A kormányfőnek sürgősen meg kell találnia a módját, hogy megnyugtassa az embereket arról, ez a beszédmód nem uralja el a szocialisták kampányát – emelte ki Szijjártó Péter.
A Fidesz szóvivője emlékeztetett rá, hogy csütörtökön Deutsch-Für Tamás arra kérte Gyurcsányt, ne jelentessék meg a hirdetéseket, mert az abban szereplő szlogen, „Van egy ország. Van egy ember. Van egy program„ kísértetiesen hasonlít Adolf Hitler 1938-as „Egy nép. Egy birodalom. Egy vezér” jelszavára.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy a hirdetés a közfelháborodás ellenére újra megjelent, és ezt véleménye szerint azt jelzi, hogy a szocialisták érdekei felülírnak minden jó ízlést és erkölcsöt.
Az MSZP nevében Nyakó István szóvivő visszautasította a vádakat.
(MTV Teletext)
Szijjártó: Gyurcsány Ferenc emberi tisztessége a tét
Gyurcsány Ferenc emberi tisztessége forog kockán azzal, hogy nem vonták vissza a náci beszédmódot tükröző hirdetések megjelenését – hangsúlyozta mai tájékoztatóján Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint a kormányfőnek azonnal cselekednie kell az ügyben, mert ha ez elmarad, menlevelet ad a náci, nemzetiszocialista beszédmódnak Magyarországon.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!