Szó-tánc

Megyek a közértbe. Két kiló kenyeret veszek, harminc deka ementálit és húsz deka szalámit.– Parancsol még valamit? – kérdezi a kisasszony.– Igen, kérek még 28 deka párizsit.– Lehet valamivel több? – teszi fel az újabb kérdést.– Nem – felelem határozottan.Rámnéz, megnéz, megvan a véleménye rólam. Nehezen jön össze a 28...– Az olimpia súlyemelő versenyein, a férfiak 77 kilogrammos mezőnyében 28 deka könnyebb testsúllyal nyert aranyérmet a kínai Csan Hszü-Kang a görög Mitru előtt... – mondom.Bólogat. A pénztár felé menet még hallom, amint azt mondja a kolléganőjének:– Mindennap van egy ilyen bolond...uA 100 méteres férfi síkfutást a világbajnok amerikai Green nyerte a trinidadi Boldon előtt. A célban összeölelkeznek, hosszú másodprecekig nem engedik el egymást, mint akik tudják, hogy milyen emberfeletti teljesítmény eredménye a siker.Egyszer szeretnék látni politikai ellenfeleket összeölelkezni a magyar parlament kapujában, ha „bajban” a haza. De alighanem akkor itt is lenne a világvége.uA világ végéről sugárzott olimpia nézése sem csekély teljesítmény. (Nem beszélve a kilencórás időeltolódásról...) Az ember agya a nyolcadik-tizedik napon már zsibbadni kezd, akár a szimultán sakkversenyzőé, a zsibbadás lassan lehangyázik a vállába, karjaiba, mintha diszkoszokat hajigált volna, úgy érzi, a vére mind sűrűbbé lesz, olimpiai nézővér ez, érverése gyorsul, némi álomkor is előfordul, s a szeme előtt karikák táncolnak, lehet, hogy éppen öt karika, nem számoltam...És a babér? A maratoni tévénéző dobogó helyett legfeljebb feláll egy csámpás hokedlira.Kár, hogy csak négyévenként van olimpia.Jó, hogy csak négyévenként van olimpia.