munkatársai „véletlenül” meghallották, s természetesen azonnal publikálták, Helmuth Kohl egykori kancellár megfogalmazást, miszerint Wolfgang Thierse a legrosszabb házelnök Hermann Göring óta. (Kohlt Thierse pártos ülésvezetése háborította fel, mivel többszöri felkérésre nem akadályozta meg, hogy a a kormánypárti frakciók folyamatos zsivajjal zavarják Stoiber felszólalását.) Ez az egyszerű és sajnos igaz mondat, természetesen alkalmat adott arra, hogy beinduljon a Helmuth Kohl határolódjon el kezdetű verkli.
Az „eredmények” máris érezhetőek, hiszen az SPD közeli Forsa tegnap nyilvánosságra hozott felmérése szerint az SPD és a CDU/CSU 38-38 százalékos támogatottságra számíthat. Az szabaddemokraták kilenc százalékot, a zöldek nyolc százalékot érnének el, míg a PDS öt százalékkal éppen becsusszanna a szövetségi gyűlésbe.
A felsorolt apró választási trükkök ismerete talán azért is tanulságos – ismerve az SPD és az MSZP közötti szoros együttműködést – mivel könnyen lehet, hogy 2006-ban, a magyarországi kampányban mi is találkozhatunk majd velük.
Nagylóc
A polgármester mentett ki egy 15 éves lányt a lángoló házból
