Nem kötelező az utasbiztosítás

Bákonyi226Pál226MTI
2000. 05. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra sem kötelező az utasbiztosítás, de ezentúl az Ibusz-fiókok még a turisztikai kalkulációk árképzése előtt ajánlani fogják ügyfeleiknek – jelentette be tegnap Budapesten a Hungária Biztosító Rt. és az Ibusz Rt. együttműködési megállapodása alkalmából Kovács Gáspár, az Ibusz Rt. elnök-vezérigazgatója. A sajtó képviselőinek elmondta, hogy az Ibusz az utazási tevékenysége mellett eddig is foglalkozott pénzügyi szolgáltatással, menetjegyeladással és bizonyos vámügyintézéssel. A biztosítási szolgáltatás nem idegen számukra, és jól beleilleszthető a mintegy 120 egységű hálózatuk profiljába.Az utasbiztosítás területén eddig „csak” második volt a Hungária Biztosító Rt., de a piac-vezető pozícióra törekszik, amit elősegít az Ibusszal kötött megállapodás – jelentette be dr. Patai Mihály, a Hungária Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatója. Mint elmondta, a múlt évben hét-nyolcszázmillió forint díjbevételre tettek szert, amelyet idén egymilliárdra szeretnének növelni. Hangsúlyozta, hogy amíg hazánkban évente egy felnőtt 110 dollárt költ biztosításra, addig a nyugat-európai országok állampolgárai hét-nyolcszáz dollárt. Rámutatott, hogy az életszínvonal növekedésével a biztosítási igény is egyre nagyobb. Reményét fejezte ki, hogy az Ibusz Rt. utasai elégedettebbek lesznek, ha nagyobb biztonsággal utaznak. Kilátásba helyezte, hogy a későbbiekben az Ibusz-irodákban vagyon-, gépjármű- és nyugdíjpénztári biztosítás is köthető lesz.A Kék Angyal nevű utasbiztosításról dr. Borbély Attila, a Hungária Biztosító Rt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy baj esetén időkorlátozás nélkül a világ bármely részéről magyarul kérhető segítség telefonon. Az Ibusszal kötött együttműködés reményei szerint az utasbiztosítások megélénkülését hozza.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.