Az LSE irányadó, FTSE–100-as árfolyammutatója kedd délután 153 pontos, 3 százalékos eséssel 5050 ponton járt, csaknem 1700 ponttal a tavaly júniusban mért, 6732 pontos, legutóbbi zárási csúcs alatt. A fő londoni tőzsdeindex már idén júliusban a recessziós időszakokra jellemző „bear market” sávba zuhant. A nem hivatalos, de általánosan elfogadott értékpiaci meghatározás szerint a „bear market” állapot akkor áll be, ha valamely tőzsde egy vagy több részvényindexe a megelőző csúcsról az időszaki kilengésektől függetlenül, folyamatszerűen, hosszabb idő alatt – vagyis nem hirtelen, meredek korrekció formájában – legalább 20 százalékot süllyed. Ez a helyzet július 11-én állt elő, amikor az FTSE–100-as 2,7 százalékos napi eséssel 5261,60 ponton zárt, 22 százalékkal a tavaly júniusi zárási csúcs alatt. Jelenleg az LSE elsődleges árfolyammutatója pontosan 25 százalékkal alacsonyabb a 2007-es nyár eleji értéknél. A keddi kereskedés legnagyobb vesztesei az előző naphoz hasonlóan ismét a bankok voltak.
Megrendült egy brit jelzálogkölcsönző
A főleg jelzálogpiaci tevékenységre szakosodott Halifax–Bank of Scotland (HBOS) papírja – amely előző nap 18 százalékos veszteséggel zárt – kedd délután 27 százalékos mínuszban volt, de a keddi kereskedés korábbi szakaszában előfordult 32 százalékos veszteség is. Az HBOS – az egyik legnagyobb brit lakossági jelzálogkölcsönző – pozíciója rendült meg a leginkább a brit nagybankok közül, mert a piacon kételyek merültek fel a cég hitelezési tevékenységének megfelelő finanszírozása kapcsán. A nagy brit jelzálogkölcsönzőkre jellemző módon az HBOS is elsősorban a nagybani likviditáspiacon végzi refinanszírozását, semmint lakossági betéti forrásokból.
Egyre kevesebb pénz van a piacon
A globális hitelválság nyomán ez a bankközi likviditásforrás azonban egyre szűkösebb, mivel a bankok egymásról sem tudják, hogy melyiküket milyen mértékben sújtja az amerikai jelzálogadósi kör nem teljesítő kötelezettségeit is tartalmazó pénzpiaci termékek értékvesztése. A Lehman bukása általános várakozás szerint még tovább rontja a bankközi hitelezési hajlandóságot. A keddi banki árfolyammozgások tanúsága szerint a piaci hangulatot az sem javította, hogy a Bank of England – a brit jegybank – az előző napi 5 milliárd font után kedden további 20 milliárd font rövid távú likviditáspótló finanszírozást ajánlott fel a bankközi piacon, éppen a Lehman Brothers összeomlása után még szűkösebbé vált nagybani likviditáspiac kisegítése végett.