Szitka Péter elzárkózott a nyilatkozattételtől, kabinetfőnöke, Szvoboda László viszont elmondta: kétség sem férhet a kazincbarcikai polgármester tisztességéhez. Úgy fogalmazott, Szitka becsületes ember, ő pedig ezért vállalt kabinetfőnökséget a fiatal városvezető felkérésére. Emlékeztetett, felettese 2006-ban már nem indult az országgyűlési választásokon, hiszen a polgármesterségre készült, s októberben nyert is. A kabinetfőnök hozzátette: az egykori parlamenti képviselő hitvallása szerint fontosabb Kazincbarcika érdekeinek képviselete, mint a parlamenti mandátum, éppen ezért nyerhette meg a helyhatósági választásokat. Mindazonáltal Szvoboda úgy tudja, a Zuschlag-história idején már nem dolgozott együtt a FIB-ben Zuschlag és Szitka, tehát nincs miről beszélni.
Szitka Péter és Zuschlag János barátsága
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetMiután Szitka Pétert, a Borsod megyei Kazincbarcika polgármesterét, egykori országgyűlési képviselőt kihallgatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Zuschlag-ügyben, sokakban felmerült a kérdés, vajon Szitka mint a Fiatal Baloldal (FIB) volt elnöke részt vehetett-e a nyolcvanmillió forintos alapítványi csalásban, ami miatt eddig három MSZP-s politikust helyeztek előzetes letartóztatásba, a gyanúsítottak létszáma is immár nyolcra emelkedett.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!