1939–2009: Gdansk szeptember 1-jéi

70 évvel ezelőtt, 1939. szeptember 1-jén tört ki az emberiség történelmének legvéresebb, legnagyobb kiterjedésű háborús konfliktusa. A Harmadik Birodalom invázióját összehangolták a Szovjetunió szintén Lengyelország elleni – készülő – hadműveleteivel. Az első komolyabb célpont Danzig volt – a napjainkra már Gdanskként ismert városban ma emlékeznek meg az évfordulóról.• Megkezdődtek a lengyelországi megemlékezések + Képriport

Báthory ostromolta, Lefebvre megsarcolta

A stratégiai ponton fekvő Danzig korábban is számos alkalommal cserélt gazdát. Ostromlói között találjuk – 1577-ben – Báthory Istvánt, aki lengyel király volt, ám Danzig nem akarta őt elismerni a lengyel korona birtokosaként. A lakosság ugyanis jobban örvendett volna egy német származású királynak. Bár Báthory ostroma inkább egy belső felkelés leverésének számított, s a városba nem tudtak bevonulni az erdélyi fejedelem és lengyel király seregei, az ostromban kimerült város így is meghódolt az uralkodónak. 1734-ben az oroszok fogták ostrom alá, nekik sikerült elfoglalni a várost – miután bevették, erősen meg is sarcolták. Lengyelország első felosztásánál, 1772-ben Danzig szabad város maradt ugyan, de a Visztula torkolata porosz birtokká lett. 1807-ben, a napóleoni háborúk alatt Lefebvre francia vezér foglalta el, s a lakosokra 20 millió frank hadisarcot vetett ki.

A legendáktól a lengyelek „titkos történelméig”

Tévhitek, legendák sora terjedt el a németek lengyelországi hadjáratáról, ezek része, hogy a lengyelek lovasokkal támadtak volna a német harckocsikra.

Lengyelország a harcok kitörésekor 11 lovassági dandárral rendelkezett. A lengyel katonai doktrínák ezeket az egységeket elit alakulatoknak tekintették, ám a kor más haderejei – például a német vagy a szovjet – is tartottak fenn és használtak lovas egységeket. A lengyel lovasság, mely korszerű kézifegyverekkel és könnyűtüzérségi lövegekkel – mint például a 37 mm-es Bofors páncéltörő löveg – volt felszerelve, soha nem támadt közvetlenül a német tankokra, tüzérségre vagy a fedezékben lévő ellenségre, ellenben gyakran használták felderítési célokra és mobil gyalogságként. A lengyel lovasság csak nagyon ritkán, különleges esetekben indított rohamot, és csak a gyalogság ellen.

Szintén a Lengyelország elleni német hadjárattal kapcsolatos hamis sztereotípiák közé tartozik, hogy az ország egy részének megszállását egyetlen könnyed hadmozdulattal vitte volna véghez a Wermacht. Ezzel szemben Németország viszonylag nagy veszteségeket szenvedett a lengyelországi hadjárat során, főként járművek és repülőgépek tekintetében. A Luftwaffe és a Heer (a szárazföldi erők) páncélos egységeinek mintegy 40 százaléka semmisült meg Lengyelországban. A hadjárat mindössze egy héttel tartott kevesebb ideig, mint az 1940-es, Franciaország elleni támadás, ahol az angol és francia csapatok létszámban és felszerelésben szinte a németekkel azonos szinten voltak.

Varsó nem adta meg magát

Lengyelország hősiességét a legendák ködébe vesző lovasrohamokkal szemben az adja, hogy hivatalosan sohasem kapitulált. Varsó tehát nem adta meg magát; nem a véletlen műve, hogy a Vörös Hadsereg a háború végén a lengyel fővárostól nem messze állomásozva tétlenül nézte végig a varsói felkelést. A cári birodalom által megszállt, sőt annál nagyobb területeket vissza-, illetve elfoglalni készülő Moszkvának ugyanis érdeke lehetett a szabadságáért hősiesen küzdő hazafiak kivéreztetése. A lemez másik oldala, hogy a lengyel nép nem csak az ország jelentős részének pusztulását jelentő német invázióra emlékezik: az invázió évfordulóján Lengyelországba – s hova máshová, mint Gdanskba – látogató Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnöktől Varsó elvárja, hogy kérjen bocsánatot Katyn miatt. (Lásd keretes írásunkat!)

Kínos precizitással

A Harmadik Birodalom ugyanis nem holmi váratlan ötlettől indíttatva vagy spontán terjeszkedési szándékkal szállta meg hatalmas keleti szomszédját. Berlin – amely vissza akarta szerezni az I. világháborúban elvesztett területeit – ugyanis kínos precizitással tartotta be a Szovjetunióval 1939. augusztus 23-án aláírt megállapodás, a Molotov–Ribbentrop-paktum minden betűjét, annak titkos záradékával együtt. Moszkva – amely szintén vissza akarta hódítani az I. világháború előtt a cári Oroszországhoz tartozó balti államokat, Finnországot és Lengyelország keleti felét – is tartotta magát a megállapodáshoz. Így szeptember 17-én, felrúgva a Lengyelországgal kötött megállapodásokat, megszegve a rigai békét és a lengyel–szovjet meg nem támadási szerződést (a Szovjetunió fennállása folyamán szinte minden alkalommal felrúgott és megszegett csaknem minden általa kötött nemzetközi egyezményt – a szerk.), a Vörös Hadsereg lerohanta és elfoglalta Lengyelország keleti felét.

1914 előtt a cári birodalomhoz tartozott a lengyel főváros, most Németország foglalhatta el Varsót, sőt az attól keletre fekvő területeket is. Cserébe viszont Berlin szemet hunyt afölött, hogy a szovjet állam a következő esztendőben bekebelezze Litvániát.

Együtt ünnepeltek az elfoglalt városban a németek és az oroszok

Mintegy 800 ezer katona bevetésével indult meg a Vörös Hadsereg Lengyelország elleni inváziója. Míg a németek szeptember 17. és 20. között szétverték a lengyel Kraków és Lublin hadsereget, Lengyelország elleni hadjáratuk második legnagyobb ütközetében, a Tomaszów Lubelski-i csatában Lwow elfoglalására a németeknek már „nem maradt idejük”. A várost, melyet korábban a németek kezdtek el ostromolni, átadták az oroszoknak, akik szeptember 22-én vonultak be a településre.

Breszt-Litovszkban a városban találkozó szovjet és német csapatok közös győzelmi ünnepséget tartottak, mielőtt a németek visszavonultak a demarkációs vonalig. Ezt megelőzően a Heinz Guderian vezette 19. német páncélos alakulat megszállta a szovjeteknek szánt területen fekvő települést, majd amikor az S. M. Krivoshein vezette 29. szovjet harckocsidandár is megérkezett a városba, a parancsnokok megállapodtak, hogy a német csapatok kivonulnak Breszt-Litovszkból, a szovjet csapatok pedig katonai tiszteletadás mellett átveszik a helyüket.

Katyn: az elhazudott történelem

Mindenképpen meghaladja a tízezret, sőt több tízezer fő is lehet az áldozata a történelemből szinte kiradírozott szovjet háborús rémtettnek, az oroszok által megszállt lengyel területen végrehajtott katyni vérengzésnek. A mészárlásokat a Szovjetunió kommunista pártja központi bizottságának politikai bizottsága 1940. március 5-én hozott döntésére hajtotta végre az NKVD. A Szovjetunió területén lévő hadifogolytáborokban raboskodó lengyel (részben tartalékos) tisztek és főtisztek, illetve a lengyel elit egy részét sújtó mészárlás áldozatainak számát 5-22 ezer fő közé teszik. Szintén ehhez az eseményhez kapcsolják annak a 7000 személynek a meggyilkolását, akiket az oroszok Nyugat-Fehéroroszország és Nyugat-Ukrajna börtöneiben tartottak fogva hadifogolystátusz nélkül, jóllehet közel 1000 lengyel tiszt is volt köztük. A vérengzéseknek magyar áldozata is volt: Korompay Emánuel tartalékos százados, a Varsói Egyetem magyar lektora.

A gyilkosságok áldozatait a Szmolenszk melletti Katynban, a Tver melletti Mjednojéban és a Harkov elővárosát képező Pjaticsaki erdeiben tömegsírokban hantolták el. Mind a gyilkosságokat, mind pedig az áldozatok eltüntetését nagy titokban végezték, de a németek már 1943-ban felfedezték az első tömegsírokat a Harmadik Birodalom által megszállt területeken, Katyn erdeiben. A több helyszínen végrehajtott tömeggyilkosság ezért kapta a nevét Katynról.

62 millió áldozat

Bárhogy is egyezett meg korábban a két területrablásra készülő vezér, tény, hogy pontosan 70 évvel ezelőtt a Wermacht által megindított invázió jelentette a hat esztendőn át tomboló háború kezdetét. Az emberiség történetének legnagyobb fegyveres konfliktusa Japán kapitulációjával, 1945. szeptember 2-án ért véget; Európában Németország feltétel nélküli megadásával, 1945. május 8-án fejeződött be.

Az európai, ázsiai és afrikai földrészen vívott harcokban közel 70 nemzet vett részt, és ezekben több mint 62 millió civil és katona vesztette életét.

(Wikipédia, BBC, Masodikvh.hu)