A titkok sarka

Autó, dömper, kisbicikli, hintaló, cserebogár – szétszerelve végezte mind. Megporosodva hevertek, szomorú kis kupacban, az ágy alatt, a titkok sarkában.Megporosodott a valóság, míg az apró fogaskerekek, rugók és csapágyak, az afrik meg a fűrészpor furcsa meséket suttogott arról, ami nincs, vagyis kell hogy legyen. Még a cserebogár csúnya bele is mesélt. És gyerek voltam, ráadásul. Aztán felnőttem – gondolta a fene -, s egy egészséges májusi napon, mindjárt reggel zöld műanyag lapátra került a titkok sarka. Elvitte a kukásautó. És – tarisznyám hamuban sült pogácsával telve (tényleg!) – indultam új, nagy, kövér csodák után. Amelyek nem férnek az ágy alá, csak a szívbe meg a fejbe vagy a torokba, s el lehet üvölteni mindet, a felfedezők buta lelkesedésével és hitével – bele a pusztába, városba, csapba. Pedig mindent felfedezett már valaki.Mindenhol járt, mindent látott, mindenre kitűzött egy önző zászlót valaki. A lányok sem szüzek, soha, egyvalakire legalább gondoltak már teelőtted. Ez a vége mindig, egy-két évtized múltán, minden kujtorgás, csoda után. Otthon meg már az ágy sem a régi. Aztán elkezdesz úgy csinálni, mintha... Dédelgeted a régi fényképeket, egyik-másik a falra is fölkerül, cifra emlékrámában. Régi mesekönyvek költöznek a polc kitüntetett helyeire. Furfangok az egyre acélosabb valóság megfúrásához. Olyan kevesen szedik szét a tárgyakat, ha már kiszőrösödött az álluk. Olyan kevesen keresnek mindig mesét a mesétlenség mögött. Olyan kevesen tudják, hogy az égben minden este bál van.De Szerényi tudja. Helye van képeinek a múltvarázslók falán. Vagy az ágy alatt, a titkok megöregedett, már csak képzelt sarkában. Az meg mégiscsak majdnem a legnagyobb dolog, odakerülni. Hiszen a világmegváltás nem tűri a meséket. A szeretetet se nagyon...