Már a bejáratnál fogadott az első meglepetés a veszélyes, elkobzott termékek sátránál, ahol a várt nuncsaku és szamurájkard helyett nutellás üvegek és a jövő pusztító fegyverzete, egy uborkabefőtt sorakozott a polcon. Elképzelem a jövő magyar hadseregét, ahogy álcázófestékként mogyorókrémet kenve arcukra, 4-6 centis uborkákkal semmisítik meg a feléjük törő ellenséges csapatokat. Persze az üvegtárgyak elkobzása némiképp érthető, de egy kis zacskóban igazán magukkal vihették volna az ubit, persze csak puha nutellába keverve.
Már szerdán betelt a tavaly úgy bevált kempingrész, ezért a nagyszínpad szomszédságában kellett felvernünk sátrunkat. Ekkor még nem tudtuk, hogy élete utolsó kalandjára indult hű, cövekhiányos társunk.
Első programpont, Asian Dub Foundation, hát ők is hiányosak voltak kicsit, mint a sátorszett, ugyanis dobost elfelejtettek hozni, de ez nem vált komoly hátrányukra, pörgős bulit csaptak az első nap oly gyorsan tovavesző napsütésében. Sodródás tovább, az immáron Harcsa Veronika nélkül felálló Erik Sumóra, úgy látszik, ez a hiányok napja volt. Ő viszont már ürességet hagyott maga után, hisz mindig Vera és Kiss Erzsi hangjának kettőssége adta meg a különös ízét ennek a produkciónak, de aki akarta, a következő napokban pótolhatta a füléből hiányzó fátyolos hangot, bin-jipes vagy quartettes felállásban.
A második nap meghozta a „várva várt” szélrohamokat, amit az EDDA szándékon kívül a Szálljunk fel című dallal köszöntött a nagyszínpadon. Ekkor még nem tudtuk, hogy Pataki a sátrunkról énekel. Az ufók által sokszorosan meggyötört énekest egy sokkal különlegesebb produkció váltotta, a Primus. A kalapos, pápaszemes vadnyugati csodadoktor basszusszólamait és énekét el-elvitte a szél, mégis az egyik legszebb színfoltja volt a fesztiválnak. Lassú felpörgés KFT-re, majd giroszkópszerű Tankcsapdára, ahol ezúttal Lukács otthon hagyhatta volna szokásos szélgépét, bár akkor nem biztos, hogy jó irányba fújja haját a természeti elem. Itt már nem vitte a hangot a szél sehová, nem is tudta volna, oly erővel haladt a hegyek irányába.
Eztán menekülés, el minél messzebb a nagyszínpadtól, nehogy fülünkbe férkőzzön a tinipunk, amelyet a SUM41 produkált, szerencsére a szomszéd színpadon máris megnyugtató menedéket nyújtott a Brains, majd a Dub FX segített a fejünkben tartani az érzést.
Hajnalban a sátornál sokkoló látvány fogadott bennünket, lakóhelyünk oly romos állapotban lehetett, mint Dorothy háza, miután a forgószél lerakta Óz birodalmában, mondjuk itt ezúttal a gonosz keleti boszorkány megúszta, vagy odébbmászott, mert senkit nem találtunk alatta. Mindegy, rajtunk úgyis hülyén mutatott volna a kis piros cipellő. Egyébként sejthettük volna, hogy ez lesz, hisz Madárijesztővel találkoztunk korábban is bőven, mondjuk egyik sem talált agyat a történet végére.
A harmadik napot a Quimbyvel és kolbásszal alapoztuk, és egy tréfás társasággal, kik apró villámot rajzoltak a fejünkre szemceruzával, mondván harrypotterhét van, és ezzel bárhova ingyen beengednek, kár, hogy ekkor már megvolt a jegyünk a fesztiválra... Voldemort becsinált volna a sok varázslótanonc láttán, de ő valószínűleg inkább a Hegyalja fesztivált keresi fel, hisz az jobban fekszik neki zeneileg, és kinézetre is el tudna vegyülni a bulizó tömegben, ha egy korsó sört vesz a kezébe.
Az ízes falatokat csipetnyi Bikinivel spékeltük, majd a Pendulum söpört ki agyunkból minden gondolatot, és olyan extázisba hajtotta a közönséget, hogy az aprócska lánykák is falakat tudtak volna áttörni lendületükkel. Ezzel párhuzamosan a Monster Magnet változtatta meg a szélirányt, de ezt csak hallomásból tudjuk, mert sajnos itt nincs megállítható adás, mint a digitális tévében. Mindeközben sátrunk teljességgel megsemmisült, a szél gerincét törte, skalpolta és földbe taposta, bár lehet, hogy ebbe a környező labdázó madárijesztők is besegítettek.
Kitörölve a könnycseppeket szemünkből kezdtünk az utolsó napnak, ahol először Parov Stelar kis bandájával és egy űramazonnal alkotott feledhetetlent, majd nosztalgiával ünnepeltük az Európa Kiadót és a nemrégiekben újjászületett Hiperkarmát. Ezt követően Jared Leto és Paul Kalkbrenner próbálta zenéjével tönkretenni esténket, mégis tízezren őrjöngtek rájuk, tanakodtunk, tanakodtunk, nem értettük az egészet. Felüdülés volt, mikor a nagyszínpad elhallgatott és megszólaltak a környező diszkók.
Egy-két kör ital és séta hajnalig, majd egy gyászszertartás keretében zsákjába helyeztük a nagyszínpad mellett fekvő ponyvás, széltáncos barátunk, aki még egyik kötelével megszorította kezünk, közben fájdalmas arccal azt súgta fülünkbe: „Paul Kalk…” – és kimúlt.
(HírTV)
origo.hu
Gulyás: Kérdés, hogy a lopást az EP támogatja-e?
