A Mafilm útjai

Miután az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., valamint a MagyarMozgókép Közalapítvány megvásárolta az utolsó, még magánkézben lévő részvénycsomagot is, teljes egészében állami tulajdonba került a Mafilm Rt. Attól tehát már nem kell tartani, hogy a magyar filmesvagyon maradéka is eltűnhet. De vajon milyen szerepet szánnak e maradéknak?Új műsorhoz új férfi kell, hirdeti az operettsláger, az aranyigazságokat pedig visszaigazolja az élet. A Mafilm Rt. vezetésére új igazgatóság alakult, és új igazgatót is kineveztek. Marosi György távozott a részvénytársaság éléről, helyébe Sipos Kornél, a Glamour című, a legutóbbi filmszemle nagydíját kiérdemlő alkotás producere került.Marosi kívülről érkezett a Mafilm élére, a Konzumbank vezérigazgatója és alelnöke volt, 1993-tól a Mafilm Kft. ügyvezetője, majd a részvénytársasággá alakulás után a vállalat elnök-vezérigazgatója lett. Nehéz helyzetben vette át a vállalatot. A magyar filmgyártásnak akkorra már érzékeny vesztesége volt, hogy eltűnt a Könyves Kálmán úti telep, továbbá, hogy az adósság rendezése fejében el kellett adni Pasaréten a magyar filmgyártás bölcsőjét, ahol a privatizációt követő néhány évben még készültek ugyan – elsősorban televíziós – produkciók, de a vállalkozás végül csődöt jelentett, s az értékes telken nemsokára valószínűleg exkluzív lakópark épül. Marosi úgy véli, ha van érdeme, az az, hogy a Mafilmnek sikerült elkerülnie a Movi és a Pasaréti Filmgyár sorsát.Maradt tehát a magyar filmgyártás egykori vagyonából a Róna utcai bázis, illetve a fóti telephely, amely méreteiben ugyan megfelel annak az elvárásnak, hogy a magyar Hollywood lehessen, ám felszereltsége, stúdióinak minősége miatt még messze áll attól.Marosi György, a leváltott vezérigazgató azt mondja, nincs indoka a menesztésének. A hét évnek, amit a filmgyár élén töltött, hosszú a leltára, ebben az is szerepel, hogy Marosi ellenállt minden olyan próbálkozásnak, amely a fóti telep megszerzését tűzte ki célul. Meggyőződése volt, hogy a megújuló, korszerűsített Fót lehet a magyar filmgyártás kitörési pontja.A menesztett vezér cáfolja azt az állítást, hogy csődben lenne a Mafilm. Azt mondja, ez nem az a cég, ami tizenöt évvel ezelőtt volt, de több, mint amit hét esztendeje átvett. A filmszakma vagyoni helyzete sokat változott, a filmkészítésre alkalmas eszközök nagyobbik része magántulajdonban van. A Mafilm 1993-ban alakult társasággá. A cégalapítás során azonban eszközöket és nem céget vettek meg az alapítók, az ingatlanok vételára után tehát illetéket is kellett fizetni. (Ennek a számlának a kiegyenlítése csak tavaly sikerült, addigra a kamatokkal terhelt tartozás már hatvanmillió forint volt.) Az alapítás költségeit az új cég fizette, állami támogatásként a Mafilm azóta egyetlen fillért sem kapott.Marosi Györgynek döntenie kellett arról, mi legyen a társaságba került Mafilm-vagyon sorsa. Úgy gondolta, hogy amíg megérkezik az ígért állami segítség – pénzt végül nem kapott –, tartsanak meg mindent. 1996-ban arról is határozat született, hozzanak be tőkét a cégbe, ami új tulajdonosok megjelenését jelentette. Így lehetett kiváltani az adósságot.Mivel a Horn-kormány úgy döntött, hogy nincs szükség állami filmvállalatra, és pályázatot ír ki a cég eladására, a menedzsment 1997–98-ra eszerint készült. A Mafilm alacsony fordulatszámon működött, adósság nélkül, áttekinthetően gazdálkodott. A cég ötvenszázalékos üzletrészét 1988 nyarán hirdette meg az ÁPV Rt. Az 1998-as kormányváltás gyors fordulatot hozott. A kulturális tárca vezetése már ősszel kinyilvánította, hogy állami tulajdonban kívánja tartani a magyar filmvagyon megmaradt részét, leállították tehát a privatizációt. Ekkor azonban, mondja Marosi György, újabb kérdéseket kellett volna tisztázni. Elsősorban azt, hogyan hasznosuljon a vagyon. Ha bérbe adják, akkor a bevételből fönn lehet tartani az ingatlanokat.Felmerült, hogy szakszolgáltatóként működjenek, és végül, hogy olyan filmes vállalkozásba fogjanak producerként, amely jó esetben profitot termelhet. Így vágott bele végül a Mafilm a Jadviga párnája című film forgatásába. A háromszázmilliós film – ahogyan Marosi György fogalmaz – a Mafilmnek a kelleténél többe került: a tervezett ötvenmillió helyett százötvenmillióba. Az olasz producer ugyanis kihátrált a vállalkozásból. „Mentségükre” szól még, hogy a koszovói válság idején, 1999 tavaszán egy időre megdermedt a filmszakma. Külföldiek nem érkeztek a háborúsnak vélt övezetbe. A Mafilm által készített Jadviga volt az egyetlen, amely munkát adott a filmeseknek, véli Marosi. Sőt bekerültek a nemzetközi filmes adatbázisba, amelyben régóta nem jegyezték a Mafilmet önálló filmgyártó cégként. Ugyanakkor, emlékeztet Marosi, addig olyan filmgyárat vezetett, amelyik képtelen volt filmet készíteni. A Jadviga párnájába viszont a saját maga által megtermelt pénzből vágott bele. És megmutathatta, mit tud a Mafilm.A magyarhoz hasonló filmgyári modell nem működik a környező országokban. A posztszocialista államokban a filmes eszközöket ajánlják a filmkészítőknek, akiket befektetői kedvezményekkel csábítanak. Ott tehát nem a filmgyár, hanem a támogatás állami, ez teremt jó piaci környezetet a megerősödő filmes magáncégeknek. Marosi megpróbálta egyesíteni a különböző modellek előnyeit. Az állami tulajdonú területre behívni a befektetőket, akik saját kockázatukra dolgoznak. A céget nehéz helyzetbe hozta, hogy tavaly a tulajdonosok döntése nyomán eladtak egy sor ingatlant. A tranzakció ugyan a főkönyvben nyereségként jelent meg, de a műtermek, épületek bérbeadása addig a pénzszerzés egyik fontos forrása volt. Ebből jutott a felújításokra, illetve ebben a konstrukcióban nyílt mód az elavult műtermek korszerűsítésére. Ennek a pénznek a pótlása most nem látható. A Róna utcai tulajdonrész időközben tovább csökkent. Az épületegyüttesnek csupán 38 százalékban tulajdonosa a Mafilm.Mi volt az elvárás e hét év alatt? Ezt soha egyetlen tulajdonos sem fogalmazta meg. A menesztett vezér úgy véli, olyat sosem tett, ami ütközött volna a tulajdonosok érdekeivel, de nem tagadja, hogy szeretett önállóan dönteni. Meggyőződése, hogy a filmszakmában nem kell az államnak túl nagy szerepet vállalnia, a filmes infrastruktúrának meg kell élnie egyedül is. A szakmában azonban sokaknak jó az állami Mafilm, mivel biztonságos háttér a vállalkozásoknak, ugyanakkor nem vetélytárs. A végtelenségig azonban nem lehet segíteni. Csődben van-e a Mafilm? Marosi szerint ostobaság ilyesmit kijelenteni. Annyi igaz, hogy a fóti telepen kétszázmilliós hitelállomány van, de ez csak azt bizonyítja, hogy a cég hitelképes, és ekkora tartozás nem tekinthető jelentősnek az egymilliárd forint feletti bevétellel rendelkező vállalatnál. Ugyanakkor a szakma százmillióval tartozik nekik. A fóti fejlesztést az informatika korára készülve megalapozták, de a filmgyártáshoz szükséges berendezések műszaki állapotát az elmúlt években nem sikerült javítaniuk. Hogy mit hozott volna a cégnek az az amerikai–német–osztrák produkció, amelyet távozásakor Marosi magával vitt filmes vállalkozásába, nehéz lesz utólag megítélni.Sipos Kornél, a Mafilm Rt. új vezérigazgatója a kinevezését követő napokban még csak tájékozódik arról, milyen állapotban van az általa átvett cég. Azt mondja, a tulajdonosok azzal az útravalóval bocsátották el: olyan színvonalra emelje a filmgyárat, hogy egy későbbi, esetleges privatizáció során jól értékesíthető legyen. Most ugyanis csak erősen áron alul lehetne eladni. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy az állam tovább akar adni a Mafilmen, ám ezt a lehetőséget sem lehet kizárni. A sikeres filmgyártásnak pedig előfeltétele a jó állapotú filmgyár, amelyik gazdag kellék- és jelmeztárral, fejlett technikával, építészettel, pirotechnikával rendelkezik. A mai állapotokon bizony van még mit javítani. Hogy miből? Az elmúlt években értékesített ingatlanok miatt nagy a bevételkiesés, hisz a filmgyár jószerivel abból élt, hogy hasznosított ingatlanokat.Ígértek-e pénzt a tulajdonosok a fejlesztéshez, a cég feljavításához, kérdeztük. Most még csupán annyi az ígéret, mondja Sipos Kornél, hogy ha augusztus végére elkészül a számokkal alátámasztott stratégiai terv, akkor megtalálják a módot a továbblépéshez. Fel kell ugyanis mutatni azt az irányt, amellyel a magyar filmgyártás bázisát meg tudják teremteni. A vezérigazgató szerint ezt a szakmán belül kell keresni. A Mafilmnek arra kell törekednie, hogy filmgyártóként váljon szolgáltatóvá, hiszen korábban is ez volt a profilja. Ezért szeretnének a Magyar Televízióval hosszú távú szerződést kötni. Jelenlegi legnagyobb megbízásuk Bereményi Géza Széchenyiről szóló, Hídember című filmjének elkészítése. Jó marketingmunkával pedig további megrendeléseket is lehet szerezni.Sipos bízik abban, hogy ha megfelelő stratégiát, terveket tesz le az asztalra, megérkezik majd az anyagi segítség is a tulajdonosoktól. A kormány elkötelezettségét mutatja, hogy százmillióért kivásárolta az utolsó magántulajdonrészt is. Fóton feltétlenül folytatni kell azokat a fejlesztéseket, amelyeket Marosi György elkezdett, az ipari park kialakításához pedig legalább ötmilliárd forintra van szükség.Feladata-e a magyar filmszakma támogatása egy gazdálkodó cégnek? Hisz tudható, hogy a vállalatnak százmillióval tartoznak a filmesek. Sipos szerint a kintlevőségeknek csupán töredéke az, ami filmes cégekhez kötődik, a nagyobb részével televíziók és a Mafilmen belül működő vállalkozások adósak. Ez utóbbi nem lászik behajthatónak. Az a veszély tehát nem fenyeget, hogy a magyar film miatt menne csődbe a gyár. Nem dolga a Mafilmnek a filmes magáncégek támogatása, arra viszont törekedni szeretnének, hogy lehetőségeket teremtsenek az arra érdemes szakembereknek.A Mafilm tehát ha megfogyva is, de talpon van. Adóssága, ha sikerül megrendeléseket szereznie, visszafizethető. Hogy azután egy, a tervek szerint megerősített, korszerűsített filmgyár állami tulajdonban vagy magánkézben segítheti-e hatékonyabban a magyar filmgyártás sikerét, újbóli felvirágzását, még nem tudható. Aki ma sétál a Róna utcai filmudvarban, annak még távolinak tűnik ez a virágkor.