Szó-tánc

Zászlóvivők. Boldog emberek. A nevük bekerül a sporttörténet annaleseibe, de vajon Kőbán Rita, aki a magyar csapat zászlóvivője volt Sydneyben, tudja-e, hogy a korábbi olimpiákon egyszer-másszor még zászlót is alig lehetett találni. Hogy mikor? Elmesélem.1896-ot írtunk. Hajós Alfréd a Keleti pályaudvaron búcsúzott. A barátok között ott volt Stobbe Ferenc (emlékeznek, ő hozta Magyarországra az első futball-labdát). Történt, hogy a baráti szerencsekívánatok közben Stobbe észrevett egy piros-fehér-zöld zászlót az egyik épületen. Odarohant, nagy üggyel-bajjal felment a tetőre, majd néhány perc múlva a következő szavakkal adta át Hajósnak: „Vidd el, hátha szükséged lesz rá...” Ugye tudják, Hajós Alfrédnak kétszer is jól jött a zászló...Az 1912-es stockholmi olimpia idején, amikor még az Osztrák–Magyar Monarchia alatt hajóztunk, a megnyitóünnepségen fekete-sárga lobogó alatt vonult volna fel a magyar küldöttség az osztrákok és az osztrák–csehek után, ha Múzsa Gyula, a NOB akkori magyar tagja nem viszi ki magával a Magyar Országos Torna Egylet címeres, nemzetiszínű zászlaját.Bartha Károly bronzérmes lett 1924-ben Párizsban, a 100 méteres hátúszásban. Ő volt az egyetlen éremszerzőnk ebben a sportágban. Eredményhirdetésre készülődtek, csak hát a magyar zászló nem volt sehol... Dukász László, a karácsonyi Szajna-átúszások győztese a húszas években – aki a numerus clausus miatt hagyta el Magyarországot és dolgozott az olimpiai uszodában – ebben a kritikus pillanatban az épülettömb egyik felső szárnyának tetején termett, a dekorációul szolgáló olasz zászlót kitépte a helyéről, és rohant vele az eredményhirdetés színhelyére. Aztán már úgy húzták fel az árbocra a zászlót, hogy felül volt a piros...Zászlók. Az olimpia megnyitóünnepségét látva arra gondolok: mi lenne velünk – nélkülük.