„Generációjának jelentős zeneszerzői közül ő volt az egyetlen, aki nem szegődött ösztöndíjasként nyugati mester mellé” – mondta búcsúztatójában Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora. Felidézte: Petrovics Emil meglehetős biztonsággal, kiérlelt stílusban fiatalon rakta le életműve alapjait. „Tisztában volt a gyökereivel, képességeivel, céljaival és zenéje helyével – mind az időben, mind a térben. Zeneszerzőként végig hű maradt fiatalkori énjéhez, alkotóművészeti identitásának szilárdsága egyenesen a klasszikusokéra emlékeztet, miközben nem vált konzervatívvá, és nem csábította el a posztmodern stílusok délibábja. Petrovics Emil Petrovics Emil maradt.”
Batta András kiemelte: „Azt hiszem, hogy apaként érezte magát a legjobban – Eszter lányához fűződő mély és forró rajongása egy megrendítően szép kapcsolat egyedülálló költeménye.” A világban egyre kevésbé érezte jól magát, idegesítette a felkészületlenség, a dilettantizmus, a káosz és főként a történelmi tudatlanság. „Életének szinte az utolsó pillanatáig meg tudta tartani éberségét a társadalom rezdüléseire – hangsúlyozta Batta András. – Teljes, tartalmas életet élt, ura volt gondolatainak, tetteinek. Immár történelmi dimenziót nyert alakja nyomot hagy sokunk pályáján. Zenéje maradandó.”
A tanítványok nevében Tallér Zsófia zeneszerző írt búcsúztatót, amelyet a ravatalnál Kulka János színművész olvasott fel. „Jóformán mindenütt tanított, órán, koncerten, szünetben, telefonon, levélben, a darabjain keresztül – a halálos ágyán is.” Elsősorban önazonosságra tanított – mutatott rá –, mindenki találja meg azt, aki ő maga. Felfogása szerint nem jól megírni egy darabot nem feltétlenül szakmai elégtelenség vagy tehetségtelenség következménye, lehet az eredője erkölcstelenség, hazárdőr magatartás is.
„Felelősséggel tartoztunk minden megnyilvánulásunkkal neki, magunknak és elsősorban a zenének.” Világossá tette: a zene öröm, de ezzel sose lazítsák a szakmai fegyelmet. Ugyanakkor elvárta, a tanítványok méltók legyenek ahhoz, hogy azt a mesterséget űzik, amit Bach és Mozart, tiszteljék a zene szakralitását. „Mivel Petrovics tanár úr nem tanárunk volt, hanem mesterünk, haláláig tanultunk tőle.”
Barátként és kortársként szólt az elhunytról Juhász Ferenc költő. „Együtt voltunk fiatalok, együtt kezdtük kijelölt sorsutunkat a második világháború után, szinte lángolva. (…) És éltünk és dolgoztunk… Tudva, hogy csak az van, amit megvalósítunk, zeneszerzők, festők, szobrászok, filmesek, színészek, költők, írók és más bolond bohócok – mondta. – És lett a munkából történelem.”
Petrovics Emilt életének 82. évében, rövid, súlyos betegség után, június 30-án érte a halál. 1930-ban a jugoszláviai Nagybecskereken (Zrenjanin) született, szerb édesapja újságíró volt, anyja a második világháború alatt költözött gyermekeivel Budapestre.
Farkas Ferenc tanítványaként végzett a Zeneakadémia zeneszerzés szakán. 1964-ben lett a Színház- és Filmművészeti Főiskola, 1968-ban a Zeneakadémia tanára, egy ideig a zeneszerzés tanszak vezetője volt.
1986–1990 között az Operaház igazgatója, 2003–2005 között fő-zeneigazgatója volt. 1967–1985 között országgyűlési képviselőként tevékenykedett. A hatvanas-hetvenes években a népszerű Ki mit tud? vetélkedő sorozat zsűrijében sokakkal szerettette meg a zenét.
(MTI)
origo.hu
Autónak csapódott egy motoros Nyíregyházán, meghalt
