Sokan állnak manapság hasonló dilemma előtt. Mit vállaljanak? A legjobb meggyőződésüket, tanult mesterségük bizonyosságait, a maguk kiküzdött világképét – vagy azt, amit elvárnak tőlük a pozícióosztó notabilitások. És az utóbbi lehetőség csábítása azért oly erős, mert ugyancsak sokan úgy gondolják, hogy túlságosan is hosszúnak ígérkezik a mai kurzus hatalma. Az élet meg rövid. Viszont a mégoly ronda megalkuvások árán legalább komfortossá tehető.
Csapda ez a javából, kivált olyan feltörekvő egyedek számára, akikben ráadásul erősen munkál a generációs öntudat is: a mi nemzedékünk nem maradhat ki a buliból. Pedig észbe kellene venniük, hogy mindig az egyéni önfeladás készségessége hosszabbítja meg azokat a rezsimeket, amelyek az effajta odaadást kérlelhetetlenül el is várják.
A teljes cikket itt olvashatja.
(Népszava, 2011. szeptember 3.)
origo.hu
Magyar Péter: Soha ilyen jó nem volt fiatalnak lenni Magyarországon, talán az Európai Unióban sem
