Időfolyosók: Salla–Zalalövő

Sorozatunkban a föld alatti Magyarországemlékeit kutatjuk az Akadémia RégészetiIntézetének segítségével. Zalavár után a néhány napja várossá avatott Zalalövőn és környékénjártunk. Ezen a szakaszon is épül a magyar–szlovén vasútvonal. A Hadrianus császár által alapított Sallát, illetve a mai Zalalövő belterületét védetté nyilvánították. Különös óvatosságra volt – és van – tehát szükség a gáz bevezetése és a vasútépítés munkálatai során. A régészek ásója nyománlépten-nyomon értékes leletek bukkanak elő a földből. A legszebbekből néhányat a nagyközönség is láthat majd a zalaegerszegi megyei múzeumban most készülő kiállításon.„Forduljon jobbra a római úton, és menjen el az iskoláig, ott megtalálja a régészeket” – igazít útba egy zalabaksai lakos, amikor az ásatást keresem, ahol Redő Ferenc, az Akadémia Régészeti Intézetének főmunkatársa dolgozik a helybeliek és néhány gimnazista segítségével. Egy nagyon gazdag, római kori férfiú villáját keresik. A Kerka-patak hídjának építésekor, évtizedekkel ezelőtt ugyanis a munkások hatalmas sírkövet találtak itt, amely „Salla territoriumaként” jelöli meg a lelőhelyet, és régóta izgatja a Salla-szakértő régész fantáziáját. (A territórium a római tartományi közigazgatás szakkifejezése, körülbelül a mai megyének megfelelő területet jelent.) Kézenfekvő volt a következtetés: ilyen követ csak nagyon módos ember állíttathatott magának. Ha itt temetkezett, itt is kellett laknia valahol. Zalabaksa az ókorban nem lehetett város: túlságosan közel van hozzá a hajdani municípium, Salla, ezért tűnik bizonyosnak, hogy a keresett római különálló villában élt, amely persze az ókorban önálló gazdasági egység is volt – okítja hallgatóját Redő Ferenc, aki több mint húsz éve kutatja Zala megye településeinek római kori történetét. Az a „mániája”, hogy akkor lehet igazán hasznos a munkája, ha áttekinthető méretekben ás, olyan helyen, ahol jól megfoghatók az összefüggések.A zalabaksaiak – legalábbis az idősebbek – számára köztudomású, hogy a környék a római korban is lakott volt, hogy a mai 86-os út alatt, abból néhány méternyire „kilógva” fut a kereskedelemben ősidők óta főszerepet játszó Borostyánkő út. Az önkormányzat és az iskolaigazgató tőle telhetően segíti a kutatók munkáját – tudtuk meg az ásatások vezetőjétől.A Borostyánkő út a „mediterráneum, majd a Római Birodalom központi területeit kötötte össze Észak-Európával... Főbb római kori állomásai az Alpokból leszaladó folyók völgyeibe települtek. Így van ez Emona (Ljubljana,) Poetovio (Ptuj), Salla (Zalalövő), Carnuntum (Deutsch-Altenburg) esetében is, ahol az út a Szávát, a Drávát, a Zalát, illetve a Dunát metszi” – olvashatjuk a Zalalövő története című kötetben, amely ugyancsak a Zalalövőt keresztül-kasul „fölforgató” Redő Ferenc munkája.A zalalövői ásatás egyes munkahelyeit az ábécé betűivel jelölte a régész, most az Y-nál tart. Egyetemista korában kezdte, 1973-ban, Mócsy András tanítványaként, majd az Akadémia Régészeti Intézetének itt folyó tervásatásait vezette 1989-ig. Mócsy Andrást annak idején elsősorban az érdekelte, milyen lehetett az élet a kevésbé ismert belső-pannóniai településeken – összehasonlítva a római kori régészet „sztárjaival”, a birodalom határait jelző limes menti, Duna menti településekkel, ahol – Belső-Pannóniával ellentétben – sok helyen alakultak ki városok a katonai táborok közelében. Azért határozott a Zala megyei kutatás mellett, mert a mai Magyarország területén ez a megye fekszik a legközelebb Itáliához, így a rómaiak ide értek el a leghamarabb. A Vas megyei Savaria (Szombathely) kétszáz éve ismert, de Zala megye római kori múltjáról Zalalövő feltárása előtt szinte semmit sem tudtak, holott, mint kiderült, a római kor egy időszakában, 118-ban Salla volt a „territórium” központja. Feltárása fontos szempontokat adott ahhoz a hosszan elhúzódó vitához is, amelyben arra keresték a választ: mikor kezdődött a római kori élet Nyugat-Magyarországon a Borostyánkő út mentén. A Zala megyei ásatásoknak köszönhetően bizonyosodott be, hogy a Borostyánkő út menti településeket jó ötven évvel korábban lakták, mint a limes mentieket. Az eredetileg kereskedelmi jelentőségű Borostyánkő út ugyanis Augustus (Kr. e. 30–14.), Tiberius (14–37.) és I. Claudius (41–54.) idején hadi felvonulási útként is szolgált, érdemes volt letelepedni mellette. Sallát, amint az ásatások tanúsították, a Krisztus utáni 10. esztendőtől lakták a rómaiak, négyszáz éven keresztül. Ez a négyszáz év persze több szakaszra osztható: a katonai tábor mellett kialakuló falusias településtől a kiterjedt, virágzó, majd a markomann támadások után összehúzódó városig több periódus különböztethető meg területén.Hogy municípium volt, arról elsőként egy horvátországi kis fürdőhelyen, Varazdinske Toplicén (Varazsdteplice) talált Minerva-szobor felirata adott hírt. A több darabra tört, két és fél tonnás kőtömböt egyben sokáig senki sem láthatta.Redő Ferencnek – horvát kollégáinak köszönhetően – egy tavaly márciusi, ljubljanai régészeti konferencia után nyílt lehetősége arra, hogy lefényképezze a kő darabjait, és számítógépen eggyé varázsolja őket. A feliratból megtudjuk, hogy egy Lucius Claudius Moderatus nevű férfi – aki „a claudiusi colonia Savaria és az aeliusi municipium Salla képviselő-testületének tagja, az Augustus-oltár papja, valamint teljes jogkörű bíró” – állítta a Minerva-szobrot. A feliratból értesülünk arról is, hogy a várost Hadrianus alapította, erre utal a municípium „Aelium” jelzője – magyarázza Redő Ferenc. Ezt a bizonyítja a Zalalövőn még 1984-ben előkerült, töredékben maradt oltár is, amelyet Jupiternek állítottak. (A Legjobb és Leghatalmasabb Jupiternek... T. Aurus. Salla municipium decemvirje beváltotta fogadalmát szívesen és méltán.”)Zalalövőn a számos padlófűtéses kőházmaradvány, gazdag cserép és bronz leletanyag mellett a mai városközpontban a leglátványosabb sallai épület, amelynek csak a felét lehetett eddig feltárni (falai belefutnak egy fölötte álló kisüzembe), a IV. századi villa publica.Ez középület volt, amely „állami elefantiázis” nyomait mutatja – ahogy Redő Ferenc mondja. Tizenkétszer huszonnégy méteres, háromhajós nagytermével, 90 centiméteres felmenő falaival föltehetőleg nagy ceremóniák színhelye lehetett, még sincs benne értékelhető freskó vagy mozaikpadló. Padlófűtéses helyiségei, belső udvarai, portikuszos folyosói jelentőségéről tanúskodnak. Az ásatásokat vezető régész nem híve annak, hogy megzavarják egy élő, mai település életét, de ez a villa olyan helyen van, ahol nem okozna problémát teljes feltárása. A terület különben oly mértékben védett, hogy ott semmiféle fejlesztést nem lehet megvalósítani addig, amíg a régészek meg nem kutatják. Száz méteren belül itt van minden, ami fontos a helységnek: polgármesteri hivatal, templom, iskola, művelődési ház, gyógyszertár, posta, múzeum – talán nem feltétlenül itt kellene iparosítani.A terület ráadásul erősen be is van határolva: délről a vasút, nyugatról a 86-os út, északról a főutca, keletről pedig a jelenlegi romkert veszi körül. Az 1980 óta létező múzeum, amelynek első kiállítását egy évre – ideiglenesnek – tervezték, tizenöt évig fogadta a látogatókat, és a megye legnépszerűbb kismúzeuma volt. A megyei múzeum igazgatójának, Vándor Lászlónak és Redő Ferencnek arra is van elképzelése, hogyan lehetne még látványosabbá tenni az egy éve megnyílt, szép új kiállítás mellett a romkertet is, de ebből egyelőre semmi nem valósult meg. Pedig a villa publica udvarán feltártak egy másfél száz évvel öregebb épületet is, egy II. századi fürdővel felszerelt házat, és érzékeltetni lehetne a hajdani katonai tábor szintjét is. Tavaly, amikor a gázt bevezették a faluba, a templom előtt egy nagyobb gödörben IV. századi, fűthető padlójú helyiségeket találtak, fölötte kora újkori temetőt, és előkerült a régi zalalövői templom egyik sarka is. A gáz bevezetése során végzett szakfelügyeletnek köszönhető – állítja Redő Ferenc –, hogy pontosan meg tudták állapítani a település határait, és meg tudták határozni, hogy mit kell különösen védeni, ha az új vasúthoz fektetik a síneket. A régész a munka megkezdése előtt meg is mondta a vasútépítőknek, hol várhatók fontos leletek, de ők ezt persze nem hitték el, csak akkor, amikor sorra előkerültek. Van valami megható abban, hogy a zalalövői átkelő ma is ugyanott van, ahol a legrégebbi időkben, a római kor előtt volt. Ismerték a rómaiak is, de akkor a Zala a mainál sokkal szélesebb mederben folyt. A régi fahíd, amelynek megtalálták a cölöpeit, ugyanott állt, ahol a mai vashíd és 1820-ban épített elődje.A leletmentés ettől a ponttól 60-70 méterre folyt, közelebb, mint bármikor. A település pulzáló életének központja mindig itt volt, mert az átkelő akkor is működött, amikor a városban senki sem lakott. Itt került napvilágra a hajdani kelta falucska néhány gödre is, benne a hajdani női viselet fontos része, a szárnyas fibula, és olyan edények, amelyek a sallai leletek között korábban nem voltak.Zalabaksán két éve dolgozik Redő Ferenc. A Kerka-völgyi mikrorégió településtörténeti kutatásainak ókori részét is ő végezte el, így jött a faluba. A Kerka- és a Cup-patak közti területen már az első ásatás gazdag leletanyagot hozott, és előkerült a Borostyánkő út falun átvezető egyik szakasza is. Az út melletti iskolaudvarban pedig – egy boronaépület szélén lévő szemetesgödörben – sok, igen jó minőségű, de rontott formájú kerámia jött elő: ilyen leletet csak ott tárnak fel, ahol a kerámiát készítették. Adódott a föltételezés: az a római kori villatelepülés, amelynek gazdagságát a Kerka-parton előkerült sírkő illusztrálja, az iparostevékenység is adta. A cserepek, a bronz- és üvegtárgyak, a császárok képmásaival díszített pénzek alapján a régész megállapította, hogy Domitianus korától (81–96.) a Severusok koráig (235) élhettek itt emberek. Ez a 150 éves időszak kiválóan igazodik a Sallán megismert településtörténethez. Zalabaksán akkor kezdődött az élet, amikor Salláról kivonult a római katonaság, megindult a civil fejlődés, és a markomann pusztítás után fejeződött be, akkor, amikor Sallába még visszatelepültek a közeli erdőkbe menekült lakosok. A visszatelepülés utáni időszak leletei azonban már hanyatlást jeleznek, mert nagyobb fejlődésre a germán törzsek Aquileiáig lezúduló támadásai után megerősített limesszakaszon volt nagyobb lehetőség, nem itt, Belső-Pannóniában.Hogy mire jó a ma emberének az a sok tudás, amellyel a régészek e munkák során gazdagodtak? Boros Imre, PHARE-ügyeket felügyelő tárca nélküli miniszter a városavató ünnepségen – az általános iskola udvarán felállított sörsátorban – büszkén hivatkozott Zalalövő kétezer éves múltjára, a „Római Birodalom területén, az európai népek közösségében megalapított Sallára”, és elismerte, hogy „egy városnak hivatalból sokkal nagyobb a felelőssége”. Az új város polgármesterének főhet a feje a sok tennivaló miatt. Való igaz: Zalalövő város lett ugyan, de nincs például középfokú iskolája, pedig a miniszter arra ösztökélte a városlakókat, hogy buzdítsák gyerekeiket tanulásra. A múzeum vendégkönyvébe az esemény előtt beírta valaki: jó volna, ha az avatóünnepséget ott tartanák meg, ahol méltón lehetne bemutatni a ma is „hasznosítható” múltat: a sínekkel párhuzamosan feltárt villa publica romkertje mellett, amelyre a vasútról rá lehet látni. Turistákat vonzó helyet lehetne itt teremteni, és a múzeum mostanában jóval kevésbé látogatott, ám hűvös termei is nagyobb közönséget érdemelnének. Boros Imre arról beszélt, fontos, hogy az itt lakók „segítsenek egymást helyzetbe hozni”. Az általa helytelenített „lobbizás” kifejezés helyett a „pártoló támogatás” szorgalmazását javasolta a jelenlévőknek. Elkelne ez a pártoló támogatás a Zalalövőt kutató szakembereknek is. (Apróság, de jó volna, ha bevezetnék a villanyt a múzeum raktárának öszszes helyiségébe).Az ásatásokat vezető kutató meg van győződve arról, hogy a régészeti lelőhelyek csak akkor lehetnek igazán érdekesek a ma emberének, ha sikerül élővé tenni őket, ha sikerül megtalálni mai rendeltetésüket – ahogy sikerült például Aquincumban vagy Gorsiumban.