Úttörő kerestetik

Az úttörő mindig igazat mond. Sokan emlékezhetünk még erre a követelményre, hiszen évtizedekig minden felső tagozatos iskolás automatikusan lett úttörő, ha akart hazudni, ha nem. Az úttörők 12 pontja nyilván a mai kispajtásokra is vonatkozik, s biztos vagyok abban, hogy a 10–14 éves gyerekek hajlanak is az igazmondásra. Aztán felnőnek a gyerekek, s oly sokan ronda, hazudós felnőttek lesznek. Még az a veszély sem fenyeget, hogy utólag kizárják őket az úttörőből. Vajon felnőtt úttörőnek szabad-e hazudni? Fogas kérdés, az egykori Foxi-maxi egyetem etikai tanszékén ez lehetett volna a mentő feladvány. A szocialista erkölcstan nem ad egyértelmű eligazítást, mert a jelek szerint egy szocialistának szabad hazudni, sőt egyenesen kívánatos.Persze ez csak elméleti spekuláció, a konkrét gyakorlati életbe nem lehet kritikátlanul átültetni. Mert vegyük például Rácz Péter pajtás-elvtársat, a Magyar Úttörő Szövetség elnökét. Még Meciarnál is szavahihetőbb ember. Egy pillanatig nem kételkedhetünk abban, hogy neki, illetve az általa vezetett szövetségnek szüksége van 50 millió forintra. Afelől sem lehetnek kétségeink, hogy a csillebérci tábor a tervezettnél 14 ezerrel kevesebb vendégéjszakát könyvelhetett el. Hogy Rácz Péter a két tény között összefüggést vélt felfedezni, komoly menedzseri vénára vall. Eddig a pontig Rácz Pétert még az ártatlan füllentés vádja sem illetheti. Ám további következtetéseiben már inkább szocialista, mint úttörő. Mert a MÚSZ (nem a Magyar Úszó Szövetség!) elnöke arra a gondolatra jutott, hogy az állam által a csillebérci tábor tulajdonjogáért indított per riasztotta el mind a 14 ezer vendégéjszakázót, ezért a kiesett 50 milliócskát, legyen oly kedves, és pótolja az állam.Volt szerencsém beszélni pedagógussal, aki pártszimpátiáktól és politikai befolyásoltságtól mentesen elmondta, hogy soha nem mért rá oly nehéz gyötrelmeket a balsors, mint amikor Csillebércen kényszerült táboroztatni tanítványait. Az épületben, ahol elszállásolták őket, már laktak igazi VIP-vendégek. Harmadik világbeli menekültek. A kulturált környezetre nem lehetett panasz, globalizált volt és egzotikus. A gyerekek csomagjait segélyszállítmánynak vélték, az első adandó alkalommal, amikor gazdáik nem voltak a közelben, igazságosan szétosztották egymás között. Dicséretükre szól, hogy amit tulajdonosaik megtaláltak, azt szó nélkül visszaadták. Nagy kár, hogy egyik tanárnő sem akart valamely törzsfőnök nyolcadik felesége lenni, holott kapacitálták mindegyiket erősen, ami azt bizonyítja, hogy a begyepesedett monogámia gátja a kultúrák szabad áramlásának. Egyéb részletekről most nem kívánok beszámolni, mert a végén még hitelrontással vádolnak, s engem tesznek felelőssé az újabb 14 ezer vendégéjszaka elmaradásáért, az 50 millió forinttal együtt. A lényeg az, hogy az iskola nem lett csillebérci törzsvendég, inkább a Balaton mellett keresett táborozási lehetőséget – féláron.A MÚSZ javára kell írni, hogy nem kártérítést kért, hanem állami támogatást a csillebérci tábor fenntartásához. Nehéz felfogású emberek ilyenkor értetlenkednek: ha az úttörők ráfizetnek Csillebércre, miért ragaszkodnak hozzá? Azt sem fogják fel, ha a per előtti időkben nyereséget termelt, miért akarták eladni. Miért nem adják vissza a csalárd módon megszerzett területet a jogos tulajdonosának? Egyszerű a válasz, csak meg kell találni az úttörőt, aki mindig igazat mond.